Rubin Szilárd - Csirkejáték

Még egy író, aki nem vált a hazai irodalmi kánon részévé. Kiváló írók sokasága jár(t) így, elég, ha a kortárs hazai szerzők közül megemlítjük Tar Sándor, Császár István, Hajnóczy Péter vagy akár Temesi Ferenc nevét, akiket ilyen vagy olyan okokból (ügynökvád, alkoholizmus, krónikus kívülállás) csak részben fogadtak be az irodalmi berkekbe, azonban legtöbbjüket egyébként kultikus tisztelet övezi az olvasók körében. Jellemző az is, hogy Rubin Szilárd (1927-2010) újrafelfedezése halála utánra esik.

A Csirkejáték című kisregényét 1963-ban írta meg, főhőse Angyal Attila (író, talán részben Rubin alteregója), aki sajátos lelki hisztériumjátékot mutat be a könyv lapjain. Kamaszként találkozik és a maga módján beleszeret Carletter Orsolyába, aki egy letűnt világ jómódú képviselője, ellentétben a nincstelen Tillel.

Kettejük lelki héjatáncáról szól a kisregény, mely cselekményben egyébként nem túlságosan gazdag, azonban kevés olyan írással találkoztam, ami ilyen szuggesztíven mutatta volna be egy érzelmileg labilis, elismerésre vágyó, azonban folyamatosan akadályokba ütköző, mindezek miatt az önmegalázásban és a másik provokálásában aktív emberi lényt. Till Orsolya nélkül nem tud létezni, szinte feloldódik a másik személyiségében, azonban vele sem igazán, a tépelődései során követhetjük nyomon lelki torzulásait.

A csirkejáték a korra (a szocializmusra) jellemző erkölcsi dilemmát jelenti egyébként: hogyan lehet a rendszerrel együttműködve érvényesülni, anélkül, hogy azonosulnál vele, egyszerre bent lenni és egyben kívül állni (egy amerikai játék, ki tud tovább maradni a robogó vonattal szemben állva a síneken - aki hamarabb ugrik el, az erkölcsileg megsemmisül).

Esterházy Péter szerint „Ritka magyar nyelven az én rosszának ez a figyelmes vizsgálata; az érzelmesség, a meghatódottság hiánya, a szenvtelen érdeklődés hideg tüze, valami puszta vagy pucér vagy pogány tekintet, nem objektív, de közvetlen, leplezetlen; ritka. Nyugalom, nyugalom akár a vereségben is, a szégyenben vagy épp a hisztériában (a nyugtalanságban): van, ami van. Ez a nyugalom teszi egyedülállóvá a könyvet; meteor, marslakó – mégis.”

Rubin Szilárd – Csirkejáték (Magvető, 2004).