Na írok én egy novellát.
Öreg eszkimó és a tengerpart (ez a címe, ne zavarjon össze, hogy van egy hasonló című nagyon hosszú könyv is, ez sokkal jobb)
Joe a nagyon öreg eszkimó már annyira öreg volt és magányos, hogy kizárólag a fagyos tengerparton sétálgatott. Nem bírta már berántani a Vetyerok típusú motrot a csónakján, mert azt még Feket János eszkimó is egy hét extra ráedzéssel tudja csak berántani.
Evezője meg rég nem volt Joenak mert az elmúlt télen elcserélte benzire a Vetyerokba, ami a fenti okok miatt egy elcseszett rossz cserének bizonyult. Így ottragadt a tengerparton.
Életét úgy tengette, hogy néha ENSZ helikopterek bukkantak fel az égen és sajtburgeres zsákokat dobtak le neki. Ezeket eszegette, fogatlan vén arcával. Az ENSZ az úgy került a képbe, hogy eredetileg afrikai éhezőket kellett volna a magasból sajtburgerrel dobálni, de mivel ezek olyan svéd ENSZ alkalmazottak voltak akik nem szerették a hosszú utazással járó vesződséget, és hát azt a cudar meleget sem ami az afrikai kontinens jellemzője, ezért inkább úgy gondolták, hogy ledobják a cuccost Joenak, jó helyen van az ott is.
Egyszer ahogy Joe sétállgat a tengerparton, néha felpillantva, nehogy telibe találja egy zsák sajtburger, talált egy halott bébifókát. Nagyon felháborította ez az értelmetlenül rövid élet, ezért magához ölelte a halott bébifókát, aki a tesmelegtől, és a szívmasszázsként ható tapogatástól életre kelt. Így aztán mind a ketten nagyon megörültek, azóta együtt élnek, Joe néha ad a fókának egy kis sajtburgert, a fóka pedig nyers hallal örvendezteti meg az öreg eszkimót.
És levonom a tapasztalatokat is.
Ne vegyél Vetyerokot, mert szart se érsz vele, ha nem vagy rendesen kigyúrva.