Abe Kóbó - A Homok Asszonya

Az a megtiszteltetés ért, hogy maga Búkfaló Bill hívott meg a blogjára, egy könyvismertető erejéig (őszintén remélem, hogy utólag sem bánja meg). A felkérését köszönettel elfogadtam és igyekeztem neki eleget tenni (most sikerült).

Nézzük csak, hogy szerintem mi is a „világ legfontosabb könyveinek" egyike...

Szokásomhoz híven nem fogok bele a címben szereplő kisregény történéseinek részletes, sem vázlatos időrendi ismertetésébe, ugyanis az ilyen írások természetüknél fogva maximum kedvcsinálók (vagy kedvetlenítők) lehetnek, de semmiképpen nem pótolják az olvasás élményét! Ezen esetben kifejezetten azt gondolom, hogy az Európa Zsebkönyvek (Európa Kiadó, 1977) sorozatban megjelent, mindösszesen egyszáznegyvennyolc hasznos oldalt tartalmazó könyvecskét bárki képes lenne elolvasni, hát tegyék is azt.

Kézbe véve a könyvet, a fülszöveg azzal próbálja riogatni a gyanútlan érdeklődőt, idézem „Fantasztikus, abszurd helyzeteket teremt, hőseit kiragadja mindennapi életük keretei közül, és azt vizsgálja, milyen hatással vannak rájuk a váratlan körülmények, hogyan reagálnak a sors viszontagságaira.”, hogy itt a váratlant és abszurdot lehet majd olvasni... Biztos, hogy ez így van? Én személy szerint inkább elkerülném annak a megítélését, hogy Japánban mi számít abszurdnak...
Ami olvasás közben legelőször szembetűnik, hogy a cselekmény leginkább is az író szemszögéből olvasható. Olyan érzetet kelt ezzel, mintha csak egy személytelen hangvételű újságcikk lenne a kezünkbe, az apró betűs résznél kinyitva, ami újabb és újabb részleteket enged tudni... XY nyomtalanul eltűnt... a munkájába és személyes kapcsolataiba is belefásult tanármber, nyomtalanul eltűnt... egy mber, lepkehálós bogárgyűjtő túrája közben nyomtalanul eltűnt... Majdnem a történet feléig jutunk már, mire végre kiderül, hogy a főszereplőnk a rendkívül kiábrándultnak és gyökértelennek ábrázolt mber neve Niki Dzümpei. Zseniálisnak tartom az írónak azt a fordulatát, hogy a homokdűnék által szorongatott tengerparti falu férfi tagjai pont egy rovargyűjtőt csalnak lépre, a hangyaleső nevű rovar lárvájának módszerével (Tudniillik a lárva homokban készít megmászhatatlan oldalú tölcsért és a szélén sétáló gyanútlan áldozatra szórja a homokot, hogy az belepottyanjon. Ha máshonnan nem is, de a Vízipók-csodapók című szintén zseniális rajzfilm egyik epizódjából lehet ismerős a történet.), ha nem is halálos, de halálosan jól záródó csapdába.

Mellékes körülményként a homokgödör alján található egy házikó, benne pedig egy fiatal nő. Megdöbbentő, hogy a nő nevét soha nem tudjuk meg. A főszereplő, aki egyébként részben a kényszerű összezártság adta közelségből, részben részegségében, részben mindkettejük kedvére intim kapcsolatba van ezzel a nővel, soha nem szólítja a nevén... tán meg sem kérdezi?

A feladatuk egyébként adott, a folytonosan hulló homok elhordásában kell segédkezniük éjszakánként, különben az egész falu léte kerül veszélybe... Természetesen Niki Dzümpei-t nem olyan fából faragták (fából? hát olyan gizda, hogy a nő is elveri), aki egykönnyen belenyugszik ebbe a kényszerített szituációba...

Meggyőződésem, hogy a történetben alkalmazott kép, (a szakadatlanul „folyó” homok megállítási kísérlete) a civilizált városi lét kiüresedésének, elmagányosodásának és a szellemi munkavégzés parttalan voltának, elkeserítő kilátástalanságának (sziszifuszi jellegének) a szimbóluma... tökéletesen modellezi azt, amit nap mint nap érzek. Ehhez adódik még az a plusz, hogy bepillantást nyerünk a japánok feltétlen engedelmességébe és hagyománytiszteletébe.

A kisregény utóéletének tekinthető, hogy Hirosi Teshigahara 1963-ban rendezett belőle egy filmet, ami egyrészt zseniális alkotás, másrészt az idősebb korosztály körében ismert és népszerű is (szerencsére). A regény olvasása mellett (és nem helyett) szintén ajánlom megnézésre, nagyon érdekes bepillantást enged a japán film világába.

Végül a záró mondat, Abe Kóbó írásait narcisztikus jelzővel illetik, erről az a véleményem, hogy mivel a szerző japán, ezért a kulturális gyökereire, fogalmaira nincs európai mérce, nem nekünk kéne megítélni ezen voltát. Továbbá ezen könyvét sokan kafkai párhuzammal illetik, pontosabban oda szeretnék emelni Kafkát, ahol a japán prózairodalom van... nos ezt kategorikusan visszautasítom! Amíg Abe Kóbó egy zseniális japán író, addig Kafka egy szomatoform személyiségzavaros beteg európai, aki anno ügyesen elkerülte a bitófát (az én szememben nem kerülte el, azóta is lengeti a szél), a műveit semmilyen körülmények között nem említeném egy lapon ezzel a kisregénnyel!

Abe Kóbó további hozzáférhető művei, A dobozember szintén hasonló témákat feszeget, mint a fent említett kötet (Magvető, 1979) és A negyedik jégkorszak, ami a szerző egyetlen Sci-Fi műve (rövid ismertetője szintén elolvasható tőlem).