búéki MoraLíza...

Előbeszéd... na tessék, ahelyett, hogy a fejemet fájlalva, másnaposan (aznaposan) nyögdécselnék az ágyban, leültem a gép elé MoraLízálni. Tegnap délután elhatároztam, hogy most rendesen berúgok, nagyon sok volt a tavalyi év. :-P Az év utolsó napja fájintosul sikerült, méltó megkoronázása volt az előző "dolgoknak". Egyéb okokra egyenlőre nem derült fény, úgyhogy abban maradtam, hogy azért kellett délután mínusz 5 fokban a 12-es főút mellett autót szerelnem, mert mutyiOrszág benzinkútján vízzel keverik az üzemanyagot. Az meg ugye ilyen hidegben megfagy... A történet olyan jól "sikerült", hogy az autóm nem jött haza saját lábán (húzni kellett kötéllel). Szóval tegnap-ma túlestem az említett ivászaton... összekötve szilveszteri bulival, ami lájt-osra sikerült :-) alig voltunk és a társaságból jó, ha két arcot ismertem, látásból. A zene karcsú volt. Komolyan, ki tud a "részegen ki visz haza", vagy a "pocsolyába léptem" című örökzöldekre normálisan táncolni? ;-) Mondom normálisan! Mondom táncolni! Nem úgy hömbölögni, kezeket lóbálva, mint egy lavór víz! Mindegy, szerencsére a zenecsinálónak lettek jobb pillanatai is, erőt vettem magamon és próbáltam a pozitívumokra koncentrálni... Amúgy nem arról fogok írni, hogy zöld (normál esetben kék) véreres szememmel, émelygő gyomorral és kihűlt végtagokkal jó ülnöm, mert nagyon nem jó. Hanem, hogy mi volt az első 2013-as benyomásom, nem sokkal az éjféli, kötelező, bűn rossz, olcsó félszáraz pezsgő után...

Mint az köztudott... kicsiny hazánkban, mutyiOrszágban, a credón rángatott (marionettezett) prosztatafrusztrációtól, totális agyatlan értetlenségtől (kéne a sok jövedéki beszedés, mint egy falat kenyér? de azért üldözik, kirekesztik, nehezítik, megugatják és gúnyolják) és európai nuni-jós szabályok miatt a dohányzás (mint űrdögtől való ősbűn és XX. századi óság) szórakozóhelyeken csak nyílt térben lehetséges... Nem baj, legalább kevesebbet szívok. Tehát kimentem ebben a tífuszos, ködös, párás mínusz öt fokban a teraszra és rágyújtottam egy cigire... Kell a nikoton, leáll a zagy! ;-)
A tarhálásról (szleng szó, kéregetést jelent)... utálom, ha bárki, bármikor, bármit tarhál... A zsével (szleng szó, fizetőeszköz) úgy vagyok, hogy a mai világban egy vekni kenyérért is leszúrhatnak. Nem veszem elő a pénztárcámat és nem kezdek el benne elmélyülten bazseválni... A ciginél is elég egyszerű a képlet, azért veszem, hogy elszívjam. Általában extrém helyeken (pl. 2700 méter magasan, vagy most hajnal egykor egy lepukkant ipartelep legszélén) nincs lehetőségem venni másikat, tehát ha adok, akkor esetleg nekem nem lesz, az meg rossz.
Ez egyház egyenlőre még engedi a koedukált szórakozóhelyeket (gondolom hamarosan betiltják, erkölcsi bűnfertő), így igen elterjedtek a különféle méretű, öltözetű és mintájú cicmic-ek. Persze nem cicmic-ezni mentem, így igazából körül sem néztem. Egyébként is szinte teljesen híján vagyok a periferiális látásnak, így csak azt látom meg, ami közvetlen a látóterembe kerül... Tehát békésen szívtam a cigimet a teraszon és még pár próbálkozó rajtam kívül szintén ezt tette. Egyszer csak megjelent egy enyhén kreol bőrű, fekete hajú, ferde szemű, szemüveges arc az ajtóban. Megkérdezte, valószínűsítettem, hogy tőlem...
- Cigitek lenni? Kérhetek egyet ?
Jé? Egy furcsa kinézetű és meghatározhatatlan életkorú kínai cicmic. Ezen annyira meglepődtem, hogy teljesen kiment a fejemből az, amit a tarhálásról gondolok... Az is kiment a fejemből, hogy ezen mindig jól berágok (szleng szó, felbosszant) és elfelejtettem magam felidegelni...
Persze, mondtam neki és felé kínáltam a dobozt.
- Köszönöm, jövök, csak felveszem kabát. Hideg...
Nem igazán értettem, hogy hogyan, illetve minek dohányzik az, aki nincs képben abban a tekintetben, hogy a bűzrudat oda kell tartani a tűzhöz és a tényleges meggyulladás érdekében bele is kell szívni. Nyilván a nikotin bármely nyálkahártyán keresztül szívesen felszívódik, de általában tüdőzni szoktuk, nem csak pampogni rajta... ;-) Sebaj, harmadikra csak sikerült meggyújtania a cigarettát... Érdekes módon a lány nem ment arrébb. Pedig ez nálunk így szokás, hiszen erőforrás vagyok és nem mber. Számomra meghatározhatatlan arckifejezéssel (az ázsiai mberek arcáról nem tudok olvasni) továbbra is a látóteremben tartózkodott. Ha már ott volt, elkezdtem vele beszélgetni, nem azért mert nem akarok bunkónak tűnni (hiszen az vagyok), hanem egyszerűen érdekel az eltérő mentalitású, eltérő szocializáltságú mbrek gondolatvilága...
Animum advertit, jön a konklúzió...
Megtudhattam, hogy a lány nem kínai. 1999-ben Mongóliából érkezett kis hazánkba tanulni és dolgozni. Elmondta, hogy nekik mongoloknak mi vagyunk a nyugat. Mi vagyunk a lehetőségek országa. A magyarok kedves mberek. Vendégszeretőek vagyunk és törődünk a másikkal. Ezen fennakadt a szemem, szegény melyik csatornát nézi? Én példának okáért félig a mutyiOrszágban tapasztalt abszurd jelenségeken őrjöngök... Mondtam neki, hogy szerintem Pest megye és Budapest az ország legnehezebben élhető, legstresszesebb régiója, én sajnos nem ilyennek látom magunkat, mint ahogy ő lefesti. Szerencsére a felét sem értette. :-) Elmondta, hogy ő azt nézi, hogy valahol (gondolom ahonnan jött) szennyes vizet isznak az mberek (nincs tisztított) és borzasztó szegény körülmények között élnek. Ő ehhez képest nézi, hogy itt milyen jó... Hozzá tette, hogy igen, az elmúlt tizenhárom évben nagyon sok minden változott, kvázi rosszabb lett, napról napra él, de még mindig jó ...
- Látni kell a szép, ez a város is szép, örülni ami van. Az baj, hogy a magyarok pesszimisz. Vagy hogy tudom kifejezni ez a szó? Nem nézik ami jó, nézik a rossz... ha ez megváltozna az mberek, akkor lenne sokkal jobb.

2013-as év első napján egy mongol mondja, hogy velejéig pesszimisták vagyunk és változnunk kéne. Igen, értem én... Amúgy nevét elfelejtettem megkérdezni, de majd talán legközelebb...