Fáradt arcok tekintettek ki az ablakon, az emberek többnyire ültek a villamoson, csak néhányan kapaszkodtak, ők is csak azért, mert nem volt jobb dolguk.
A szerelvény közepe táján egy idős ember üldögélt, kopottas, de tiszta, jó szabású öltönyében, puhakalapban. Igazi úr, egy olyan világban, ahol az urak nemkívánatos vendégek. Ötvenes évek. Budapest.
Amikor a villamos az óbudai templom mellé ért, a bácsi alig észrevehetően megemelte a kalapját.
- Miért emelgeti, talán látta már az istent, honnan tudja, hogy létezik? - kérdezte egy fiatal nő, pökhendi, magas hangon.
- Kedves hölgyem, a maga picsáját sem láttam még soha, mégis tudom, hogy ott van, a szoknyája alatt. - mondta a bácsi, majd visszafordult, és tovább nézte a piszkos üvegen át az ismerős, mégis idegen várost.
:-) ez ütős volt :-) kösz!
VálaszTörlésÉn köszönöm! :-)
VálaszTörlésSzakemberek (értsd: pszichológusok) szerint jó közérzetet okoz, ha naponta legalább kilenc embert megölelünk...
VálaszTörlésvagy egyet irgalmatlanul szájon vágunk!
Tele a hócsukám az összes gyökérrel, aki nem ismeri a nyílászárók használatát, funkcióját (de nem bántottam). :)
VálaszTörlésahhoz sokat kellene fejlődnöm, hogy bárkit csak úgy ölelgessek, rögös út ez, a lelkem még nem elég erős hozzá.
VálaszTörlésközelebb áll hozzám a szájon vágás, de hát anyámék elég komoly civilizációs mázat kentek rám annak idején, hogy ez se menjen automatikusan...
a nyílászárók bonyolult szerkezetek, egyfajta darwini lépcsőt alkotnak :)