Az Egy nap a városban blog szellemvonatos cikke felkeltette az érdeklődésemet, és ma elballagtam az Istvántelki Főműhelyhez.
Meg szerettem volna nézni közelebbről is azokat a mozdonyokat, melyek posztapokaliptikus díszletként, szinte a szabad ég alatt, leomló falak, és kitört üvegek, lassan elburjánzó növényzet között találhatók.
Az egyenes utat választva bementem az állomásra, ahol a bejáratnál beköszöntem a portásfülkébe. Kérdésemre a vasútőr közölte, hogy abba az épületbe még a MÁV vezérigazgatója sem mehet be, életveszélyes állapotban van, nem kaphatok engedélyt sem a látogatására, sem a fotózásra. Nahát!
Van azonban a területen egy másik műhely (Gőzmozdony javító), ahová engedéllyel ugyan, de be lehet jutni. Megmutatta az egyik forgatócsoport által kért és kapott belépési engedély másolatát - ilyet kell beszereznem.
Tekintve, hogy nem szerettem volna várni, rögtön felhívtam a papíron szereplő vezetőt, az aláírót, akivel - miután tisztáztam, hogy éppen a bejáratnál állok, nem áll módomban levelezni, hobbifotósként csak rövid időt szeretnék eltölteni a területen - megállapodásra jutottunk (a vasútőr is segítségemre volt a dologban, egy kis időre átadtam a telefont), kaptam bent egy nevet, és szóbeli engedélyt a bejutásra.
Ezt követően már nem volt gondom, csak két további emberrel kellett beszélnem, és a két fényképezőgép beállításaival kellett foglalkoznom.
A műhelyben gőz- és dízelmozdonyok, villamosok, alkatrészek, gépek, buszok sorakoztak, zavaros összevisszaságban, és mégis katonás rendben. A csendes jelen, és a zajos múlt mind-mind ott álltak egymás mellett - nem zavart senki, csak a gépek voltak ott, és én.
Az analóg Lubitel-2 fotói majd valamikor elkészülnek, a digitális Samsung NX300-al készített képekből egy hosszabb ízelítő pedig itt látható.
Talán egyszer a másik műhelybe is bejutok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése