Proletár vagyok.
Mit szaporítsam a szót.
Eddig
ágrólszakadt módon éltem.
De most
lakást kaptam
a dolgozók
házépítő
szövetkezetében.
Ilyen tágas lehet,
s ilyen magas éppen!
Levegős,
világos
és meleg.
Minden príma benne.
Mégis legfőképpen
egy dolog,
amit szeretek:
s ez
holdfénynél fehérebb,
boldogítóbb,
mint álmaink hona,
ez
- de lám, mellébeszélek ! -,
ez
fürdőszoba!
Víz van a csapban:
jéghideg abban,
tűzmeleg ebben,
kéznek elviselhetetlen.
Üstököm
hideggel,
Testemet
meleggel moshatom.
Az egyik csapon
H
a jel,
M
a másikon.
Megjövök fáradtan.
Meghalni szeretnék.
Sem scsi,
sem tea
nem vidít,
mint máskor.
De sirály-mód kádba csobbanok,
s már a halálból is visszanevetnék
ettől
a csiklandó csobogástól.
Mintha
a szocializmushoz
jöttem volna vendégségbe.
Megszorul bennem
a gyönyörtől
a szusz.
Nadrág a székre,
kabát kampó-végre,
szappan a kézbe –
s
zsuppsz!
Ülök –
és mosakszom
hosszasan, hosszasan.
Ülhetek bármeddig,
csodajó!
Szobámban egyszerre
a nyár
s a Volga van.
Csak éppen
nincs se hal,
se hajó.
Ha bőrömön tízesztendős
munka szennye volna,
lehámlana az is,
akár a faháncs.
Jön is,
mint a kéreg,
jön-jön le a munka korma:
lemosódik
a nyavalyás!
S ha már kipirultam,
ha kifőttem,
a csapot megcsavarom:
máris hűvös
zuhany-eső
dől fölöttem,
a csupa-lyuk
felhő-vason.
Ez ám
a gyöngéd
ciróka-maróka!
Nyomán a fáradtság
testemből kiszakad.
Hajam a víz letapasztja,
fülemet paskolja.
Lapockám között
a vájatban
leszalad.
Azután a bőröm ledörgölöm
bolyhos bundájú
törülközővel.
S hogy szárazra lépjek,
ott vár a kövön
- szégyellem mondani –
a parafa szőnyeg.
Megnézem magam,
a tükörhöz hajolok:
tiszta ing simul már
mellemen,
vállamon,
és arra gondolok,
hogy bizony
jó dolog
ez a munkás
Szovjethatalom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése