A.D. Hmm. Anno Domini? Albrecht Dührer? *
Ki tudja. Utána kellene nézni. Annyi biztosnak tűnik a könyv alapján, hogy járt-, és az is, hogy élt Moszkvában. Ismeri az orosz világot és lelket (anélkül szerencsére, hogy ezt különösen hangsúlyozná). Hogy keveset ugyan, de megfordult orosz vidéki városokban. Hogy ismeri a projektfinanszírozás működését. Hogy tud írni. Van egy figura a könyvben, egy alkoholista, Oroszországba végzetesen belebonyolódott újságíró - gyanús, hogy ez a fickó ő maga.
Két szálon fut a cselekmény, melyek között egy, a midlife crisis felé közeledő Moszkvában élő londoni vállalati jogász a kapocs. Az egyik szál a maffiapolitika-, a másik a minigarchák világáig sem feljutó pitiáner csalók mechanizmusának pontos látlelete. Többet nem is érdemes leírni a történetről (ami krimi, vagy inkább thriller?), mert csak lelőném a poént.
Kis-, és nagystílű gengszterek, éjszakai mulatók kurváknak kinéző lányokkal, és kurváknak látszani nem akaró első osztályú prostituáltakkal, korrupt rendőrök, méregdrága éttermek, csendes parkok bábuskákkal, zsúfolt metró, a kommunista múlt és a hamisarcú politikusok által vezetett gengszterkapitalizmus összemixelt jelene elevenednek meg - ahogy mondani szokás - a könyv lapjain. És a moszkvai, mindent magába fagyasztó tél.
Furcsán keverednek itt azok az emberek, akik kiábrándultak-, de egykor még hittek valamiben (kommunizmusban, vallásban), és a gátlástalan fiatalok, akik soha nem hittek semmiben.
A hóvirág jelkép - a tavasz kis fehér szirmú virága, és az olvadáskor a hó alól kikerülő holttesteké.
Jegyezzük fel A.D. Miller nevét Donald James mellé. Egész jó kis könyv ez.
* Frissítés: Utánanéztem, Andrew. Valóban járt Moszkvában, a The Economist tudósítójaként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése