Kurt Vonnegut - Börleszk

Börleszk (avagy nincs többé magány), ez most sci-fi vagy nem sci-fi... Ha egyszerű megközelítést használnék (de nem teszem), akkor ez az ismertető, Vonnegut tata 1976-ban született regényről, simán beférne egy sci-fivel foglalkozó blogra is... Disztópisztikus írás a haldokló imperializmusról. Az Amerikai Egyesült Államok utolsó elnökének, nevezett Wilbur Nárcisz-11 Swainnek az „önéletrajzi írás” töredékét vehetjük kézbe. A társadalmuk hanyatlik, a lakosság nagy részét kiirtotta a zöldhalálnak és az albán influenzának nevezett két betegség. A túlélők visszasüllyedtek a középkorba. A nyersanyagok, energiahordozó kimerültek, vagy csak elfelejtették hogyan kell hozzájuk férni és felhasználni őket. Nincs elektromosság és a legalapvetőbb termékek (pl. viaszgyertya) előállítása is nehézségbe ütközik. Az elnök és egyetlen alkalmazottja lejárt szavatosságú konzerveken él és a környékbeliek által termesztett egyszerű élelmiszereket kapja szívességből. Az egyébként is elkerülhetetlen társadalmi agóniát felgyorsította, hogy a gravitáció vacakol. Hol többszörös a nehézkedés, ami az épített környezet nagyon megsínylett (összeomlott hidak, házak, tönkrement közművek, lehetetlenné vált tömegközlekedés a következménye), néha pedig annyira csekély, hogy a túlélők passzióból piramist építenek autóroncsokból és tonnás felhőkarcoló darabokból. A szétesett USA helyén apró birodalmakban kiskirályok uralkodnak, akik gépek híján primitív módszerekkel háborúznak egymással. Mindeközben a kínaiak elképesztő technikai fejlettséget érnek el. Mars kolóniát építenek és megkezdik önmaguk lekicsinyítését, hogy hatékonyabb legyen az energia és nyersanyag felhasználásuk. Nagyjából ennyi lenne a regény sci-fi vonulata. Ami miatt nem tudtam színtiszta antiutópisztikus sci-fiként értelmezni (mint a címe is mutatja), az tulajdonképpen Vonnegut írói stílusa. Ez még is egy szatíra, meg tragikomédia, meg börleszk, meg amit akartok.

Wilburn Nárcisz-11, az Amerikai Egyesült Államok elnöke a két méternél is magasabb száz éves óriás tulajdonképpen egy debil. Gazdag őseinek nem sikerült ezt a gyermek projektet kimaxolni, torzszülött a lelkem. Iker debil lánytestvérével együtt egy közös géniuszi tudatot alkotnak (miközben fejlettségüknek megfelelő módon egymás genitáliáit babrálják elmélyülten a kellő hatás elérése érdekében). Szuper géniuszuk rengeteg teóriát (pl. gravitációra, társadalomszervezésre, gyereknevelésre) alkot, amit le is jegyeznek, és jól eldugnak a világ elől. Első évtizedeikben eljátsszák a nagyérdeműnek a retardáltat. Így akár ezzel az idézettel is összefoglalható lenne a mű eszmei mondanivalója, hogy „bőbőőőő! dődőőőő! fülinap!”, ha ez nem változna meg gyökeresen. Wilburn végül gyermekorvos lesz, Eliza pedig elkallódik és meghal. A mű vége felé pl. felbukkan egy Tourette-szindrómás beteg is, aki zagyva obszcén szavakat üvölt a fontos pillanatokban. Wilburn pedig a kifejezetten ilyen betegségben szenvedők részére kifejlesztett gyógyszerekkel tömi magát. Elvonatkoztatva a sérült emberek ábrázolásától...

Azt nem mondom, hogy a mű poénjai nem ülnek és nem kaptam többször röhögőgörcsöt. Inkább azt mondom, hogy rengeteg speciálisan angol nyelvterületre jellemző poén, tény és ferdítés van itt felvonultatva, amit magyarra átültetve kevéssé értettem. Ennek a könyvnek zsúfolásik tele kellene lennie szerkesztői, vagy fordítói megjegyzésekkel. Ott van például a mesterségesen létrehozott nagycsaládokról szóló törvény és a „nincs többé magány” mozgalom, mellyel végül Wilburn megnyeri az elnökválasztást. Ekkora marhaságot régen olvastam! Mondjuk, az amcsik kretének, ezt ugye tudjuk róluk... Úgy sejtem inkább ezzel a szerző reflektált valamire, amit hiányos tudásom okán nem tudtam beazonosítani. Vagy az is egy érdekes megközelítés, hogy a hanyatló USA semmilyen állammal nem áll partnerségi viszonyban? Kizárólag a kínaiak bukkannak fel, de mi van a többi földrész többi lakójával? Nem mellesleg a 70-es években még igen csak hidegháborúztak a CCCP-vel... Miért csak Kína Only? Ezt is valami speciális poénnak véltem ... 

Szóval ezzel most mellé nyúltam, hogy eredeti nyelven nem olvastam el, vétek volt. Tudom javasolni a szerző kétnyelvű kiadásban megjelent életművét, sokkal teljesebb az élmény Vonnegut-ot olvasózni két nyelven, mint csak magyarul!