Pablo Neruda - Száz szerelem szonett

17. szonett

 Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő

vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:

úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző

dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.

Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,

és virágai fényét magába rejtve hordja,

szerelmed tette, hogy testemben él sötéten

a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.

Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre,

gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek,

így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,

csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én,

oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen,

oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.