...mert megint elszakadt a védőhálóm...

...kérdőjelek...

Árnyékok.

Követnek.

Még az álmokba is. Néha, mint egy fátyol, borítják be képeim, s hívatlan-kéretlen közlik, választani kell. Köztem és köztem. Világos futó vagy sötét huszár.

Mert nem ébredhetek két helyen egyszerre.

Eszmélés.

Valóság?

Kis halálból ébrenlétbe révedni, s elhinni, nem érinthet az odaát?

Tolakszik, furakszik, mindent megmérgez. Hályogos tükörkép, szakadt cérnaszál, még a penge is életlen, melyen táncolok. S a mélység, mely halállal vigasztal zuhanás esetére, feneketlen, nincs hát megváltás az aljára érve.

Remény.

Kacagó, festett báb csupán?

Vagy valóban én vagyok, ki kezem nyújtom magam felé, s elhiszem nekem, hogy létem nem csupán árnyék, egy álom, egy libbenő fátyol a feledés könnyűléptű táncosán?

S az arc a fátyol alatt vajon az enyém-e?

Az árnyék a Földön, én vagyok-e?

Az álom, mely kínoz, az sajátom-e?

Vagy magam vagyok a feledés?

2009.02.03.