el-Múlt-kor

Csempének támasztott homlokkal állok a tus alatt. A forró víz égeti a bőrömet, mégsem nyúlok enyhülésért. Lustán, kielégült macska módra nyújtózkodom, egészen addig, míg meg nem legyint a cinizmus. Menetrendszerűen érkezik, cirka fél órával orgazmus után.
A rohadék.
Próbálom elhessenteni a kondicionálásom, mely szerint egy rendes nőnek, depláne egy anyukának nem illik idegen férfiakkal hajnalhasadtáig kamatyolni.
- Ki nem szarja le - dörmögöm az orrom elé kiábrándultan.
Törülközőbe csavarom magam, majd halkan visszaosonok a szobába a holmimért. Komótosan öltözködöm... az idegen férfiak elnyúlva fekszenek az ágyon. Az egyik horkol, a másik szőke. Amikor bekapcsolom a melltartóm, megmoccan a horkolós. Megdermedek a mozdulat közepén.
Utálok búcsúzkodni.
Belebújok a farmeromba, felkapom a pólómat... összeakad a tekintetünk.
Az övé kérdő, az enyém... úgy sejtem elutasító.
Szemöldöke a magasba szökik, én csak megrázom a fejem, és vállat vonok.
Biccent, hasra fordul, horkol tovább.
Behúzom magam mögött az ajtót.
Csupán a felvonó halk surrogása hallatszik, de még ez is szinte beleüvölt zsibbadt agyamba. Betámolygok a fülkébe, kitapogatom a legalsó gombot. Zökkenéssel indul el a lift, a maradék piával az önutálat is felkéredzkedik. Fegyelmezem a gyomrom.... nem dobom ki a taccsot. Megérdemlem.
A hajnal esőszaga belemarkol a tüdőmbe, az éjszaka folyamán elszívott két doboznyi kátrány egyszerre akar kirobbanni belőlem. Öklendezve támaszkodom a falnak, két tenyeremet horzsolja a panelmorzsa. A ruhámnak cigaretta, pia és pasi szaga van; baromira nem segít leküzdeni a hányingert.
A farzsebemhez nyúlok, elindulok.
Halkan sercen az öngyújtó, életre kelti a cigit. Lassan szívom le az első slukkot... hátradöntött fejjel megállok az esőben; a megtisztulás illúziója kerülget.
Már-már könnyűnek érzem magam.
Úgy tűnhet mosolygok, de ez csupán az optikai tuning.
Áldom az esőt az alibiért.