Kurt Vonnegut - A repülő macska

Valahogy úgy hozta a sors szeszélye (1), hogy jóval több mint húsz évvel ezelőtt a Delfin könyvekből kinőve az első felnőtt-olvasmányaim kortárs amerikai írók regényei voltak:

Joseph Heller, Norman Mailer, E.L. Doctorow, Richard Brautigan, Saul Bellow, Philip Roth, Truman Capote, James Jones, Bernard Malamud, Kurt Vonnegut - és így tovább, és így tovább - könyvei sorakoztak otthon a polcokon. Szerencsére olyan fogékony korban olvashattam e könyveket, hogy jó részük egy életre szóló támasztékot jelentett "világnézetem" megalapozásában.

Kurt Vonneguttal talán a legszerencsésebb módon ismerkedtem meg, a Bajnokok reggelijén keresztül. Az ötvenedik születésnapjára írt, saját maga által illusztrált (2), formabontó, keserű humorral átszőtt regénye nagy hatással volt rám, és van ma is, akárhányszor olvasom újra. 

Ugye emlékeztek, mi volt Kilgore Trout sírkövére vésve:

"Annyira vagyunk egészségesek, amennyire a gondolataink humánusak"

aminél tömörebb megfogalmazását ma sem tudom elképzelni az emberi természet jó oldala iránti vágyamnak.

Vonnegut az emberi lélek antropológusa volt, azt keresgélte, hogy mitől "jó vagy rossz az emberek közérzete, ... figyelembe véve kultúrát, társadalmat, történelmet".

Állandó kérdése:       Mire való az ember? 

Tömör válasza:          Karbantartásra való.

Humora, melyet abszurdnak, fekete humornak neveznek, mélyen keserű, mely a megváltozhatatlanul hitvány emberi természet miatti depressziójából fakad:
"Természetesen csak tréfálok. Bármivel hajlandó vagyok tréfálni, csakhogy viccesnek tartsanak. Gyakran a legrémesebb helyzetben sütöm el a vicceimet."
"..Azért bohóckodom itt, mert annyira sajnálom önöket..."

Talán nem a humora abszurd, hanem a világ, melyet csak így lehet komolyabb traumák nélkül elviselni.

Vonnegut nem tartotta tiszteletben sem a politikát, sem az államhatárokat. Meggyőződése szerint emberi világunk problémáinak jó részét "ennivalóval, pihenéssel, na meg törődéssel, szeretettel" meg lehet oldani. Elcsépelt dolognak, közhelynek tűnik, de csak gondoljatok bele...

Az ötvenes években, amikor a folyóiratokat a televízió még nem tette tönkre, magazinokba küldte el novelláit. Tisztes jövedelmet kapott értük (ellentétben a könyveiben gyakran felbukkanó alteregójával, Kilgore Trouttal). 

E kötetben megjelent írásait nem tartotta közlésre érdemesnek. Mindenki döntse el maga, hogy igaza volt, vagy sem. Számomra inkább isteni szerencse az eddig nem ismert írásainak felbukkanása (3), így voltam ezzel az Ördögcsapda-, és most, A repülő macska (4) megjelenésekor is.

Az a fajta keserűség és fanyar humor még nem jelenik meg ezekben a novellákban, mint a későbbiekben. Ötletes és szellemes (főként erősebb, néhol kevésbé erős) írások, különböző témákban, sok áthallással, melyek formálódó ötletekkel szolgálhattak a későbbi könyvekhez, elbeszélésekhez.

Legtöbbjük akár erkölcsi példabeszédnek is felfogható (Meghalló, Ed Luby Kulcsos Klubja, Selma dala, A Világmindenség királya és királynője,...), szerencsére azonban Vonnegut nem direktben akar bennünket morálra tanítani, mindez jól elfér a novella műfajának keretei között.

A Meghalló új találmány, mely egyfajta pszichoterapeuta, vagy inkább életvezetési tanácsadó, a hogyan legyünk gyorsan gazdagabbak fajtából. A készülék mint alapvetően jó lényünk rossz lelkiismerete buzdít kíméletlen analízisre, azonban Vonnegut azt sugallja, hogy az effajta őszinteségre a kiegyensúlyozott élethez nincs szükségünk.

A Pelkben Vonnegut schenectadyi helyszíne, Ilium városa tűnik fel. Pelkünket (5) az értelmetlen munkájából, sivár életéből a Bajnokok reggelijének odaadó, és üde Francine Pefkója vezeti át az Édenbe (e novella a Kiadó honlapján az utószóval együtt itt olvasható).

A Háztetőkről harsogjátok narrátora Kilgore Trouthoz hasonlóan viharvédő ablakokat árul. Vajon lehetünk-e őszinték a tágabb környezetünkhöz, vagy legalább szeretteinkkel egymáshoz?
Az Apró vízcseppek és a Selma dala brilliáns darabok, sok humorral. A Hídmester feszültsége szinte tapintható.
Hozzám talán a Kőbe zárt hangyák állt a legközelebb. Vajon honnan ismerheti Vonnegut ennyire testközelből a kommunista világ torz játékszabályait?

A Kedves kicsike emberkék főhősének sorsa sajátos hullámvasutat jár be. Megjelennek a Vonnegut korai írásaira jellemző sci-fi elemek: idegenek érkeznek földünkre (persze mi másban, mint egy papírvágó késre emlékeztető űrhajóban). Ezek az idegenek azonban még antropomorfak, éteri hangon énekelnek. Későbbi műveiben Vonnegut még szabadabbra engedi a fantáziáját, emlékezzünk csak  Zogra a Mango bolygóról, ahol ő és társai fingással és sztepptánccal kommunikálnak...

És így tovább, és így tovább...

A novellákat (illetve egy levelet) keretbe foglalja egy barát és pályatárs - Sidney Offit előszava, és egy hűséges és kiváló magyarító - Szántó György Tibor utószava. A könyv gazdagon illusztrált Vonnegut jellegzetes rajzaival.

Kurt Vonnegut - A repülő macska (Eredeti címe: Look at the Birdie - Unpublished Short fiction; 2010 Maecenas Kiadó, fordította Szántó György Tibor )

Jegyzetek:
(1) és testvérem jó ízlése
(2) Ki ne emlékezne a segglyuk-ábrázolására, valahogy így:

(3) Az Ördögcsapdát (2009 Maecenas) a Kiadó így vezette fel: "Kurt Vonnegut hagyatékának kezelője... és kiadójának hivatalos közleménye szerint jelen kötet az író összes (sic!) eddig még soha, sehol nem publikált írását tartalmazza. Ebből következik, hogy jelen kötet Kurt Vonnegut csakugyan legeslegutolsó könyve. Kíváncsian és reménykedve várjuk a folytatást."
(4) Jelen ismertető megírásához a könyvet a Maecenas Kiadó biztosította. Köszönet érte!
(5) Pelk: piszkosul el lett kúrva...