Mostanában

Tar Sándor - Szürke galamb

Súlyos könyv, ólomnehéz. Érdektelen, ki a gyilkos, ha volt is egyáltalán, vajon mitől kergül meg a város, miért hullanak és ölnek az emberek, és pusztulnak a galambok? Rendőrök, bűnözők, titkos rendőri szervezet, a jóisten sem igazodik el azon, ki kicsoda itten. Fojtott mondatok sora után választ kapunk a fontosnak tűnő kérdésünkre - ki követte el, és miért -, csak hogy még jobban elbizonytalanítson, és rávezessen: az aljasságoknak valójában nincs igazi oka, csak okozói.

Robert Holdstock - Mitágó erdő

Sok szeletnyi múlt, egymásra rétegződve, sajátos mítoszokkal, melyet a hősök agya teremtett, vagy valamilyen kollektív emlékezet szült. Mély, sötét fantasy.

Jo Nesbo - Police

Nesbo könyv Hole nélkül? Ajjaj. 

Spoiler! Nesbo nem nyírja ki Hole-t, bár párszor eljátszik ezzel az ötlettel a könyvben: lehet, hogy már szívesen eltüntetné a színről, de nincs elegendő bátorsága hozzá. 

Hole és társai rendőrgyilkosok után nyomoznak a sorozat tizedik kötetében, jól működik az elterelő szál is. Kiváló krimi. Csak pár darabját olvastam a sorozatnak, el kellett volna előtte olvasni a kilencedig részt, a Kísértetet.

Steven Saylor - A holtak méltósága

Kicsit Caleb Carr könyveire (A halál angyala; A sötétség angyala) emlékeztet, de sajnos nem üti meg azt a szintet. A színhely a texasi Austin, a kor az 1880-as évek. Az íróvá cseperedő O. Henry, azaz William Sydney Porter visszaemlékezéseiből ismerjük meg a korabeli cselédgyilkosságokat, a dél polgárháború utáni társadalmi feszültségeit. Az elkövető(k) személye hamar kikövetkeztethető.

Wolf Haas - Az örök élet

A Brenner. Lehet, hogy hatásvadász ez a fajta írói stílus, de működik. Egy idő után beszippant a furcsa logikája, nem ritkán az volt az érzésem, hogy Rejtőt olvasok.

Bohumil Hrabal - Sörgyári capriccio

Kell, hogy legyen kapcsolat valamilyen módon a könyveiben ábrázolt világgal, hogy megfogja az embert B.H.. Aki nem élt az "átkosban", aki nem ismeri társadalmi viszonyait, feszültségeit, mindennapjait, annak valószínűleg keveset mondanak a regényei. Josef Skvorecky mindig is jobban bejött nekem, Hrabal írásaival - bár éltem az elmúlt rendszerben is - nem igazán tudtam mit kezdeni. Csak a vásznon értettem, ahhoz viszont kellett Menzel szemüvege.

Hrabal számomra egy dolgot jelent, az életörömöt. Itt Maryskán, a szöszke és szeszélyes gondnokfeleségen keresztül kapjuk meg - akibe mindig is szerelmes voltam, és leszek. És természetesen folyik a sör.

Georges Simenon - Maigret és az idős hölgy

Felejthető darab egy tengerparti nyomozásról. Ugyan sok calvados fogy, de Maigret ezúttal kevésbé morózus, kevesebbet eszik, nem nagy átéléssel iszik, így a ki volt a gyikos? - a Simenon-krimik esetében számomra amúgy is másodlagos - kérdése még kevésbé izgatott.

Daniel Banulescu - Csókolom a segged, szeretett vezérünk!

Banulescu zavarba ejtően őrült. A könyve nem igazi regény, inkább ötletfolyam, mint az Üvegtigris, mágikus, mint a Kossuthkifli, lazán összeköti jó pár kiváló ötlet, ragyogó humorral, rengeteg erős mondattal fűszerezve. Egy trilógia első része, ha megjelenik a többi kötet is (Bukarest hét királysága; Minden idők legjobb regénye) magyarul, talán jobban érthetővé válik, de az is lehet, hogy az érthetőség a kárára lesz.