Hrabaloztam újra, a szemaforos, a gombosvégű falloszt imitáló borítós kiadású verziót, hála az Európa Könyvkiadó új sorozatának.
Erős, és komoly, sötét tónusú írás, túlmutat a sörözős, életörömtől harsogó hrabalozáson-pepinezésen.
Van benne persze az is, ki ne emlékezne a Menzel által vászonra vitt pecsételésre, süvölvény-életem egyik legforróbbnak tartott filmjelenetére. Aki nem emlékszik rá, vagy nem látta, keresse csak meg Hubicka forgalmista úr és Zdenicka párosáról készült képet, melyen úgy mered felfelé a fekete-fehér női tompor, hogy szem, és férfilélek nem marad szárazon.
Cselekménye egy kis vasútállomáson játszódik, ahol Milos egy éjszaka alatt érik férfivá, a második világháború végjátéka idején.
– Maradatok volna otthon a seggeteken – mondta a drezdai gyorsteher vezetője a gyújtóbombázásból megmenekült pizsamás németeknek, és persze a németeknek úgy általában.
Kellene mindenkinek egy lichthóf, ahová belekiabálhatná az ember a gondjait, mint ahogy a galamblelkű főnök úr szokta, egyfajta lelkigyakorlatként.
Hrabal nem az én íróm, de ez a könyve megérdemli az elismerést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése