búkfaló bill

búkfaló bill bukowskit böngész borozgatva a bathban, mennyi bé, és még van, ha kell.

Az utóbbi időben olvastam Carvert, Bukowskit, McCarthy-t, belekezdtem Ellis-be, hát csoda, hogy nem vágtam fel borotvával az ereimet...

(Ez persze csak önámítás, az önborotva kora már oda, a penge is a múlté, felvágni ezekkel a mai műanyag szarokkal még a parízert se lehet, legfeljebb jól összekaristolhatnánk magunkat röhögésig.)

Ma sokadszorra próbáltam e-könyvet vásárolni, végre sikerült egy több szempontból is lírai vásárlás. Ott vettem ugyanis (a txtr-el eddig nem tudtam dűlőre jutni, vásárlásaim nem sikerülnek, leveleimre nem válaszolnak) a kinézett művet, aztán mikor már az acsm fájl letöltésén is túlestem, és rájöttem, hogy miről is szól ez az egész (vö. kibaszás), már vidámabban szarakodtam el az Adobe Digital Editions olvasó izéjével, majd regisztrációjával, aztán pár egyszerű sasszéval eljutottam az ID-n át a könyv letöltéséig. Már csak szinkronizálni kellett az olvasómat ezzel a kiváló eszközzel (röhejesen egyszerű), aztán rájöhettem, hogy az e-könyv, amit letöltöttem, novelláskötet helyett verseskötet. 

Ami önmagában még nem lenne nagy baj, de ha az ember zsigulit akar, akkor nem örül teljes szívéből a trabantnak. Bizony. Végigszenvedtem hát a DRM-védett epub letöltést, a pénzem pedig azért sem veszett kárba, mert hát ott van a tömegek által olvasott és izzadtan várt Hetiegyvers rovat, majd jól felhasználom ezt is.

Az e-könyvekről még annyit, hogy huzamosabb ideje tart az együttélésünk, az olvasó bevált, a jogtiszta tartalom remek, virágot és csókot lopni szabad, a warez sem zavar túlságosan. 

Igyekszem amúgy becsületes álompolgár maradni vagy lenni, legalizáltam már pár könyvet az sfportalon keresztül, ott vajon miért olyan egyszerű az, ami amott olyan baromira bonyolult?

Az áprilisi tréfák ideje már sajnos lejárt, vagy csak én öregedtem meg már az el nem viselhető módon, mindenesetre hiányzik az az időszak, amikor még lehetett több humorral is találkozni ezen a napon.

Twitterelni is szoktam, bár egyre kevesebb lelkesedéssel, így vagyok sajnos sok mindennel mostanában, beleértve ezt a blogot is persze. 

Az unalmat űzni kell, szükség van az ajzószerre, nem vagyok túlságosan válogatós (csak egyre morózusabb) azért még mindig a leghumánusabb módja e sportnak az olvasás. Tudok jobbat is, csak nem merem bevállalni.

Azért lett búkfaló bill a bejegyzés címe, mert e búkfalós szellemi magömlés végére meg szerettem volna osztani Veletek kies tarjáni gyermekkorom egyik csodálatos emlékét, ahol egy pillanatra ellopták a lelkemet.
Hát íme, ez a hófehér - a világra rácsodálkozó - ember voltam én  (és akár vagyok még ma is, ha kell):