Flashforward

A címmel először a tévében találkoztam.

Pár részt megnéztem a sorozatból (ami amúgy a jobbak közül való), kiváló az alapötlet és tetszettek a lassan kibomló szálak, a színészi alakítások.

Aztán olvastam a könyv várható megjelenéséről egy netes hírben, és - bár ez a papíralapú tárgyaknál jellemző rám, mostanában a sci-fi-nél azonban kevésbé - szerettem volna megvásárolni. Még egy játékon is részt vettem érte, sőt, más nevében is játszottam (fúj), bár az illető tudomással volt róla. Nem nyertem meg (nem szoktam).

Egyszóval érdeklődéssel vártam.

Csalódás lett a vége.

Kár érte, ugyanis jól indult a történet, a sorozatból már ismerős szituáció eredetije a CERN-ben játszódik, főhősei tudósok, nem nyomozók.

Talán egy kisregényt megért az ötlet, a totális emlékezetvesztés, a pár perc lehetőség a jövőbe pillantásra, és a világ azt követő totális megváltozása. Megváltoztatható-e a jövő, van-e rá hatásunk? Vagy eleve elrendelt a sorsunk? Ezeket a kérdéseket boncolgatja a könyv.
Hiányoltam azonban az emberek - az eseményt követő - változásainak leírását, a gondolkodásuk, viselkedésük, szokásaik átalakulásának ismertetését. Helyette rövidhírek keretében ismerhettük meg a történéseket, a környezet reakcióit, és pár - nem túl érdekes - karakteren keresztül mozgattak át bennünket a történeten, mely történetet persze fel kellett dobni üldözési jelenettel (hol máshol, mint az hadronütköztető alagútjában) és pár pisztolylövéssel. Még ez a gonosz karakter is tudós persze, aki egyik kezében bombával, a másikban pisztollyal, a harmadik kezében vetítőpálcával kiselőadást tart a történelem visszafordításáról. Érezhető (pontosabban úgy érzem), hogy e szegény ember felesége is csak azért halt meg a múltban (vagy mikor), hogy a történetet kicsit továbblökje.

Aztán meg persze jön a végső meglepetés, az újabb jövőkép, mely már csak kevesek sajátja, melyben a halhatatlan Nobel díjas emberiség befalazza a napot, mint Kőmíves Kelemen a nejét (vö. kell egy asszony a házba). Szingularitás, na persze, mi más jöhetne: itt majd' hogy nem letettem a regényt, pedig már csak pár oldal volt hátra.

Végeztem, gyorsan feltettem a polcra, és levettem a következőt.

Elnézést mindenkitől, aki szereti, de nekem nem jött be, nem az én világom.

Robert J. Sawyer - Flashforward

Metropolis Média, 2010.

Fordította: Tamás Gábor