Nahát. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen is lehetséges. Reinkarnáció nem lehet. Talán időutazás? Talán. Lehetségesnek tűnik.
"A Szerencsére a tej az egyetlen könyvem, amelyben a legnagyobb kérdésekre keresek választ. Azokra a kérdésekre, amelyeket senki nem mer feltenni. Olyan kérdésekre, mint:
"Mi történik, ha egy űrhajón kinyitsz egy ajtót, és beengeded a tér-idő kontinuumot?"
Mindenki - hacsak nem savanyú - ismeri azt az érzést, milyen az, amikor a gyerekei kérnek még egy mesét. Amikor ki kell találni valami szaftosat, hajtogatott elefántokkal, műmárvány fagylaltokkal, very weszéjes tigrisekkel, és olyan elágazásokkal és szereplőkkel, amiket még csak nem is sejtettél a meséd elején. Gyerekek híján sem lehet ismeretlen a helyzet - hacsak nem voltak savanyúk - , mert talán a szüleid is tettek ilyet a maguk idején.
"- Megvan a tej - mutatott rá.
- Ahol tej van, remény is van."
Nem tudom, hogy mit szólnak ehhez a gazdag fantáziával megírt, és illusztrált könyvhöz a gyerekek (a teszt előtt járunk), de ha még van humor, van remény.
"- Sejtettük, hogy ez lesz - szólalt meg egy zöld póni, akinek szikrázott a sörénye.
- Biztos egy jóslatból - tippeltem.
- Nem. Csak nagyon okosak vagyunk. - A pónik bólogattak. Nagyon okos pónik voltak."
Okosabbak, mint az emberek. Pedig az emberi logika is kérlelhetetlen:
" - Azt mondta, hogy később megmagyarázza - emlékeztettem-, és ezt nem nevezném magyarázatnak.
- Még nincs később - világosított fel Steg professzor.
- Még most van. A később, később lesz."
Nalátod. Vonnegut szerencsére él. Úgy hívják, hogy Neil Gaiman.
A könyvet Neil Gaiman, akarom mondani, Pikszi a könyvhéten a fiamnak dedikálta, és csinos tigrisfejű tehenet is rajzolt hozzá.
Íme:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése