Pajzán dalocska a babgulyásról, avagy a dugába dőlt sztereotípia esete

Néma sikoly lapult torkomon, szent istenem,
ez az szívem, már majdnem jó nekem,
s éppen csak, éppen csak... mikor...: jajj nekem
kedvesem óvakodj, közeleg belem lehellete!

A bab bosszúja lecsapott, vitt pasit, nyelvet, huzatot;
segglyukkra csak nem tehetsz lakatot?!
Imígyen dönti e tény romba a reményt, s vágyat.
Hiába paskoltam magam mellett az ágyat.

Hódolóm eszét-hevét vesztve rohant tova,
szeles bendőm miatt pirulva kérdém: hova?
Az ablak szárnya! - hörgé, s mint agár suhant oda!
Arca vádló: De drágám, pont, mint a szódás lova!

Mondom én, édes szívem, női bendő se más,
mint a férfiak bele, s néha váratlan jő a fingás
kényszere, de érvem nem hatotta meg, úgy hagyott el,
egyszál zokniban, s azt se a lábára húzta fel.

Íly gyorsaságot ritkán lát az ember lánya.
Tanulság: ne egyél babgulyást vacsorára.