“…A reggeli interjúk voltak mindig a legnehezebbek, másnapos voltam, és alig tudtam leküldeni a sört. Nem, fogalmam sincs, miért vagyok író. Nem, tudtommal az írásaimnak nincs különösebb jelentéstartalma. Céline? Persze. Miért is ne? Hogy szeretem-e a nőket? Hát, a legtöbbjét inkább csak megbasznám, mint hogy együtt éljek velük. Hogy szerintem mi fontos? A jó bor, hogy ne legyen eldugulva a lefolyó, és hogy reggel jó sokáig aludhassak. Hogy maga idegesít-e? Már hogyne idegesítene. Vagy azt gondolja, hogy majd 58 évesen kezdek el hazudni? Vegyen inkább egy italt…”
A könyv tele fekete-fehér képekkel, gondolattöredékek tömegeivel. És versekkel. Vagyis inkább életérzések ezek, mint versek, valami ilyesmik:
…”jó kis autód van -
mondtam neki.
- látlak magam előtt, amint gurulsz lefelé
a Sunset Blvd-on egy 24 éves
biokémikus nővel, akinek zsiráflábai vannak és a legnagyobb
mellei a városban.”
“megesett már – mondta -, a különbség csak annyi, hogy jósnő volt
és szemölcsök voltak a seggén.”
visszamentünk
az irodába.
amikor az embernek nem volt mit
csinálnia
néha elbeszélgetett valakivel.
arra gondoltam, még kiérek az utolsó futamra."
Ha már itt ez a blivit nap (aki meg tudja mondani, mi az a blivit, értékes megjegyzéseket kap ajándékba), legalább hadd szórakoztassam magam valamivel. Mert sok mindent el lehet mondani Charles Bukowskiról, de azt, hogy unalmas fószer lenne, azt nem:
“…Hazavittünk magunkkal pár üveg bort, és még ittunk egy ideig, aztán, ahogy Linda elmesélte, bementem a fürdőszobába, és énekeltem meg ordibáltam, és visszhangzott az egész:
FEKETERIGÓ! FEKETERIGÓ! ÉG VELED, FEKETERIGÓ!
MEGHALNAK A FEKETERIGÓK IS! MINDEN MEGHAL, MEGHAL, MEGHAL! MEGHALNAK
A DINNYÉK ÉS A KUTYÁK IS! A BÉKÁK ÉS A HÁZAK! A KURVÁK ÉS A HALAK!
FEKETERIGÓ! FEKETERIGÓ! ÉG VELED, FEKETERIGÓ!
Vagy 25-30 percen át ordibáltam a feketerigóról. Aztán Linda bejött a fürdőszobába, és megharapott. Miután megharapott, kijöttem a fürdőszobából, befeküdtem az ágyba, és elaludtam.”
“Ami a legtöbb embert érdekli, az engem teljesen hidegen hagy. Az olyan dolgok, mint például a társas tánc, a hullámvasutazás, az állatkert, a piknikezés, a mozi, a planetárium, a tévénézés, a baseball-meccsek, a temetések, a partik, a kosárlabdameccsek, az autóversenyek, a felolvasóestek, a múzeumok, a gyűlések, a demonstrációk, a tüntetések, a gyerekeknek szóló darabok, a felnőtteknek szóló darabok…
Hidegen hagy a tengerpart, az úszás, a síelés, a karácsony, a szilveszter, a július 4-e, a rockzene, a világtörténelem, az űrkutatás, a kutyatartás, a futball, a katedrálisok és a műalkotások.
Hogy tud bármiről is írni olyasvalaki, akit szinte semmi sem érdekli? Hát, így. Én arról írok, ami ezeken felül marad: egy utcán kóborló kutyáról, egy asszonyról, aki megöli a férjét, egy nemi erőszaktevő gondolatairól és érzéseiről, amint beleharap a hamburgerébe; az életről a gyárban, az életről az utcán, a szegények, nyomorultak, őrültek szálláshelyeiről meg ilyen hülyeségekről, én ilyen hülyeségeket írok…”
A Shakespeare ilyet nem csinált beszámoló Bukowski és barátnője, Linda Lee 1978-as európai útjáról.
(Cartaphilus Könyvkiadó, 2011. Fordította: Pritz Péter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése