Molnár Gábor

Egy másik hihetetlen életút az Övé, a vadászírók közül csak Kittenbergeréhez mérhető.

Molnár Gábor 1908. december másodikán született Óbudán. Édesapja korán meghal tüdőbajban, az addig is nehéz sorsú család helyzete innentől kilátástalan.

Nyarait nagyszüleinél Ajka-Csingervölgyben, egy évet pedig a Gyermekvédő Liga jóvoltából Svájcban tölt.

Igen érzékeny, lobbanékony természetű gyerek, az igazságtalanságot egyáltalán nem tolerálja, ebből adódóan később, "borfiúként" majdnem végzetes lépést tesz (igazságtalanul pofon vágja a séf és Ő kis híján -barátja akadályozza meg az utolsó pillanatban- agyonlövi).

1927-ben Pápán mezőgazdászként végez, ezt követően két évig gazdatisztként dolgozott.

Azonban az Est 1929-es karácsonyi száma az, ami miatt ma tudjuk, hogy ki volt Molnár Gábor.

Ebben ugyanis az ifjú gazdatiszt szeme megakad egy hirdetésen, amely egy Amazóniába induló rovargyűjtő expedícióról tett említést.

Egy percig nem habozott és levelet írt Pusztai Lajoshoz, aki az expedíció vezetője volt (azaz lett volna).

Tudása, adottságai, lőkészsége alapján felvették, Ő lett a harmadik tag (Pusztain kívül Horváth Elemér tartozott még a csapathoz).

A háromtagú expedíció 1930. júniusában meg is érkezett az Amazonas torkolatában épült Belém városába. Molnár Gábor továbbutazott Amazónia központjába, Manausba, s ott érte utol a hír, hogy társai megbetegedtek, eladták összes felszerelésüket, és a kapott pénzen hazautaztak.

A huszonegy éves Molnár Gábor a világ másik felén találja magát pénz, felszerelés, minden nélkül.

Végül a Ford Tapajos folyó mentén elterülő óriási kaucsukültetvényére szegődik el telepvezetőnek, ugyanis az amerikai cég így gondolta megoldani gumiellátását.

Hamarosan rendkívül népszerű lesz a helyi gyűjtögető életmódot folytató, alkalmi munkákból élő caboclok között, hiszen a többi fehértől eltérően nemhogy lenézné őket, hanem egyenesen keresi a társaságukat és több alkalommal bebizonyítja, hogy felveszi velük a versenyt bátorságban, ügyességben és szívósságban is.

Nádkunyhóban lakik kint a telepen ahol kanállal szedi le a madárpókot a tetőről, bottal szorítja a földre a rettegett három méteres surucucut (néma vagy ormos gerincű csörgőkígyó), éjjel csónakból lő a kajmánok szeme közé.

Szerződésében kiköti, hogy két hónapi munkáját mindig két hónapi szabadság követi, amely időszakot vadászattal és állattani gyűjtéssel kívánja eltölteni. Így nyílik alkalma az Amazonas számos mellékfolyójának (Uatuma, Cupari, Tapajos, Rio Negro) bebarangolására, sok esetben olyan helyekre is eljut, ahol még fehér ember nem járt.

Van olyan útja, ahol kétezer kilométert eveznek felfelé. Nélkülözik, maláriával küzd, mindent eltanul a cabocloktól (például gumifát csapol és sarut önt), eredményességben sokszorosan lekörözi a térségbe érkező, modern felszereléssel rendelkező német expedíciót.

Pénze fogytán időről-időre kénytelen visszatérni a Ford-ültetvényre és/vagy gyűjtése egy részén túladni.

A gyűjtemény szépen gyarapszik – skorpiók, madárpókok, vadbőrök, éjjeli és nappali lepkék, mérgeskígyók, óriáskígyók (köztük 5–6 méteres anakondák is).

Az élőállatokat a Budapesti Állatkert, míg a rovar- és vadbőrgyűjteményt a Magyar Nemzeti Múzeum címére adja fel.
Ellenszolgáltatásként egy fillért sem kap.

1932. március 7-én is szolgálatban van, amikor egy fiatalember egy láda robbantáshoz használatos gyutacsot talál a felügyelete alá tartozó raktárban. Molnár Gábor a balesettől félve elveszi tőle, hogy a Tapajosba dobja, azonban egy gyökérben elbotlik és hasra esik. A gyutacsok felrobbannak és ez a rendkívül tehetséges, elkötelezett, szívós 23 éves fiatalember mindkét szemére megvakul.

Évtizedekkel hazajövetele után is legendák keringtek róla, mesélik például, hogy a Ganz Darugyár szakembereit szólítja meg beszédüket hallva egy cserzett arcú öregember a belemi kikötőben, hogy honnan jöttek?

A válasz hallatán elmosolyodik és így felel: "Senhor Gabriel is ungaro volt..."

Elutasítja az "állami megoldást", a vakok számára Szombathelyen fenntartott intézetbe vonulást.

Ehelyett gépelni tanul.

Az élet fintora, hogy első írása ugyanabban a lapban jelenik meg 1933. február 23-án, amelyben az életét mindörökre megváltoztató expedícióról értesült: az Estben.

Első könyve (amellyel rögtön sikert arat) 1940-ben jelenik meg, ez a Kalandok a brazíliai őserdőben.

1948-ban az Ő szerkesztésében jelenik meg a magyar-portugál szótár.

Összesen huszonhat könyve jelent meg, rengeteg előadóestet tart, rádiójátékokat is szerzett. Szinte kalandregényszerűen ír, néha az ember képtelen eldönteni, hogy vajon most a képzelet játékának leképzését vagy pedig útleírást olvas-e?

A hatvanas-hetvenes években Kelet felé fordul az érdeklődése, háromszor jár Mongóliában.

Ezek az utak is két könyvnek szolgáltatnak élményanyagot. Brazília 1972-ben meghívja vendégségbe.

1980. október 29-én egy háztartási balesetben veszti életét.

Végakaratának megfelelően az ajka-csingervölgyi temetőben nyugszik, sírját kopjafa, Medgyessy Miklós alkotása jelzi. A múzeumban lévő emlékszobáját 1981. március 5-én avatta fel az ajkai Városi Tanács. Ajkán általános iskola és könyvesbolt vette fel nevét, az iskolában bronz mellszobra – Marton László alkotása – látható.

„Ódákat és himnuszokat zeng nekem önmagáról a természet csendje... Nem a fülemmel, a szívemmel hallom..."