drMáriás - Nem élhetek Milosevic nélkül

... előbeszéd a nyájas olvasóhoz - drMáriás Béla (a Tudósok zenekar frontembere, zenész, képzőművész és író) egy kultikus figura. Mint Wahorn András (A.E. Bizottságból), vagy Waszlavik („Gazember, Petőfi, Velorex, Sámán, Szabadcsapat, Ullmann Mónika”) László, vagy ha még nem kultikus, akkor hamarosan azzá lesz. Szeretem a műveit, elsősorban a zenékre és az írásokra gondolok, a képzőművészethez vajmi keveset konyítok. Na jó, megnézem azt is, de magával ragadni nem annyira tud ilyen művek vizualizálása, maradok inkább a fent említetteknél...

Ez egy riport könyv, vagy hogy kell ezt mondani? Egyes szám első személyben íródott önéletraj jellegű kötet. ... tulajdonképpen jó könyv, de mondjuk néhány, már elolvasott szépirodalmi (csúnya irodalmi, kortárs) művével összevetve nem annyira jó. Rá fért volna egy alapos és könyörtelen szerkesztés. Önéletrajzi kötethez képest egy kicsit lazán kezeli az időegyenest. A történetek egy részét emiatt nehezen tudtam elhelyezni az időben, persze ettől még magával ragadott. Szövegezésére nézve néha sok a jelző tódulás, mondhatni zavaróan sok. Vannak olyan fejezetek amik erősen túlírtak, mások meg kissé elnagyoltak így ott éveket ugrunk át. Szóval akkor minek olvastam végig? Azért mert egy alapvetően vidám lelkületű ember szomorú gondolatait olvashattam. Fájdalmasan őszintén beszél a délszláv háború borzalmairól. Arról hogy az emberek által teremtett pokolból, ami pár száz kilométerrel arrébb keletkezett (miközben mi egy relatíve erőszak mentes módszerváltás kellős közepén voltunk, hurrá optimizmussal és bárgyú vigyorral az arcunkon), hova és hogyan menekült. Először a zenélésbe, a művészetekbe, az egyetemre, majd amikor végképp lehetetlenné vált a helyzet, akkor pedig hozzánk. Az életének, művészetének örömeiről és fájdalmáról ír. Hazai kortárs művészeti témában nem foglalkoztam (még) forrás kutatással, így nem tudom, hogy létezik e ehhez mérhető kötet más író tollából. Minden esetre tény, hogy eddig ez az egyetlen általam olvasott könyv, ami a rendszerváltást követő kortárs művészet, alternatív zenei világ bugyraiba enged bepillantást. Legnagyobb örömömre több ismert név is felbukkan a kötetben. Amúgy nekem a 80-as években csak érintőleges fogalmaim voltak a szentendrei művésztelepről (az idő közben, de még az előző rendszerben felszámolásra került váci művésztelepről egy kicsivel több) szóval ez a vonal mindenképpen érdekes volt számomra. A köteteben szó kerül Bada Dada Tiborról is (akivel köztudottan nem volt minden kerek) és folyamatos küzdelméről a démonjaival, amik aztán sajnos felül is kerekedtek rajta. A fószer, akitől egy másik Máriás kötetet vettem pár hónapja... Be is került a napi szürreális rovatomba, hogy a XIII. kerületben Máriás kötetet vettem kéz alól, félhomályban, egy kapualj előtt állva, ami fölött egy üvöltő kőarc éktelenkedett... Szóval külön kiemelte, hogy alig várja már, hogy elolvassa ezt a kötetet. Szerinte (személyesen is ismerte Bada Dadát) sok minden nem úgy van leírva, ahogy az a valóságban megtörtént. Nos, azt hiszem a dolgok jelenlegi állapotában ezt leellenőrizni már nem fogjuk tudni...