...
előbeszéd a vélhetően még nyájas állapotú olvasóhoz... drMáriás, alias Máriás Béla nekem első sorban a Jugoszláv Tudósok (későbbiekben Tudósok)
alternatív zenei formációt jelenti. De érdemes róla tudni, hogy emellett író, festő
is. Gondolom, nem kell bemutatni elhíresült (azóta, sajnos már elhunyt)
alkotótársát Bada Dada Tibor költő,
festő, pörformert sem. De ha be kell, akkor az ezzel a hiányossággal érintett
nyájas olvasó nem fogja a címben említett kötetet kézbe venni. Lévén ezekre a
dolgokra, gondolatokra egyáltalán nincs affinitása. Ez egyébként nem hiba, csak
annyi, hogy a továbbiakban nincs miről beszélnünk, tehát a cikkem továbbolvasása
számára felesleges. Szóval ők ketten azok közé az emberek közé tartoztak, aki
nem illeszthetőek sem a budapesti alternatív értelmiség, sem más városaink
avantgárd csoportjaihoz. Ebből következően minden megnyilvánulásuk még a „standard”
alternatív szcénához képest is meghökkentő, megbotránkoztató, sokkoló, gyomrot
kavaró satubbi, satubbi. Akinek még is kedvet csináltam, keresse meg Bada Dada
két legjobb művét és hallgassa meg a Tudósok zenekar előadásában. Egyik a
„Szabó Rozáliát agyonbaszta a villám”, a másik pedig a méltán népszerű „Apa
kocsit hajt” című szám, megfelelő hangulatot tud teremteni az ismertető
elolvasásához. Elöljáróban szerintem ennyi elég is lesz, nézzük a kötetet…
Nem sokan
mertek hozzányúlni akár ismertető szinten ehhez a 2004-ben napvilágot látott
kötethez, ilyeneket olvastam, hogy ez regény
lenne, meg hogy szociohorror lenne. A
Lomtalanítás nem regény, hanem lazán kapcsolódó egy-kétperces történetek összessége.
A novellák közös pontja, hogy a szereplői minden esetben egy lepukkant pesti
körfolyosós bérház valamelyik lakásának lakói. A kötet minden lapja kimeríti a 18+-os kategóriát, de kétszeresen is
... Két irányból is közelíthetünk az írásokhoz…
Egy, ha szociológiai értelemben
nézzük, akkor ez a kötet a mélyszegénységből eredő kilátástalansággal és
kísérőjelenségeivel szembesít. Ezek a családon belüli erőszak minden formája, a
drogfogyasztás, a prostitúció és az arra kényszerítés, a kiszolgáltatottság, az
elesettség, a kiüresedettség, az öngyilkosság és az elképesztő emberi nyomorúság.
Sajnos minél szegényebb valaki, annál kegyetlenebbül bánik el azokkal, akik
nála kilátástalanabb helyzetben vannak. Mert csak velük teheti meg… Ez bármely
jó érzésű embernek önmagában véve is szívszorító és gyomorforgató kell, hogy
legyen. Azt gondolom, sajnos elegendő a főváros egyes kerületeinek „megfelelő”
részein sokat előfordulni ahhoz, hogy az ember immunissá váljon. Immunissá a kellő
mennyiségű üszkös láb, a saját termékében fekvő részeg, vagy vérző ember, az intoxikált,
vagy a kattogva őrjöngő drogos, az utcán tisztálkodó megsunázott tini
prostituált látványára… Szóval sajnos (és pokoli szomorú ez) ebben a
tekintetben újat nem tudott mutatni nekem a szerző. Viszont tény, hogy így
csokorban összeszedve még nekem is meghökkentő tudott lenni, ha meg nem is rázott.
Kettő, a történetek sokszor eltúlzottan
naturálisak, és - vagy szürreálisak egyszerre. Patakokban folyik a sperma, de
valami igazán beteges módokon. Egészséges gerjedelemből táplálkozó nemi
aktussal nem igazán találkozunk. A szereplőkben valahogy furcsán kapcsolódik az
erőszak, az uralni vágyás fogalma a szexuális kielégülés kényszerével. Ettől ez
az egész egyrészt emberi, de nagyon beteges… Számukra teljesen bagatell egy erőszakos
cselekmény, nemi erőszak, vagy sok esetben egy aktust követő gyilkosság is és
ez alól alig van kivétel a lakók között. A szerző tényleg minden palettáját
felvonultatja a naturalizmusnak, de nem pornográf módon. Az igazi „munkát” az
olvasó fantáziája végzi majd el. A szürreális részekben olyanokat olvashatunk,
mint a radioaktivitással gyilkoló mániákus, a szexuális szolgáltatást nyújtó
robot, a csecsemő csontvázakat gyűjtő ápolónő, a kórházi hulladék emberi
maradványokból készülő leves, a balkonról leugró, összetörő öregasszonyok, akik
boszorkány mivoltuk miatt másnapra összeállnak egésszé… Na szóval van itt
minden kérem.
Valahogy az Egy és Kettő összege üti egymást. A szürrealitás megjelenése miatt
a mű nem egyszerű tényszerű szociológia tanulmány, de még így is kellően
realisztikus ahhoz, hogy nagy részét valóságosnak éljük meg. Ennek a kérdésnek
a megválaszolására, hogy ez lenne drMáriás írói stílusa, nem tudok vállalkozni,
de az bizonyos, hogy a könyve az „ilyet még nem olvastál vazze és nem is fogsz,
mert nincs még egy ilyen” kategóriába tartozik!
Köszönetem Petinek, hogy kölcsönadta! Elolvasása sokat segített annak a gyötrő
kérdésnek a megválaszolásában, hogy a folyton kavargó gondolataim közül mi
számíthat nyomdafesték tűrőnek és mi nem az ... ;-)