A másik szárnysegéd

Apám mindig kérte, hogy elalvás előtt hagyjunk egy kis rést a sötétítőn.

- Még a börtönben is volt egy kis fény - mondta ilyenkor, minden alkalommal.

Apám ősz volt.

Már csak így ismertem, hófehér hajjal, 41 éves volt, amikor születtem, két évvel fiatalabb, mint most én.

Sokat mesélt, keveset jegyeztem meg a történeteiből, maradtak meg ugyan töredékek, de sajnos csak az egész apró részei.

Kerestem a története bizonyítékait, pl. az ún. Fehér könyvet 1956-ról, amiben állítólag szerepelt a neve. Az ötvenes évek módján fess katonatisztet, Maléter Pál egyik segédtisztjét kutattam, akit a tököli repülőtéren fogtak le a tárgyalódelegáció többi tagjával együtt, 1956. novemberében.

A családunkban nem voltak mítoszok, nem léteztek hősök. Helyén kezeltünk mindent. Ezt is. Csak egy történet volt, a sok közül. Talán igaz sem volt.

Nem sokon múlott, hogy 56-ban agyonlőjék, egyszer sorban állás közben, a péknél, másszor letartóztatása után, aztán csaknem a lámpavasra húzták, mint ávóst, de szerencséjére (és szerencsémre) egy jóember meg tudta különböztetni a vasúti tiszti jelvényt a pufajkásétól.

Az ungvári börtönről azt mesélte, hogy amikor kihallgatni vitték egy-egy társukat, két perc múlva (mikor az az udvarra érhetett) egy-egy géppisztolysorozat visszhangzott. Talán ismerős a módszer Faludy György - Pokolbéli víg napjaim c. könyvéből.

Derék dolog.

Apám egy éjszaka alatt őszült meg a börtönben.

Kiengedték. Kis hal volt.

Miután leszerelt, a Nógrád megyei Vendéglátóipari Vállalat szállítómunkása lett, Barkas kistehergépkocsival szállította az iskolák és óvodák konyhájába a reggelit és az ebédet.

Aztán gondnok lett ugyanott. Sajnos nem érte meg a nyugdíjat, élt 57 évet.

Apám.

Ma megtaláltam a nevét egy dokumentumban, a története igaz volt.

Frissítés:
A tárgyalódelegáció névsorából kivágva (2. oldal, 1. név)