Az élet egy csoda (Háy János - A mélygarázs)

Sőt, legalább kettő.

Olvasom, újra elővettem A mélygarázst.
A dolgok fonákja ez a könyv, egynemű, makacs nézőpont.

Elsőre nem varázsolt el, le is tettem, meg dolgom is volt más könyvekkel, most (még csak a felénél tartok) sem szippantott be teljesen, mert vakaródzom tőle, de működik.
Nagyon is.

Ja, ja, tudjuk hát, hogy nem így van, legalábbis nem pontosan így, a dolgok nem így működnek, van szeretet, a család is jó valamire, biztosan, kikapcsolódásra is szükség van, a karácsony nem csak a dzsídípít gyarapítja, a szerelem sem pusztán számítás. A politikusok sem csak lopnak.

Nem a lófaszt!

E sajátos, görbe tükör mutatja meg azt, milyen egyszerű hazugságok mozgatják sok esetben a cselekedeteinket, még ha nem is valljuk be magunknak.

Vagy csak valahol mélyen, énünk 2. mond ilyeneket, pár korsó után, ha nincs nagy veszélye annak, hogy az egyes számú énünk meghallja.

Érdemes ezt a tükröt néha magunk elé tartanunk, mert ha kilépni nem is tudunk az életünkből, legalább érezzük rosszul magunkat tőle.

"A család, mint a társadalom mikroegysége a mindenkori hatalomgyakorlás, az állam és a magántulajdon legmegbízhatóbb alapja. És hiába morzsolódik fel a családok több mint fele az együttélés során, a családra árnyék sem vetülhet, hisz aki ráveti az árnyékot, azt rögtön megvádolják, hogy ez a megátalkodott végső soron a társadalom felbontásán szorgoskodik. Az ilyen elvetemülteket ki kell űzni a pusztába, menjenek neki a nagyvilágnak, és ott vegetálják végig az érték nélküli életüket. Holott az állam, a társadalom, és benne a család (mindazzal a hazugsággal, ami minden család velejárója, különösképpen a polgári családoké, ahol a formák takaros műgonddal vannak fenntartva) a formák révén végül is megtöri az ember belső tartását, megszünteti mindennnemű önállóságát és szabadságát..."

És így tovább, és így tovább...