Poszton...

Előbeszéd... akár alul, vagy szellemileg felültáplált az olvasó, ez a szót, hogy "Poszton" sehogy sem fogja érteni. Mivel ez a 70-es évek közepén született meg, egy beszélni tanuló gyermek szájából. Már nem emlékszem, hogy pontosan mit takar, csak nagyon bonyolult módon tudnám körül írni harminchárom évvel fiatalabb énem gondolatvilágát a nyugalomról, a csendről és a biztonságot adó sötétről... Azt egyszerűbb megfogalmazni, hogy mit nem jelent... Nem jelenti az internet világában elterjed angol post szó félre-magyarított formáját...  :-) Hogy mik jönnek a fejemből elő egy átlagos szerda éjjel? Mit akarok ezzel? Azt hittem nincs ihletem, aztán hirtelen valamit megfogtam önmagammal kapcsolatban, amit a maga teljességében közvetíteni valószínűleg nem fogok tudni... de nekem fontos és ez elég volt ahhoz, hogy leírjam...

   

Poszton... - írtam SzergelyButov írása

Történ egyszer hogy anyumék konyhabútort cseréltek... Apum (aki egyébként, ha mások kérdezték a világ legerősebb embere, karatézik, úgyhogy nagyot lekever, ha szemtelen vagy) akkor sem volt komoly kondival rendelkező férfiember. Úgyhogy derekasan elfáradt, mire felszerelték az újat. A régi szekrény egy része már lekerült a pincébe. Az utolsó, termetesebb darabot kezdték el huzigálni, amikor kitipegtem a konyhába és kijelentettem, hogy ez nekem kell. A fáradtság nagy úr, egy értelmiségi családban. Szegény apum épphogy le nem fosta kínjában a narancssárga vasárnapi trapéz nadrágját... Leroskadt a konyhai padra, megtömött egy pipát, nagyon finom rumos illatú dohánnyal. Meggyújtotta és pöfékelt, közben a hosszúra hagyott barkóját igazgatta. Anyu már kezdte volna a replikát, hogy "tratta ratta", de aztán ránézett apum fáradt arcára...

Úgyhogy rám hagyták... A szekrény ideiglenesen megmenekült és a szobámba került... Igen az előző lakó, Héjja Júlia néni zsírosbödön, liszt, avas dió és száraztészta szagú szekrénye, belül Délker-es csomagolópapírral... Igen a kívül steril-világoszöld műanyaggal bevont, fa keretes, nyers pozdorja ajtajú, piros műanyag betétes, bádog ajtógombos szekrény... Tetszett, végre van egy saját szekrényem! Egy darabig kerülgettem, majd rájöttem az ajtó kinyitásának furmányos technikájára és Buksi kutyával, a velem egyidős plüss jószággal beleköltöztem. Úgy neveztem el a saját szekrényemet, hogy "Poszton". Ahányszor haza értem az óvodából, oda bújtam be, magamra csuktam az ajtaját és nem jöttem ki. Na az volt az igazi élet... elzárkózva mindentől!
- Hol van ez a gyerek?
- Á a Posztonban játszik ...

Végre a Posztonban vagyok... nem kellett szívnom az óvónéni savanyú pina-szagát... Megvédett az avas dió és zsír illata... Tényleg bele gondolt már (rajtam kívül) bárki abba, hogy a gyerekek milyen kínokat élnek át? A nők illatozó nemi szerve pont fej magasságban van... és nem kellett foglalkoznom azzal, hogy Kósa Zoli megint beszart a délutáni alvás közben. Jó büdöset, savanyú fos pfujj... A dada káromkodott mint a kocsis, amikor fürdette, én öklendeztem. Ugyan úgy, mint amikor nejlonzacskó volt a tökfőzelékben, csoda ha utálom... Mondjuk annak örültem, hogy Melinda, a szőke göndör hajú kislány hálából, megmutatta a punciját. Igen, mert megvédtem a nagycsoportosoktól, akik húzták a haját...

Azt hiszem akkor csúsztam le végleg az agyamról, amikor kidobtátok Posztont.... Őszintén és pokolian meggyűlöltem az egész világotokat... emiatt... mert kidobtátok... 
Állítólag az én érdekemben történt ez így, mert túl sok időt töltöttem el benned kedves Poszton... Egy nagycsoportos fiú már nem ül naphosszat Posztonban! Meg kell az íróasztalodnak a hely! Valami iskolába, vagy hova fogsz hamarosan járni! Na persze ...

Aztán pár évvel később megtaláltam Posztont a krumplis pincében, majdnem sírva fakadtam... Anyum mondta, hogy felhozhatjuk ha kell, mondta apum... de én sokkal nagyobbra emlékeztem és eltűnt a zsírosbödönös, lisztes, avas diós száraztészta szaga is, ez már így valahogy nem az igazi ... 

Mellesleg... kár volt erőlködni... attól, hogy kidobtátok a Posztont, nem lettem kevésbé dobozember, sőt...