„.. és mire tízezer mérföld után megérkezem, nem azt találom, akiért jöttem, és nem az jött meg, akit vártál…”
A nők, és valami meghatározhatatlan hiányérzet korlátolják be a teret és az időt, szűkítik a gondolatokat. Főhőseink nem látnak mást, nem gondolnak másra, menekülnek előlük, nagyon messzire, de nem menekülhetnek saját maguk, gondolataik, nyomoruk elől, végigkíséri és kísérti őket a szerelmi bánat, a fiát elhagyó anya miatti nyomorúság, nem tudják, hol az otthonuk, keresőben vannak, mely meghatározza az egész életüket.
„Csináljon valami hasznosat, mondta egy napon a tiszteletes felesége Lukácsnak, amikor látta, hogy napok óta csak sétál a ház körül, üldögél a hintaszékben, felnéz a szikrázó kék égbe, naponta gondosan megtörli a puskáit, hosszan, órákig távcsövezi a tájat, aztán lehanyatlik a keze, visszaül az árnyékba, és mintha nem is volna itt, emberek jönnek-mennek körülötte, beszélnek, táncolnak, rikoltoznak, sírnak, majmok ugrálnak a ház mögötti erdőben, rengeteg ismeretlen madár röpköd, de igazából semmi nem érdekli, vadászna legalább, vagy lepkét gyűjtene, menjen kirándulni, meg fog így őrülni, Mr. Werner, mondja szomorúan a nő. Lukács int a fejével, hogy nem, nem, csak vár valamit, valami jelet, amitől aztán történni fog ismét a világ, nem csak állni.”
Satuba zárt világ ez.
„… maga, fiatalember, nagyon mostoha csillagzat alatt született, nem tud igazán örülni annak, ami van, és arra vágyik, ami soha nem lehet”
Lehet hatalmas a Föld, óriási a rengeteg, vadászhatnak-, vagy vadászhatnak rájuk, vagy nézhetik az esőt, nem számít vadság, pusztulás, vagy szegénység, háború, hogy szétesik Magyarország, a Monarchia, a szerelem, és a sóvárgás – már maguk sem tudják mi után – mint szemellenző kötőféken tartja a szellemet.
„…a legnagyobb magyar király ércszobra előtt azt érzi Lukács, hogy elfogyott minden ereje, így volt ez kiszámítva pontosan, mintha egy maszáj démon, vagy szuahéli rontómicsoda kalkulálta volna, eddig tart az ökölbe szorulás a kézben, az ökölben semmi, a semmiben a lélek, a lélekben a hit, a hitben az isten, mintha most csukódna össze az egész világ, mert miféle világ van itt?”
Werner Sándor és Lukács, apa és fia külső és belső utazásainak, elválásuknak és újra találkozásuknak, Kladovka Mária és Daniel Kaludia utáni sóvárgásuknak és keresésüknek lehetünk tanúi ebben a nagyjából 300 oldalas könyvben. Kiváló írás, monoton, soha véget nem érő mondatokkal. Épp annyira hiábavaló ez az út-, és szerelem-keresés, mint maga az élet.
Vida Gábor - Ahol az ő lelke (Magvető, 2013)
