Budapest noir

Dékány András - Matrózok, hajók, kapitányok

Dékány András

A MEK a következő adatokat tartalmazza:

"(Kecskemét, 1903. jan. 11.-Bp., 1967. máj. 30.): író.
József Attila-díj 1961.
Művei: Félálomban, r., 1929; A gyár, r., 1933 ; Ruhr, r., 1934; Aranysziget, népszínmű, bemutató: Nemzeti Színház, 1938; Tátrai tüzek, elb., 1939; A fiúk királya. Lord Baden Powell élete, 1940; Végig Kárpátalján, útirajz, 1941; A Mosolygó történelem, szerk., 1941; Kétszáz négyszögöl, r., 1941; A huszadik század világvándorai, 1942; A folyam dala, r., 1942 [Egy csónak eltűnt címmel, 1944]; Vitézi énekek XVI. századtól XX. századig, szerk, 1942; Andrea udvarháza, r., 1944; Náderdőben vadmadár, karcolatok, 1955; Afrikából jöttek, ifj. r., 1958; Matrózok, hajók, kapitányok, ifj. r., 1958; Kalózok, bálnák, tengerek, ifj. r., 1959; Csempészek, hősök, kikötők, ifj. r., 1960; Az elveszett sziget, ifj. r., 1961; A gyöngyhalászok titka, ifj. r., 1962; Az óceán császára, ifj. r., 1962; Jokkó visszatér, ifj. r., 1963; A nagy kapitány. Ferdinand Magellán élete, r., 1963; Kossuth Lajos tengerésze, ifj. r., 1964; A fekete herceg, ifj. r., 1966; A Sarkvidék meghódítója. Roald Amundsen élete, r., 1966; Robinson utolsó kalandja, ifj. r., 1967; S.O.S. Titanic, ifj. r., 1967; Mexikói legények, ifj. r., 1968."

A felsorolásból is látszik, hogy milyen termékeny író volt, számtalan ifjúsági regény, elbeszélés, népszínmű, rádiójáték, forgatókönyv, útirajz, életrajz, karcolat, ismeretterjesztő könyv szerzője.

Az élete is ezt a változatosságot követte, az írás és újságírás mellett foglalkozott természetkutatással, de volt kritikus, tengerész, és állítólag asztalos, valamint műszerész is.

Sajnos kevés információ lelhető fel Dékány Andrásról, nem tartozik az ünnepelt szerzőink közé.

Dékány nem ifjúsági regényíróként indult, a Turul Szépmíves Szerzők körébe tartozott. Pályájának hátterét ez a cikk világíthatja meg.

Egy kis nosztalgia

Gyermekkorom egyik legnagyobb ikonjáról van szó, arról az íróról, aki az ifjúsági regényeivel olyan szinten lopta be magát a zsigereimbe, hogy ha meglátok egy vitorlás hajót (nem a balatoni sport-, és hobbivitorlásokra gondolok természetesen), még ma is tátott szájjal állok meg nézelődni. 

Az első szó, ami eszembe jut ilyenkor: a SÓNER.

Schoner, azaz szkúner, vagy sooner, avagy sóner

Dékány András volt az az író, aki miatt elkezdtem a napi kiflire és tejre kapott pénzzel spórolni, aki miatt minden könyves alkalommal bebuszoztam szülőhelyem - Salgótarján - belvárosába, és a Könyvhét ottani rendezvényein ritkán csalódtam, mert többnyire kijött a Móra Könyvkiadó a gazdag életművéből egy-egy új megjelenéssel (80-as évek eleje). Az, hogy olvasó emberré váltam, nem elhanyagolható részben az Ő írásainak és a könyvei iránti lázas várakozásnak is köszönhető.

Dékány tengerészregény-sorozata ideális tápláléka volt annak idején a kalandra éhes ifjú embereknek, hiszen hozzánk hasonlóan fiatal gyerekek, rettenthetetlen hősök, vagy kalózok voltak a szereplői, csodálatosnak tűnő hajók és izgalmas kalandok, a sós és végtelen tenger ragadták meg az ilyen dolgokra fogékony képzeletet. Azóta is várom, hogy ha polippal kell megküzdenem, a szemei közé harapjak (ugyanis így kell elpusztítani a kisebb lábasfejűeket), csak sajnos ritkán van rá alkalom.

Dékány ma már nem menő

Az egyik költözéssel az összes beszerzett ifjúsági regényem az enyészeté lett, így a gyerekeim születését követően elkezdtem újra beszerezni a könyveit. Itt ért az első meglepetés, az antikvár példányokon kívül nem találtam friss megjelenéseket. Azóta kiadták ugyan egy-két könyvét, de a teljes életművét úgy kell összevadásznia annak, aki szeretné. Dékány András könyveinek manapság már nagy valószínűséggel nincs piaca. 

Pár éve eljátszottam a gondolattal, hogy megvásárolom a jogokat, és megjelentetem a tengerészkönyveit. Ezt követően el is jutottam a szerzői jogokkal foglalkozó hivatalhoz, akkor elriasztott a várható adminisztráció és a költségek mértéke, és még előtte álltam az író újra-felfedezésének is, így nem folytattam a dolgot.

Már egy ideje foglalkoztat az a kérdés, hogy élőek-e még vajon még Dékány András szövegei? 

Van-e csatlakozási pontja a képzeletnek ezeknél a lassú közlekedési eszközöknél, kiválthatnak-e vajon igazi érdeklődést a vitorláshajók? Kíváncsi lennék, hogy hány gyerek néz ma még egyáltalán pl. indiános-filmeket, olvassa el May-t, vagy Cooper-t? 

Csak a nosztalgia szépíti meg ezeket a regényeket, vagy valóban hordoznak még a mai olvasó számára is izgalmakat, értékeket? Az Onedin család, a Kapitány és katona, vagy a Black Sails feltámaszthatják-e vajon ezt a műfajt? 

Csupa megválaszolatlan kérdés, kíváncsi lennék a véleményetekre a dologban.

Matrózok, hajók, kapitányok

1958-ban jelent meg tengerészkönyveinek első darabja, a Matrózok, hajók, kapitányok.  A regény a Kiadói Főigazgatóság kalandos-fantasztikus pályázatán első díjat nyert. 

A képen a regény első, 1958-as kiadásának borítója található, ez van meg itthon (gyerekkoromban a 77-es puha fedelű kiadást olvastam rongyosra). A könyvet 16.000 (!) példányban nyomtatták, Rónaszegi Miklós volt a felelős szerkesztője. Csergezán Pál illusztrálta (nagyon szerettem, és gyakran másoltam annak idején a rajzait).

Ezt követte a tengerészregény-sorozatban a Kalózok, bálnák, tengerek, a Csempészek, hősök, kikötők, Az elveszett sziget és Az óceán császára, majd a Jokkó visszatér.

A Matrózok, hajók, kapitányok - kalandok az Adrián kaland-, és ifjúsági-ismeretterjesztő regény egyben, alapjául Dékány saját élményei szolgáltak. A könyv egyes szám első személyben íródott. 

Mintha Dékány András a tanít-nevel-szórakoztat koordináta-rendszerében valóban ezt az erősorrendet állította volna fel. Nem hoz ki mindent egy kalandból, nem élezi és színezi ki olyan mértékben a szituációkat, ahogy lehetne, inkább - valószínűleg - a megtörtént események krónikása - de hozzá kell tenni, ez sem kevés. Sőt!

Mai fejjel olvasva ezért a kalandok helyett az ismeretterjesztő-jellege dominált a könyvnek. Elkalauzol a vitorláshajózás tudományának bugyraiba, az izgalmas események között mindig van idő tanulásra is: mindent megtudhatunk a hajók fajtáitól (gazdag illusztrációk segítségével megismerhetjük a kétárbocos sónereket, a háromárbocos barkokat, a brigg,és a brigantin vitorlásokat) a szelek, a felhők, a távolságmérés, a navigáció, a kézi-zászlójelzés rejtelmeiig. Rendkívül részletes és informatív Tengerészeti kis-lexikon található a könyv végén.  A hajózási ismeretek mellett leckéket kapunk a helyes, és emberséges viselkedésről is.

A cselekményről

1918 nyarán, az I. világháború bejezése, és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása előtt öt tizennégy éves legényke érkezik meg vonattal a Karszt rengetegén keresztül Magyarországról Fiuméba, ahol a Regia Ungeria Accademia Nautica , a fiumei tengerészeti akadémia előkészítő éves növendékei lesznek. A fiúk nagyon elhivatottak, tengerészek szeretnének lenni, és ezért vállalták a szüleikkel szemben azt is, hogy a háború alatt egyedül, csupán a kalauz gondjaira bízva vonattal utazzanak el, és tanuljanak a Nauticán.

A rövid tartózkodásuk alatt az akadémián megtanulják, hogy a tengeren senki nem vonhatja ki magát a közösségből, mert akkor elbukik, elvérzik, a többség megvetését vívja ki. A tengerészeti iskola ugyan romantikusan hangzik, de többet kellett tanulniuk, mint a középiskolában. Mennyiségtan, mértani rajz, természetrajz, vegytan, földrajz, történelem, természettan, magyar nyelv és irodalom, olasz nyelv és olasz kereskedelmi levelezés, angol, német, horvát nyelv, az első osztálytól pedig hajózástan, légtünettan, tengerrajz, hajóépítés és felszereléstan, jelzéstan, géptan, számvitel, tengeri és kereskedelmi jog, csillagászat tarkította a gyakorlati képzéssel együtt a mindennapjaikat.

A Nauticán élik meg a háború végét, a kitörő és gyorsan elfojtott horvát forradalmat, az olaszok gyors hatalomátvételét. Többségük számára a háború vége egyben a tengerészeti tanulmányok végét is jelenti.

Fiume szegénynegyedében találkoznak Daniló bácsival, a Jadran nevű sóner idős és tapasztalt kapitányával, aki az uszkokok kalózok egyenesági leszármazottja, Szevérrel, a Ragusa nevű bark kapitányával, Jokkóval, Szevér öccsével, akivel főhősünk életre szóló barátságot köt. Együtt kalandoztak a kövér Zoller mellett többek között Sottomarinával, a gyermeteg lelkű, de félelmetes erejű kormányossal, Suttorával, a "kalózzal" a fiumei világítótorony őrével, a Petőfi nevű gőzös egykori egyetlen túlélőjével. 

Ők még a vitorlások, a hajózás lovagkorának a hősei voltak. 

Kalandjaik során a Jadranon végighajózzák az Adriát, egészen a görög-albán partokig, és mi is lehetne más az utazásuk célja, mint az ősi uszkokok kalózok elrejtett kincsének a keresése!

Anton úr, a Nautica kapusa, főaltisztje, a Zrínyi korvett egykori csónakmestere fogalmazza meg azt, amit - ha hajót látok - még mindig szem előtt tartok:

"- Abban nincs semmi különös, ha gép dübörög a lábatok alatt, és a fejetek felett kémény okádja a füstöt - tett hitet a régi hajózás mellett az öreg tengerész. - Minden házon van kémény, és ha kell, hát füstöl is. De az már valami, ha a lábatok egy háromárbocos kormányállásán feszül és a fejetek feltt sok száz négyzetméternyi vitorla pattog a szélben..."

bark

T.D.L., azaz Jó utat!