Az indusztriális metál mostanában nagyon bejön, pedig a metál zenével úgy általában ki lehet kergetni a világból. A Rammstein farvizén ismerkedtem a stílussal.
Kőkemény, egyszerű, sötét hangzás jellemzi, megmagyarázhatatlan, hogy miért is tetszik igazán, bár a punk és az elektronikus zene szeretetébe belefér ez az agresszív, masszív gépies tónus. Az elektronikus zenéből pontosan az hiányzik, ami ebben az ipari punk metálban benne van, a lüktető erő.
A Spotify lehetőséget ad a stílus és vadhajtásainak mélyebb megismerésére, a lejátszási listámon ott van többek között a Nitzer Ebb, a D.A.F., a Ministry, a Nine Inch Nails, a Front Line Assembly.
Az ipari metál és az elektronikus punk kereszteződéséből létrejött EBM egyik képviselője az 1980-ban alapított, német Die Krupps.
A fenti The Machinists of Joy című lemez bemutató koncertkörútjának egyik állomása volt egy hete Budapesten a Dürer Kert.
Azt tudtuk, hogy nemzetközileg ismert a banda, és a Rammstein is az ő farvizükön nőtt fel, az viszont csak akkor esett le igazán, hogy mennyire rétegzene is ez, amikor 20 perccel a koncert meghirdetett hét órai kezdése előtt csak 10 hozzánk hasonlóan elfuserált lélek volt csak a Dürer kocsma részén.
Később már legalább 30 fizető néző összegyűlt az előtérben (aztán többen lettünk, de nem lényegesen), a koncert azonban csak nem kezdődött el időben.
Frissen nullásgéppel nyírt fejjel, egyhetes borostával nem igazán lógtam ki a közönség tagjai közül, volt ott mindenféle - hosszú bőrkabátos, fejkendős ősfun, kopasz martenszbakancsos fickók, borostás feketepólós ötvenesek, hálópólós csaj, és egy csomó kiscsávó, akiknek a keze alig ért a fejük fölé, miközben később a kis ökleiket rázták, mint Angela Merkel a focimeccsen.
Másfél órás késés után egyetlenként a nézőtéren nekiálltam fütyülni, de még az sem igazán esett jól, mert (mivel kocsival mentünk, és én vezettem), nem ihattam, hiányommal egyedül maradtam.
Az absztinencia helyrehozhatatlan tévedésnek bizonyult, mert az este még pár viszkivel még elment volna, így viszont az ember inkább érezte magát annak, ami igazából is volt itt, baleknak.
Fél kilenc körül kijött két macskajancsinak öltözött fazon a színpadra, nyomtak egy bő félórás show-t, ami ugyan nem volt rossz, de az emberben közben ott érlelődött a gyanú, hogy ez most a Die Krupps, vagy mi a csuda, ennyi, vagy lesz több is?
Levonultak (kiderült, hogy Texas-ból jöttek ide, előzenekarnak), átszerelték a színpadot, és kilenc körül bejött a Die Krupps. Az énekes a V mint vérbosszú maszkjában (azt hiszem) jött be, előtte feltartott egy magyar nyelvű elbaszott táblát, aztán ledobta a maszkot, és elkezdték a koncertet, alig egy órásat. A faszi próbálta odatenni magát, leugrált és színpadról koncert közben, de valahogy senkit sem érdekelt igazán, nem jött át a hangulat. A hangosítással is volt valami gáz, az énekes hangja elnyomta az amúgy igen erőteljes zenét, a gitáros unott volt, a harmadik csóka pedig hiába volt lelkes, kiesett a színpadkép perspektívájából.
Elcseszett, helyben improvizált, lázadásról, elnyomásról, miafaszomról hadovált balos szövegekkel vezette be a számokat, nem volt se füle, se farka.
Egy óra elteltével egyszerűen levonultak a színpadról, láthatóan megsértődtek a lanyha fogadtatás miatt, mi pedig szépen lassan hazaballagtunk.
