Tik-tak bumm csatt

... előbeszéd ... semmi kedvem magam exkuzálni a témaválasztásom miatt. Az ihlet jön, először csak kopogtat tik-tak, majd benyit. Ez most éppen ilyen... Ennyit elöljáróban. Egyébként meg ömlött éjjel az eső, kopogott a párkányon tik-tak. Nagyon ki vagyok ütve, késett a vonatom, nyúlik a fejem. Hámlik a fóliázás az ablakról, belenyúltam, csillámos a tenyerem. Megmostam, nem jött le... szóval minden a régi. :-)

Tik-tak bumm csatt - írta SzergelyButov írása 

Tik-tik tak-tak, ütemesen kopogott a két bot a kövön. Tak-tak, kontrázott a másik. Tik-tik kocogott türelmetlenül az egyik. Tak-tik, tak-tik, tak, tak, tak, tik hangzott egyre közelebbről a sztereó kopogás...
és hirtelen tik-tak bumm csatt! Hangzott fel az összekoccanó rakott bevásárló szatyrok és összeütődő testek hangja.
- Ó hogy a fene essen magába, abba! Talán vak, hogy nem tud vigyázni? - kérdezte az egyik.
- Hogy beszél velem maga marha? Talán inkább maga nem lát, hogy neki megy egy vak embernek! - mondta a másik.
- Igen, én az vagyok! Hát nem hallja?! - válaszolta erre az egyik.
- Deee hallottam! Na és? Nyilván maga is hallotta, hogy a vak én vagyok! - válaszolt a másik.
- Hm, ez nagyon érdekes, hogy pont... de azért örülök, hogy találkoztunk!
- Én is örülök a találkozásnak! A viszont látásra!
- A mielőbbi viszont látásra! - mondta az egyik.

A káposztás cvekedli

...előbeszéd... nagy itt a csönd, egyenlőre nem firtattam az okát. Nálam elfoglaltság és a bipoláris depressziv állapotok megszűnése az, ami "visszavet" az írásban. A karmikus terheltségünk enyhítése érdekében kiteszem ezt a rövidke történetet. Anno hallottam, vagy húsz éve. Egy most már lassan nyolcvan éves nyanyától. Kerestem a "hivatalos" verziót, de sehol nem találom... Mindenféle vegyes ökörszar van fent (v.ö. a 90-es évek közepén a net szakmai volt, most viszont egy híg értéktelen rinya-folyam), de ez bezzeg  sehol... Ezt a hiányt pótolni kellett, hát így megy ez. ;-)

A káposztás cvekedli - írta SzergelyButov írása

... nincsenek már gerófok, se herczegek, az egyik váltóról a másikra élőket dologházakba csuktuk, megvalósult az esélyegyenlőség. Mindenki egyenlő eséllyel éhezett a fővárosban. Élt ebben a nagyszerű korban három öregecske úriasszony. Szebb napokat is láttak már. Gyermekeik nem születtek, ezt hozta a sorsuk. Férjeik már rég elhaltak. Az egyik tán a fronton? A másikat elvitték. A harmadik meg? Ki tudja azt már... Álltak a pesti ingyenkonyha előtt, hogy hátha még kapnak abból a kevéske ebédből, amit mérnek. Szegény idők voltak ezek, sok az éhes száj, kígyózott a sor. Hármukra már csak egy műfogsor jutott. Sorsot húztak melyikük ehet vele először. Az pedig boldogan tette a szájába ezt a becses darabot és állt be a sorba. Tizenöt perccel később elégedett arccal érkezett vissza az öregasszony, szájában a fogsorral.

- Na? Mi volt asz ebéd? - nyekeregte az egyik fogatlan öregasszony.

- mammm, mammm, mammm, cviff, cviff, cviff - nyammogott és szívogatta elmélyülten a műfogsorát, majd megfordult, kivette a szájából és átnyújtotta a következőnek a nyálas protézist.

- cviff, cviff, cviff - kezdte szívogatni az is a fogsort - jaj már megint káposztás cvekedli van ebédre?!

- Igeny, djágám, asz ...