A Heli Kopter esete a zemberrel

Előbeszéd... az ihlet nem kerül el és a téma pláne nem, egyszerűen sok a dolgom. Tudom, ez a legsutábban hangzó mondat egy blogger szájából, a pontos kifejtése nem ide való.  Elég beírni a keresőbe ReTRo Tauta és meg is van az elfoglaltság oka. Na szóval felléptem ma a fészkakúkk-ra és megláttam egy bejegyzést Bill-től, plusz egy másik témán felhúztam magam, plusz meleg front lett. Na hát így születik egy ilyen villám szösszenet...

 
A Heli Kopter esete a zemberrel - írta SzergelyButov írása

Ezen a szép tavaszi délutánon Heli Kopter a szemüveges, forradásos homlokú varázslótanonc a körút mellett ácsorgott. A szemüvegét tologatta zavarában, tanácstalanul lóbálta a varázspálcáját.
Hm! Vajon mit kéne itt jobbá tenni? - morfondírozott. Varázsoljam ismét színessé a szmogtól megszürkült házak falát? Vagy varázsoljak malacfarkat a gyorsétterem teraszán fejüket tömő hájas alakokra? Vagy inkább konfetti eső? Ááá az olyan nyálas dolog.
A muglik egykedvűen kerülgették, miközben a dolgukra igyekeztek. Az autók áradatában időnként felhangzott egy-egy rövid dudaszó, ahogy elhaladtak mellette. Egyszer csak megállt előtte egy zember, se nem kicsi, se nem nagy és szó nélkül fejbe rúgta a bakancsával. Szegény Heli Kopter homloka felrepedt, elöntötte a vér az arcát és összerogyott, mint egy rongy baba.
- de miért ember? - nyöszörögte.
- Emósnak nézel ki, gondoltam konzultálhatnánk egyet úgy nemzeti módon - mondta a zember - és ahogy elnézlek ebben a szerkóban, akár még ballib is lehetsz... Ez elég indoknak? - folytatta.
- Igen, köszönöm! - mondta Heli Kopter és elájult a langyos tavaszi aszfalton.
A muglik pedig "mit fekszik itt ez a hómlesz" arckifejezéssel, egykedvűen kerülgették, miközben a dolgukra igyekeztek.

Bëlga

Tegnap este koncerten voltam a Muzikumban. Transzcendentális élmény volt, komoly időviharba kerültem, és most keményen másnapos vagyok. 

Kettesével fogytak előtte a felesek, sör volt a kísérő, majd áttértünk a borozásra - igen erős respektünk volt a pultos lánynál (később, a koncert után is ittam különböző dolgokat, de nem emlékszem, hogy micsodákat).

A műsor fergeteges volt - nem tudom, hogy absztinensen hogyan éltem volna meg - végigugráltam és csápoltam, együtt énekeltük a tömegben a legfaszább számokat Bauxittal, Tokyoval és Mégötlövéssel. Nem emlékszem, hogy Titusz énekelt-e, talán igen, talán nem de a zenét nyomta, az biztos.

Utána a terem átalakult, jött egy dídzsé, és benne volt a lábamban a bugi. Egyszóval kibebaszott jól sikerült az este, szép keménymellű kislányok voltak a parketten, meg csúnya nagylányok, és volt egy pár punk is, közülük az egyik csaj melltartóban ropta.

Alig egy-két hete történt, hogy a kedvesemmel elindultunk este moziba, aztán valahogy lekéstük a filmet, helyette autóba ültünk, én vezettem, ő nyomta a cidereket, közben a hangfalakból a Belga szólt kábé két órán keresztül, míg keresztül-kasul jártuk és bámultuk az éjszakai Budapestet.

A Belgát sokáig infantilis zenének tartottam (mindenki tévedhet, jelen esetben nagyot), egy-egy szám alapján ítélkeztem. Komplett lemezeket kell végighallgatni, hogy rájöjjön az ember arra, hogy milyen többrétegű szövegeik vannak, mennyi ötlet bújik meg bennük, és a káromkodás sem öncélú: mocskos szájú, de nem trágár! Vagy csak nagyon az, ami bizony jót tesz a daloknak.
Mostanában sokszor a Belga bújik meg a fülesemben, és ha láttok az úton egy csúnya, kopasz embert nagy borostával, aki vigyorog, és ütemesen bólogat, az valószínűleg én vagyok.

Minden élethelyzetre reflektálnak:

Vállalkozás

Mese

Lelkiállapot

Biológia

IT, a felgyorsult világ

Nyelvek

Ezotéria

Gasztronómia, borkultúra

Környezettudatosság

Szerelő

És még mennyi minden másra!

Ha már más (egy baromi gyorsan készült instant dal) tőlem, nektek:

Mi tette a vagányt
írta búkfaló bill rövid idala

(hip-hop ritmusra)

mi teszi a vagányt

hát a makkos cipő

elegáns susogós

és ha jó az idő

alul fehér zokni

felül lyukacsos póló

svejci sapka koronázza

mert bizony nem csóró

ami rajta van

a fuksz ami csocsesz

legalább magában

van vagy száz rugesz

isteni példány

kemény mint a beton

ha meglátod méltán

fagy beléd a piton

kell még egy jó nő

na jó, nem az anyád

kinek hosszú lába

eléri a pedált

Éhes koca makkal álmodik...

Camilo Jose Cela

Az archidoniai bájdorong páratlan és dicsőséges hőstette

(részlet)

Beszélik, egy pöcs lenn Archidonában
titkon, de eltökélve, kőkeményen
felállt egy mozi hűvös szegletében,
s fejét magasra szegte nagy vidáman.

Egy értő női kéz fontolva, lágyan
fogdosta-rázta – ó, maroknyi éden! –,
s ő feljebb hágott, mint a hold az égen:
a Tibidabo lett Barcelonában.

De mert tűzzel játszani veszélyes,
az ágyúcső elsült, s a rendre éhes
nézők sorában szörnyű rendet vágott;

s egy hölgynek, kit alkalmatlan időben
s kívülről kettyintettek meg (de bőven),
ondolált haja ondóleltre váltott.

1977.

Nem fájt?

Előbeszéd... meg mondom őszintén, hogy így péntek este fél délben (most ültem le írni) már meglehetősen fáradt vagyok, gyakorlatilag alig látom a bötűket... Úgyhogy nem érdekel, hogy hány helyesírási hiba, vagy elütés-elírás lesz ebben a posztban. A változatosság kedvéért fika fog következni, tőlem, de legalább rólatok. Mi más is lenne, hiszen erre áll rá a kezem... Hozzáteszem, Arisztid egyébként egyáltalán nem bajszos, de ebben a történetben most az lett és szerintem azt is össze keverem, hogy melyikük az okostojás és melyik az együgyű. :-P Vallom, hogy az a hibás aki elolvassa, nem az aki megírja. ;-)

Nem fájt? - írta SzergelyButov írása

Arisztid és Tasziló, a két agglegény, akik tulajdonképpen ki nem állhatták egymást, aznap ismét egy asztalhoz kényszerültek. Minden nap a Muskátli presszóban ebédelnek. Itt a legfinomabb a marhapörkölt nokedlivel. Ezt minden pesti tudja, ráadásul olcsó a hely, hát mindig zsúfolásig megtelik... Arisztid éppen végzett az ebédjével, elégedetten dőlt hátra a ósdi műbőr fotelben és elmélyülten törölgette a rongyszalvétával a bajuszát. Tasziló arisztokratikus nyugalommal törölgette ki a tányérjából, egy kenyérhéjjal a sűrű szaftot.

- ... és mond csak gedves Taszilókám, nem fájt? - kérdezte átszellemült arccal a jóllakott Arisztid.

- őőőő gérleg? Pahancsolsz? - zavarodott össze Tasziló.

- Azt gérdeztem gérleg alássan Taszilókám, hogy nem fájt e?

- őőőő az értettem gérleg. Arisztidkém, azt nem értem gérleg...

- Na hát ilyet! - méltatlankodott Arisztid - Igazán válaszolhatnál gérleg őszintén, mint férfi a férfinak... báááár, ahogy így jobban elnézlek.

- Miért gérleg, mi kivetni való van rajtam gérleg? - emelte fel a szemöldökét Tasziló.

- Semmi, semmi gérleg alássan, fess vagy mint mindig. Csak hát nem válaszolsz...

- Na mire gérleg alássan Arisztidkám?

- Arra gérleg, hogy nem fáj e?

- Semmit nem értek gérleg, ezt már az előbb is gérdezted... -álmélkodott Tasziló, még az átázott pörkölt szaftos kenyérhéj is megállt a kezében.

- Akkor válaszolnál gérleg aláásan?- szegezte neki komolyan a kérdést Taszilónak Arisztid.

- Mire válaszoljak gérleg alássan?

- Arra, hogy nem fájt e? - mondta komolyan Arisztid.

- Na most aztán elég ebből a kutyakomédiából gérleg alássan! Mi nem fájt Arisztidkám? Mi nem fát?

- Ááá semmi, semmi, csak úgy éppenséggel eszembe jutott, hogy... - húzta el a száját Tasziló és kinézett a Muskátli presszó méltán híres, muskátlikkal kirakott teraszára.

- Na gérlek, most már én ragaszkodom hozzá gérleg! Áruld el gérleg alássan, hogy mi nem fájt?

- Na jól van gérleg alássan, ha ennyire ragaszkodsz hozzá gérleg, akkor... - mosolyodott el Arisztid.

- Igen gérleg, határozottan ragaszkodom hozzá gérleg! - mondta Tasziló.

- Tasziló gérleg, mond gérleg alássan. - kezdte komoly arcot vágva Arisztid - Nem fájt, amikor a komplett spanyolviaszt egyedül kikakáltad?

- Mars kifelé!

- Gérleg alássan! - emelte meg a kalapját Arisztid és távozott.

A bizonyíték

Fáradt arcok tekintettek ki az ablakon, az emberek többnyire ültek a villamoson, csak néhányan kapaszkodtak, ők is csak azért, mert nem volt jobb dolguk.

A szerelvény közepe táján egy idős ember üldögélt, kopottas, de tiszta, jó szabású öltönyében, puhakalapban. Igazi úr, egy olyan világban, ahol az urak nemkívánatos vendégek. Ötvenes évek. Budapest.

Amikor a villamos az óbudai templom mellé ért, a bácsi alig észrevehetően megemelte a kalapját.

- Miért emelgeti, talán látta már az istent, honnan tudja, hogy létezik? - kérdezte egy fiatal nő, pökhendi, magas hangon.

- Kedves hölgyem, a maga picsáját sem láttam még soha, mégis tudom, hogy ott van, a szoknyája alatt. - mondta a bácsi, majd visszafordult, és tovább nézte a piszkos üvegen át az ismerős, mégis idegen várost.

A Bagdadi Tolvaj

Előbeszéd... ebben az írásban semmi szürreális nincs, ez nem álom, ez a valóság.

A Bagdadi Tolvaj : írta SzergelyButov írása

Jolánka a szövőnő korán megözvegyült. Évek óta nem járt sehova, de minden nap megnézte a híradót. Néha átsétált az utcában lévő gyülekezetbe, szép és tartalmas program lenne ez egy nyugdíjasnak, de oda is egyre ritkábban. A végén kalapoznak és bizony kinézik, ha nem dobott be legalább ötezret. Kis nyugdíjából nem olyan egyszerű ez... Ma is korán leengedte a redőnyt és nyugovóra tért. Hajnal kettőkor arra riadt, hogy valaki a lépcsőházban az ajtaja előtt motyog... Nem kapcsolt villanyt, kicsoszogott az előszobába.

- Kiazs? – kérdezte félénk vékony hangján.

- Bagdadi Tolvaj hukkk - hallatszott kintről egy borízű hang.

- Kiaazs? – nagyot is hallott, meg is volt ijedve.
- Engedj be te nylontetű – hallatszott ismét a borízű hang.

- Hogy a fene ezzsen magába, azstat! Kiaaaazs? – követelte a választ Jolánka.

- Megjöttem az indián nyárból hukkk! – és a nyomaték kedvéért rugdosni kezdte az ajtót.

- Átkozsott! Mit képzsel magáról? Lezs zsólva annak a Zsoltinak!

- Hukk! Ich heiße, auf wiedersehen, hukkk... engedj be te nylontetű! – rugdosta tovább az ajtaját az ittas idegen.

- Mit zsaklat! Nem itt lakik, takarodjon innen! Rézseg dizsnó! – Jolánka kezdett mérges lenni.
- Ez magánügy, hukkk! Én nem vegyülök, maga egy nylontetű, hukkk! Tóth Anna nyisd ki a hukkk...

- Lezs zsólva annak a Zsoltinak! El lesz intézsve a valagad te átkozsott! Az bizstozs! – kiabálta Jolánka mérgesen.

Az ittas úr, akinek sürgős dolga lett volna, végül nem bírta tovább és a vizeletével illette az ajtót, Jolánka pedig nyakon öntötte egy vödör vízzel és reggel szólt annak a Zsoltinak...

búéki MoraLíza...

Előbeszéd... na tessék, ahelyett, hogy a fejemet fájlalva, másnaposan (aznaposan) nyögdécselnék az ágyban, leültem a gép elé MoraLízálni. Tegnap délután elhatároztam, hogy most rendesen berúgok, nagyon sok volt a tavalyi év. :-P Az év utolsó napja fájintosul sikerült, méltó megkoronázása volt az előző "dolgoknak". Egyéb okokra egyenlőre nem derült fény, úgyhogy abban maradtam, hogy azért kellett délután mínusz 5 fokban a 12-es főút mellett autót szerelnem, mert mutyiOrszág benzinkútján vízzel keverik az üzemanyagot. Az meg ugye ilyen hidegben megfagy... A történet olyan jól "sikerült", hogy az autóm nem jött haza saját lábán (húzni kellett kötéllel). Szóval tegnap-ma túlestem az említett ivászaton... összekötve szilveszteri bulival, ami lájt-osra sikerült :-) alig voltunk és a társaságból jó, ha két arcot ismertem, látásból. A zene karcsú volt. Komolyan, ki tud a "részegen ki visz haza", vagy a "pocsolyába léptem" című örökzöldekre normálisan táncolni? ;-) Mondom normálisan! Mondom táncolni! Nem úgy hömbölögni, kezeket lóbálva, mint egy lavór víz! Mindegy, szerencsére a zenecsinálónak lettek jobb pillanatai is, erőt vettem magamon és próbáltam a pozitívumokra koncentrálni... Amúgy nem arról fogok írni, hogy zöld (normál esetben kék) véreres szememmel, émelygő gyomorral és kihűlt végtagokkal jó ülnöm, mert nagyon nem jó. Hanem, hogy mi volt az első 2013-as benyomásom, nem sokkal az éjféli, kötelező, bűn rossz, olcsó félszáraz pezsgő után...

Mint az köztudott... kicsiny hazánkban, mutyiOrszágban, a credón rángatott (marionettezett) prosztatafrusztrációtól, totális agyatlan értetlenségtől (kéne a sok jövedéki beszedés, mint egy falat kenyér? de azért üldözik, kirekesztik, nehezítik, megugatják és gúnyolják) és európai nuni-jós szabályok miatt a dohányzás (mint űrdögtől való ősbűn és XX. századi óság) szórakozóhelyeken csak nyílt térben lehetséges... Nem baj, legalább kevesebbet szívok. Tehát kimentem ebben a tífuszos, ködös, párás mínusz öt fokban a teraszra és rágyújtottam egy cigire... Kell a nikoton, leáll a zagy! ;-)
A tarhálásról (szleng szó, kéregetést jelent)... utálom, ha bárki, bármikor, bármit tarhál... A zsével (szleng szó, fizetőeszköz) úgy vagyok, hogy a mai világban egy vekni kenyérért is leszúrhatnak. Nem veszem elő a pénztárcámat és nem kezdek el benne elmélyülten bazseválni... A ciginél is elég egyszerű a képlet, azért veszem, hogy elszívjam. Általában extrém helyeken (pl. 2700 méter magasan, vagy most hajnal egykor egy lepukkant ipartelep legszélén) nincs lehetőségem venni másikat, tehát ha adok, akkor esetleg nekem nem lesz, az meg rossz.
Ez egyház egyenlőre még engedi a koedukált szórakozóhelyeket (gondolom hamarosan betiltják, erkölcsi bűnfertő), így igen elterjedtek a különféle méretű, öltözetű és mintájú cicmic-ek. Persze nem cicmic-ezni mentem, így igazából körül sem néztem. Egyébként is szinte teljesen híján vagyok a periferiális látásnak, így csak azt látom meg, ami közvetlen a látóterembe kerül... Tehát békésen szívtam a cigimet a teraszon és még pár próbálkozó rajtam kívül szintén ezt tette. Egyszer csak megjelent egy enyhén kreol bőrű, fekete hajú, ferde szemű, szemüveges arc az ajtóban. Megkérdezte, valószínűsítettem, hogy tőlem...
- Cigitek lenni? Kérhetek egyet ?
Jé? Egy furcsa kinézetű és meghatározhatatlan életkorú kínai cicmic. Ezen annyira meglepődtem, hogy teljesen kiment a fejemből az, amit a tarhálásról gondolok... Az is kiment a fejemből, hogy ezen mindig jól berágok (szleng szó, felbosszant) és elfelejtettem magam felidegelni...
Persze, mondtam neki és felé kínáltam a dobozt.
- Köszönöm, jövök, csak felveszem kabát. Hideg...
Nem igazán értettem, hogy hogyan, illetve minek dohányzik az, aki nincs képben abban a tekintetben, hogy a bűzrudat oda kell tartani a tűzhöz és a tényleges meggyulladás érdekében bele is kell szívni. Nyilván a nikotin bármely nyálkahártyán keresztül szívesen felszívódik, de általában tüdőzni szoktuk, nem csak pampogni rajta... ;-) Sebaj, harmadikra csak sikerült meggyújtania a cigarettát... Érdekes módon a lány nem ment arrébb. Pedig ez nálunk így szokás, hiszen erőforrás vagyok és nem mber. Számomra meghatározhatatlan arckifejezéssel (az ázsiai mberek arcáról nem tudok olvasni) továbbra is a látóteremben tartózkodott. Ha már ott volt, elkezdtem vele beszélgetni, nem azért mert nem akarok bunkónak tűnni (hiszen az vagyok), hanem egyszerűen érdekel az eltérő mentalitású, eltérő szocializáltságú mbrek gondolatvilága...
Animum advertit, jön a konklúzió...
Megtudhattam, hogy a lány nem kínai. 1999-ben Mongóliából érkezett kis hazánkba tanulni és dolgozni. Elmondta, hogy nekik mongoloknak mi vagyunk a nyugat. Mi vagyunk a lehetőségek országa. A magyarok kedves mberek. Vendégszeretőek vagyunk és törődünk a másikkal. Ezen fennakadt a szemem, szegény melyik csatornát nézi? Én példának okáért félig a mutyiOrszágban tapasztalt abszurd jelenségeken őrjöngök... Mondtam neki, hogy szerintem Pest megye és Budapest az ország legnehezebben élhető, legstresszesebb régiója, én sajnos nem ilyennek látom magunkat, mint ahogy ő lefesti. Szerencsére a felét sem értette. :-) Elmondta, hogy ő azt nézi, hogy valahol (gondolom ahonnan jött) szennyes vizet isznak az mberek (nincs tisztított) és borzasztó szegény körülmények között élnek. Ő ehhez képest nézi, hogy itt milyen jó... Hozzá tette, hogy igen, az elmúlt tizenhárom évben nagyon sok minden változott, kvázi rosszabb lett, napról napra él, de még mindig jó ...
- Látni kell a szép, ez a város is szép, örülni ami van. Az baj, hogy a magyarok pesszimisz. Vagy hogy tudom kifejezni ez a szó? Nem nézik ami jó, nézik a rossz... ha ez megváltozna az mberek, akkor lenne sokkal jobb.

2013-as év első napján egy mongol mondja, hogy velejéig pesszimisták vagyunk és változnunk kéne. Igen, értem én... Amúgy nevét elfelejtettem megkérdezni, de majd talán legközelebb...