Paradicsomos spagetti és ami mögötte van

Montalbano óta tudjuk, hogy enni jó. Nagyon jó. De az is lehet, hogy ezt még anyám tanította.

Ugyan nem tengerisünös szósszal, de ma készítettem egy spagettit, pepperónis, paradicsomos, sonkás, amatriciana-szerűt. Kábé fél óra alatt meg is volt.

Alapanyagok:

- két gerezd fokhagyma

- egy nagy fej vöröshagyma

- egy kevés olivaolaj

- paradicsomsűrítmény (pepperónis), jellemzően Bertolli-t vagy Parioli-t használok.

- só

- fehérbors

- bazsalikom

- petrezselyem

- kapribogyó (elfogyott)

- vörösbor

- paprika

- sonka

- parmezán sajt

- 500 gramm spagetti

A spagettit (persze a csomagolás nélkül) a forrásban lévő vízbe teszed, amibe egy kis olivaolajat kell beleönteni, hogy ne tapadjon a tészta a fazék aljára. Az asztalon hagyott csomagoláson feltüntetett időtartamig kell főzni, bár ez még sosem jött be, mindig rá kell számítani, kábé 2-5 percet, folyamatosan kóstolva, nehogy túlfőjön, ami erősen elrontaná a tészta élvezeti értékét.

A serpenyőbe vagy igen apróra vágva, vagy egy szélesebb pengéjű késsel szétnyomva belerakod a fokhagymát, egy kis olivaolajat teszel alá, és addig hagyod sülni, amíg erősebb illata lesz. Nem szabad odaégetni, mert kezdheted elölről az egészet. Ezt követően az apróra vágott vöröshagyma jön, amikor már üveges, egy kis plusz olivaolaj mellett jöhet a hosszúra és vékonyra vágott sonka (előtte szeleteltem bele egy kis paprikát is). Mennyisége igény szerint. Két-három percet hagyd sülni.

Jöhet a paradicsomsűrítmény, vagy ha van kedved pepecselni vele, magad is elkészítheted friss paradicsomból (eleve pepperónis, vagy kimagozott erőspaprikát kell bele rakni).

Kábé 10-15 percig főzöd a cuccot, közben fehérborssal, és sóval igény szerint megszórod. Beleöntesz egy-két kupica vörösbort. A végén jöhet egy kis bazsalikom.

A kapribogyó pikáns, fanyar ízt ad a tésztának, na az ma nem volt, mert a boltban, ahol vásárolni próbáltam, még soha nem is hallottak róla.

Időközben a tészta elkészült, (persze egy kis sót is kell rakni a vízbe), amit egy nagy fazékszerű szűrőbe szoktam rakni, hogy jól lecsöpögjön.

A jó spagettinek az a titka, hogy addig nem veszem le a tűzről a serpenyőt, amíg a tészta el nem készül, lassú tűzön 2-3 percig együtt fő-sül a spagó az éppen aktuális alapanyaggal, átveszi a színét, az illatát, a zamatát.

Együtt beleöntöd egy szép tálba, hogy ne csak a gyomrod kívánja, hanem a szemed is, és kész is a gyors ebéd, vagy vacsora. A reszelt parmezánsajt Montalbano szerint szentségtörés, de Jzuska az ünnepekre tekintettel talán megbocsátja.

Ne felejtsd el a vörösbort is az asztalra tenni, és használd bátran!

Karácsony

Jaj, de hideg ez a beton

Felveszem a nagykabetom

Felkelek és lopok egy fát

Feldíszítem rá a kabát

Karácsony jön meg a Presser

Talán alszunk is majd egyszer

egy alkesz a mellettem lévő bárszéken

bocsásson meg uram, de muszáj beszélnem
valakivel...

ige'?

bocsásson meg, de előfordul, hogy belekeveredem
a tömegbe
utcai vásárokon vagy valami nagyobb összejövetelen

ige'?

igen, és hát... azok a szemek...azok az orrok...azok
a könyökök...ahogy járnak...ahogy beszélnek...

aha

bocsásson meg, de gyakran úgy érzem, hogy a pokol
belében
járkálok
és nézem a nevető kartonpapír arcokat, és hallom
a nevetést
ami nem is nevetésnek tűnik

viccesen beszél.

tudja, mintha meggyilkolnák az ép elmémet...
nők és férfiak
akik csak azért nem félnek
mert nem fognak fel semmit...

nem értem

bocsásson meg, de én nem vágyom másra, csak arra,
hogy eltűnjek előlük
és olyan messzire legyek tőlük, amennyire lehetséges...

ige'?

mindezt persze nem adhatom elő anélkül, hogy
szánalomra méltó eretneknek ne bélyegeznének
meg...

mindenkinek vannak problémái.

lehet, hogy beteg vagyok...

igen, szerintem maga egy beteg
fasz.

például, amikor belépek a liftbe és
becsukódik az ajtó, és utána
5 vagy 6
példánnyal össze vagyok zárva
a saját fajtámból
úgy érzem, hogy minden
jóvátehetetlen, és hogy
az őrület fullasztó
csapdájába estem - egy unalmas,
elviselhetetlen őrületbe.

akkor menjen lépcsőn.

bocsásson meg, bizonyos állatokat megértek,
azokat, amelyek lyukat ásnak a földbe,
azokat, amelyek repülnek, vagy amelyek elugranak,
ha meglátnak vagy meghallanak valamit.

ige'? én a kutyákat
és a macskákat szeretem.

lehet, hogy egy állat vagyok, egy ember testébe
zárt lény?

igen, annyit iszik, mint egy
elefánt.

mindegy is, bocsássa meg nekem az
illetlenségemet.

figyeljen, és miből él?

hogy miből élek?

igen, mi a foglalkozása?

a percben élek, csak a percnek
élek.

szerintem maga egy beteg
fasz.

köszönöm.

megitta az italát, és kiment.

én rendeltem még egyet.

aztán elkaptam a bár másik végében ülő
nő tekintetét.

lehet, hogy jó kis este lesz ez még
a végén.


(Charles Bukowski - Vegyes felvágott (Septuagenarian Stew) Trubadúr Kiadó 2013)

Könyvespolc

A könyvesboltban melyik polchoz mégy oda először? És azután?

1. Újdonságok
2. Magyar irodalom
3. Külföldi irodalom
4. Scifi/fantasy
5. Krimi/thriller
6. TIT
7. Művészet
8. Gyermek/ifjúsági
9. Akciós könyvek
10. Bor
11. Egyéb

Tunki tunki

... előbeszéd a nyájas olvasóhoz ... ma megjött a h-idegfront, a szív és érrendszerünk akkora terhelésnek van kitéve, mint egy berepülő pilótáé... Ilyenkor november végén a mentálhigiénének gyökeresen ellentmondó agyi folyamatok is beindulnak, persze csak azoknál, akik arra "fogékonyak". Na szóval reggel munkába jövet beugrott egy rövid történet ;-) erősen törekedve arra az elvemre, hogy a kevesebb a több... karakterszámot ezer alatt próbálom tartani, íme:

 
Tunki tunki - írta SzergelyButov írása
Nézd csak aranyos, mit mutatok neked - mondta az ölében ülő négy év forma unokájának a nagymamája.
De jó - lelkendezett az unoka - mit mutatsz nekem nagyi? - kérdezte.
Tunki tunki - mondta jelentőségteljesen a nagyi és finoman megbökdöste az ujjával a gyermek oldalát.
- Hihi! Jaj ez nagyon vicces és csikis volt... - nevetett az unoka.
- Na megmutatod a nagyinak, hogy mit tanultál az előbb?
- Persze - mondta az unoka - Tunki tunki hihi - mondta és megbökdöste tiszta erőből a nagyi szemgolyóját.
Az idős nő arcát elöntötte a könny...
- Most miért nem nevetsz? Valamit rosszul csináltam? - kérdezte az unokája kissé megszeppenve.
- Nem kincsem, nagyon jól csináltad, csak a nagyi már elfáradt. - törölgette a nagyi vérben fogó és könnyező szemét - Aztán el ne felejtsd este anyunak és apunak is megmutatni ezt a jó mókát! - tette hozzá cinikus mosollyal...

Mihail Zoscsenko - Napfelkelte előtt

... előbeszéd a nyájas olvasódóhoz ... Száznegyven karakternyi mikorblog bejegyzések korában pokoli nehéz dolog hosszabban írni. Ehhez nekem ihlet kell... Múzsa? Egész nap heverészel és világfájdalmat zabálsz, abból táplálkozol. A bárcád rég lejárt, megelégeltelek. Ezen persze megsértődtél és elhagytál.... :-P Hónapok kihagyása után először nyúlok a billentyűzethez... Kaptam ezt a könyvet, - na jó, jó, szeretek ruszkikat olvasni – de miért pont ezt a könyvet szemelték ki arra, hogy megkapjam? Aztán ahogy elkezdtem olvasni ezt az önéletrajzi ihletésű művet (egy másik Zoscsenko novellás kötettel párhuzamosan) egyszer csak leestek a miértek. És bizony a leesett miértekkel kezdeni kell valamit, sztrájkoló Múzsa esetén is ...

Hirtelen felbuzdulásomban keresni kezdtem Mihail Zoscsenko-ról anyagokat. Itt egy fülszöveg, ott egy nyúlfarknyi önéletrajz töredék, slussz... ennyi van és nem több. Nem állok neki szolgai módon lefordítani az orosz nyelvű oldalt, töredékes, nem alkalmas a szerző bemutatására... Aki még is meg szeretné tudni, hogy ki volt Zoscsenko, az olvassa el a címben megjelölt kötetét, többet árul el a szerzőről, mint az önéletrajzi adatai. A fülszöveg tanulsága szerint az önéletrajzi ihletésű kisregény (kisregény???) miatt Zoscsenkót kiátkozták a pártból és az orosz írószövetségből. Feketelistára került, fordítóként sem dolgozhatott a továbbiakban, nyomorgott... Valahogy nem passzolt a cucilista embertípusról alkotott képbe, ezeket a jelzőket kapta „kispolgári pipogya fráter”, „visszataszítóan vájkál a saját intimitásában”, „a könyv pedig egészében erkölcstelen és aljas” „művészietlen, néptől idegen mű”...

Zoscsenkó regényíró, drámaíró, fordítóként van jegyezve, a fülszöveg itt humoristaként említi. Az itthon fordításban megjelent életművét még nem ismerem teljes egészében (még!), de az tény, hogy zseniális egyperces történetei vannak. Hétköznapi szereplői, tavarisok, muzsikok, bábuskák, jáguskák és kvákuskák da. Passzívak da, fásultak is da da, nyomorban tengődnek, tipikus muszkák. Meghökkentő, mai szemmel furcsák a szituációk, amibe keverednek. Ha teheted, ne kapcsold fel a lakásukban villanyt, az nyet haraso! Szlúsáltad amit gavarityolok? Ne hajolj hozzájuk túl közel (aki utazott már Moszkva felé vonattal, az tudja, hogy miről beszélek, aki meg nem, annak úgy is mindegy). Szóval felteszi a nyájas olvasó a kérdést, hogy sto tü? Mi ebben a kötetben a durranás? Egyperceseket Örkény István is írt...

Az, hogy ilyet még nem olvastál (ha igen, akkor kommenteld a címét!)... A szerző folyamatosan retteg, félelmei lebénítják, kínlódik, depresszióval, világfájdalommal küzd... Mint utóbb kiderült, írásain keresztül öngyógyítási kísérleteket tesz. A Napfelkelte előtt egy trilógia harmadik és egyben legmélyebb, legőszintébbre sikerült kötete. Megkísérli felderíteni a rettegése valódi tudati okait (szándékosan kerülöm a lelki szót), olyan történetek láncolatát tárja elénk, ami egytől-egyig vele estek meg és traumaként élte meg őket... Ne használjunk nagy szavakat (hogy azt mondja: a lélekbe markoló, a felkavaró, a megdöbbentő írás)! Ez a könyv mindenkinek mást fog hozni, mert bár sablonos unalmas fráterek vagyunk, még sem vagyunk egyformák. Sok története szórakoztatott, de nem érintett meg, mert nem vagyok abban az irányban „érzékenyítve” (lásd lakmuszpapír). Más történetei viszont azonnal a felszínre hoztak egy-egy emlékemet, alapjaiban érintve meg ezzel a tudatom... Aki élt már át pánikrohamot és eljut a megismerés azon szintjére... Elvonatkoztathat a hivatalos állásponttól, ami a „agyi neurotranszmittereink csökkent számát” jelöli meg okként és valami gyógyszerek szedését javasolja. Esetleg (mint Zoscsenko) megkísérelheti a saját tüneteit, a maguk valódi jelentésében értelmezni és megfejteni. Tegyük hozzá, Zoscsenkó könyve nem csodaszer! A hatás nagyban függ (lóg) a befogadó szellemi színvonalától. Mai szemmel néhol valóban mosolyogtató, mellőzi a tudományos igényt. Amit pedig az utolsó két fejezetben komoly hurráoptimizmussal fejteget, azt azért kicsit túlzásnak tartom... Viszont arra nagyon kiváló volt, hogy más szemszögből nézem a saját félelmeimet. Ami a legfontosabb, feloldott bennem jó pár gátlást (jé? voltak ilyen gátlásaim?) azzal kapcsolatban, hogy miről „szabad” írni... ;-)
Említést érdemel még dr. Buda Béla elemzése, ami „Zoscsenko és a neurózis világa” címmel került a kötet végére. Szakmailag bizonyára korrekt okfejtés (cukrász vagyok, nem értek a témához), viszont kevéssé sikerült párhuzamot vonnom a műben vázoltakkal. Megfordult a fejemben, hogy megkeresem a pszichiáter Urat és megkérdezem a témában, de sajnos idén nyáron elhunyt. Úgyhogy ezek a kérdéseim az idők végezetéig lógni fognak a levegőben... Mire alapozta, illetve még fent tartja, hogy Zoscsenko-t mániás depresszióval diagnosztizálta? Újabb húsz év praktizálás távlatából nem gondolja, hogy a szerző inkább súlyos pánikbetegséggel küzdött? És a legfontosabb... Anno egyéb orvosság híján működhetett Zoscsenko módszere, avagy hisz Ön az emberi agy öngyógyítási képességében?

Szerelem

Lelököm nőmet az ágyról

Már nem félek, hogy mi vár rám

Csak ketten vagyunk mostantól

Én és a bolyhos kispárnám

A mai nap elment Lou Reed is.

Szőke Szakáll

azaz Gerő Jenő a Casablanca c. filmből, itt kuplészerzőként.

Énekel: Steinhard Géza.

1910, gramofon.



Braun Izsó a bógnizó


A szeretőm egy szerecsen

Kondor Vilmos - Magda,

a bestiális Népszínház utcai mindenes.

Aki ilyen mondatokat tud írni, mint Kondor Vilmos, aki ilyen atmoszférát tud teremteni, aki így ismeri a korabeli Budapestet, az emberek lelkét, az csaknem mindent tud az írásról.

Gordon karaktere telitalálat. Kár, hogy nyugállományba vonul. E döntés véleményem szerint nem helyes, de tisztelni kell az író elhatározását.

A történetekben nem az számít, ki követte el az aktuális bűntettet, hanem az aprólékosan, - akár egy elbeszélés keretein belül is - a hétköznapi, banális történésekből felépített világ, a szereplők pár ecsetvonással felépített hiteles karakterei. Finom mondatok, majdnem elfeledett kifejezések, szagok, és ízek.

Működik.

A kötet főhajtás a korabeli zsurnaliszták előtt.

Miért ír vajon a szerző Kondor álnéven? Mindegy is, csak írjon.

Az élet egy csoda (Háy János - A mélygarázs)

Sőt, legalább kettő.

Olvasom, újra elővettem A mélygarázst.
A dolgok fonákja ez a könyv, egynemű, makacs nézőpont.

Elsőre nem varázsolt el, le is tettem, meg dolgom is volt más könyvekkel, most (még csak a felénél tartok) sem szippantott be teljesen, mert vakaródzom tőle, de működik.
Nagyon is.

Ja, ja, tudjuk hát, hogy nem így van, legalábbis nem pontosan így, a dolgok nem így működnek, van szeretet, a család is jó valamire, biztosan, kikapcsolódásra is szükség van, a karácsony nem csak a dzsídípít gyarapítja, a szerelem sem pusztán számítás. A politikusok sem csak lopnak.

Nem a lófaszt!

E sajátos, görbe tükör mutatja meg azt, milyen egyszerű hazugságok mozgatják sok esetben a cselekedeteinket, még ha nem is valljuk be magunknak.

Vagy csak valahol mélyen, énünk 2. mond ilyeneket, pár korsó után, ha nincs nagy veszélye annak, hogy az egyes számú énünk meghallja.

Érdemes ezt a tükröt néha magunk elé tartanunk, mert ha kilépni nem is tudunk az életünkből, legalább érezzük rosszul magunkat tőle.

"A család, mint a társadalom mikroegysége a mindenkori hatalomgyakorlás, az állam és a magántulajdon legmegbízhatóbb alapja. És hiába morzsolódik fel a családok több mint fele az együttélés során, a családra árnyék sem vetülhet, hisz aki ráveti az árnyékot, azt rögtön megvádolják, hogy ez a megátalkodott végső soron a társadalom felbontásán szorgoskodik. Az ilyen elvetemülteket ki kell űzni a pusztába, menjenek neki a nagyvilágnak, és ott vegetálják végig az érték nélküli életüket. Holott az állam, a társadalom, és benne a család (mindazzal a hazugsággal, ami minden család velejárója, különösképpen a polgári családoké, ahol a formák takaros műgonddal vannak fenntartva) a formák révén végül is megtöri az ember belső tartását, megszünteti mindennnemű önállóságát és szabadságát..."

És így tovább, és így tovább...

Zenebutik - Neurotic

... régen nem volt zenével kapcsolatos bejegyzés. Nos, akkor beszélgessünk erről egy kicsit... Hogy az előző rendszerben, a cucilistamber-típus elől szőnyeg alá söpörtek jelenségeket. Amik persze ettől még léteztek és minden oldalon kikandikáltak a rojtok alól... Másképp gondolkodó művészek, tengő-lengő fiatalok, aluljárók, pia, drogok, kívül helyezkedésük a cucilista társadalmon... Ezek a problémák hivatalosan nem léteztek. De ennek hozadéka sok esetben átment a passzív emlékeink közé? Ilyen példának okáért a 1980-as évek zenéje. Azt mondják a 80-asban már kicsit könnyebben lehetett. Már nem a nagyon vad KISZ (nem a híres rockzenekar magyarított neve, Kommunista Ifjúsági Szövetség) és pol-beat (politikai, mozgalmi dalok) korszakot éljük, puhult a diktatúra. Voltak ugye az "elfogadott" zenekarok, akiknek a Hungaroton kiadta az anyagait és arra csápoltunk. A valóság nem ért ott véget, aki nem fért bele, vagy nem akart beleférni a hivatalos elképzelésbe, az ándergrándnak számított. Vagyis az akkor működő, koncertező előadók nagy többsége használhatná ezt a jelzőt... Ezt már valahol hallottam? Nem emlékszem már hol és kitől... Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy? Adj gázt és a rock and roll az nem egy tánc? A XXI. század agyondigitalizált világának is meg van az előnyei, ha keresgélek, akkor találok... A Neurotic számomra nagyon érdekes formáció. Tróger drogos rockbandának próbálták beállítani, de zeneileg ahhoz túlságosan igényesek. Semmi fékevesztett tombolást, gitártörést, csirkedarálást nem látunk. Kvázi szalonzenét tolnak az arcunkba. Hát ki hallott már két női vokállal megerősített lázadókról? Pedig azok! A szövegvilág és az énekes valahogy elviszi a produkciót a "Záray-Vámosi"-s SZOT üdülős életérzéstől egy másik irányba... Valami teljesen megfoghatatlan deja-vu érzés fog el, amikor hallgatom. Egy hivatalos kazettájuk jelent meg 1987-ben Budapesti látnok címmel. Sajnálom, hogy a volt frontember megtérése kapcsán elutasítja az 1980-1987 közötti időszakot. Szívesen meghallgatnám ezeket a nótákat az elmúlt negyedszázad év sallangjaitól mentesen, de egy érettebb, összeszedettebb változatban. Anno Rocktérítő címmel dokumentumfilm készült róluk, ez is fent van a TeCsőn.

Bob Marley playing soccer

Vajon mi hiányzik a képről?

(18plusz) Tik-tak bumm csatt

...előbeszéd... sablonos, unalmas, szürke világunkban, bármely lepkefing erősségű ötletet negyvenszer elő lehet venni. Leporolás után ismét el lehet sütni, anélkül, hogy bárkinek feltűnne, hogy ezzel már valaha találkozott. Úgyhogy nekem sincsenek ezzel kapcsolatban gátlásaim. Egyszerűen csak kísérletezem. Az előző írásomból több változat is született. Vagy mindegyiket érzem, vagy inkább egyiket sem. Annak ellenére nem, hogy az alapötleten napokig röhögtem... Úgyhogy kiteszem a szándékosan női-sovinisztára faragott változatot is... ;-) 18 pluszos karika!

(18plusz) Tik-tak bumm csatt - írta SzergelyButov írása

Tik-tik, tak-tak, ütemesen kopogott a két bot a kövön. Tak-tak, kontrázott a másik. Tik-tik kocogott
türelmetlenül az egyik. Tak-tik, tak-tik, tak, tak, tak, tik hangzott egyre közelebbről a sztereó kopogás...
és hirtelen tik-tak bumm csatt! Hangzott fel az összekoccanó szatyrok és összeütődő testek hangja.
- Ó hogy a fene essen abba tű sarkába! Talán vak, hogy nem tud vigyázni? - kérdezte az egyik.
- Hogy beszél velem maga tahó? Talán inkább maga nem lát, hogy neki megy egy vak nőnek! - mondta a másik.
- Rosszindulatú boszorkány! Igen, én vak vagyok! Hát nem hallja?! - válaszolta erre az egyik.
- Deee hallottam! Na és? Nyilván maga is hallotta, hogy a vak én vagyok! - válaszolt a másik.
- Akkor feljössz hozzám? - kérdezte erre az egyik.
- Na végre! Azt hittem már sosem kérdezed meg... - válaszolta a másik - de csak nyalás!
- Érdekes pinád van Zsófi!

Maigret, miseborkós​toló, Kindle, nyár, hon és népismeret​, internet, satöbbi

George Simenon Maigret-sorozatának tagjaival szűk harminc évvel a tévésorozat leküzdése után a Könyvudvarban futottam össze, vásároltam is belőle vagy féltucatot, nagyjából egy könyv áráért. 

Vettem memóriatablettát is (tényleg), de sajnos nem emlékszem rá, hogy hová tettem, ezért nem tudom már, hogy melyeket olvastam el mostanában, és mi maradt olvasatlan.

De.

Camilleri rajongóinak kiemelten ajánlom a Maigret könyveket, mert itt sem igazán az az érdekes, hogy ki volt a gyilkos/raboló csúnya bácsi, hanem Maigret sajátos viszonya a bűnözőkkel, úgy általában az emberekkel, és az élet apró dolgaival, örömeivel, az evéssel-ivással. Egy magyar átlagos falu komlett alkoholista lenne attól, amit a lapokon a nyomozók egy nap alatt megisznak. Örömmel vegyes csodálkozással töltött el az is, hogy akkoriban milyen egyszerűen lehetett egy kocsmából sört, és szendvicset házhoz vitetni. És az a mód, ahogyan a vendéglőből a frissen betérő (vö. nem törzs) vendégeket elüldözték.

Simenon élete pedig kész regény, aki nem hiszi el, az keressen rá a wikipédiás oldalára.

„Miseborkóstoló.”

Ma találkoztam ezzel a kifejezéssel először.

Ilyen eseményen még nem voltam, de a szó gyönyörű, és egyben félelemmel vegyes röhögést vált ki belőlem. Azt sem gondoltam, hogy a misebor általában fehér - ha igaz -, mert Krisztus vére ugye…

Az ok igen profán mert a terítőn a fehér bor nem hagy nyomot.

Vettem egy Kindle-t. Nem a paperwhite-ot, nem a fire-t, hanem egy egyszerű (azt hiszem, nyavalyás memória!) Kindle 5-öt.

Kiváló választás volt, könyvet vásárolni egyklikkel egyszerű és remek, jól is működik, lopott tartalom nincs rajta, félelmetesen profi-, és széles az Amazon-os választék, és ösztönöz az angol nyelvű könyvek aktív olvasására. A metrón Camillerit nyomok mostanság (The Dance of the Seagull), de van még egyéb csúnya és szépirodalom is - Vonnegut, Bukowski, Abercrombie, Ellis, i tak dálse, i tak dálse…

Nyár.

Jól sikerült, sok terhet ledobtam, a nagyrésze felszabadult volt, tele kellemes dolgokkal. Van elhatározásom is a jövő nyárra, veszek egy használt kenut, a Tiszán jól fog jönni, ha bírja az ember seggel.

Elindult az iskola. sajnos, szerencsére. A gyerekek itthon vannak (hál’ istennek) és itthon vannak a gyerekek (sajnos). Akinek van gyereke, az talán érti miért írom ezt.

Kérdeztük a kisfiamtól, ősztől felsős, hogy milyen órái/témái lesznek holnap (érdeklődő szülők vagyunk valahol, ugye), a válaszában ez is szerepelt: „hon és népviselet”. Derűs perceket okozott, ő persze megsértődött, mert a „népismeret” könnyen félreérthető szó. Ez olyan, mint az „étterem és érzelem”, avagy mindenki azt érti a szövegben, ami foglalkoztatja, vagy aminek (elképzelései szerint) van értelme.

Twitter és facebook.

Az emberi elme működési módja egy félelmetes fekete lyukhoz hasonlít, magam sem tudom már, hogy mit és miért csinálok (kivéve persze az ivást). Mostanában erősen hanyagolom (a hírportálokat leszámítva) az internetet, nem olvasok már könyvesblogokat, nem érdeklődöm a közösségi tartalmak iránt sem. Persze ez változhat.

Nézem helyette a tévét - bekapcsolás nélkül is kiválóan nyugtatja a szemet és a lelket, és falom a könyveket, ha nem is olyan nagy meggyőződéssel mint eddig, de örömmel.

Olvastam Simenon mellett még jó pár könyvet, jobbára ártalmatlanokat, de az Őrség-sorozat utolsó tagja, az Új Őrség ugyancsak felbosszantott a logikátlansága és a kidolgozatlansága miatt.

Akik ennek ellenére kedvelik a könyvet, azoknak küldöm Orbán Ottó örökérvényű sorait a Homály teremtményéről:

Tigris, tigris,
ritkán mosdasz,
inkább piszkos
bundát hordasz.

Erdőben,
mezőben
udvarolsz jó erőben:

"Én vagyok a
Szörnyű Tigris,
nálam szörnyebb
tigris nincs is!"

 Ui: Ma este együtt üldögéltem a két manómmal a kanapén, mindhárman olvastunk. Béke van.

Tik-tak bumm csatt

... előbeszéd ... semmi kedvem magam exkuzálni a témaválasztásom miatt. Az ihlet jön, először csak kopogtat tik-tak, majd benyit. Ez most éppen ilyen... Ennyit elöljáróban. Egyébként meg ömlött éjjel az eső, kopogott a párkányon tik-tak. Nagyon ki vagyok ütve, késett a vonatom, nyúlik a fejem. Hámlik a fóliázás az ablakról, belenyúltam, csillámos a tenyerem. Megmostam, nem jött le... szóval minden a régi. :-)

Tik-tak bumm csatt - írta SzergelyButov írása 

Tik-tik tak-tak, ütemesen kopogott a két bot a kövön. Tak-tak, kontrázott a másik. Tik-tik kocogott türelmetlenül az egyik. Tak-tik, tak-tik, tak, tak, tak, tik hangzott egyre közelebbről a sztereó kopogás...
és hirtelen tik-tak bumm csatt! Hangzott fel az összekoccanó rakott bevásárló szatyrok és összeütődő testek hangja.
- Ó hogy a fene essen magába, abba! Talán vak, hogy nem tud vigyázni? - kérdezte az egyik.
- Hogy beszél velem maga marha? Talán inkább maga nem lát, hogy neki megy egy vak embernek! - mondta a másik.
- Igen, én az vagyok! Hát nem hallja?! - válaszolta erre az egyik.
- Deee hallottam! Na és? Nyilván maga is hallotta, hogy a vak én vagyok! - válaszolt a másik.
- Hm, ez nagyon érdekes, hogy pont... de azért örülök, hogy találkoztunk!
- Én is örülök a találkozásnak! A viszont látásra!
- A mielőbbi viszont látásra! - mondta az egyik.

A káposztás cvekedli

...előbeszéd... nagy itt a csönd, egyenlőre nem firtattam az okát. Nálam elfoglaltság és a bipoláris depressziv állapotok megszűnése az, ami "visszavet" az írásban. A karmikus terheltségünk enyhítése érdekében kiteszem ezt a rövidke történetet. Anno hallottam, vagy húsz éve. Egy most már lassan nyolcvan éves nyanyától. Kerestem a "hivatalos" verziót, de sehol nem találom... Mindenféle vegyes ökörszar van fent (v.ö. a 90-es évek közepén a net szakmai volt, most viszont egy híg értéktelen rinya-folyam), de ez bezzeg  sehol... Ezt a hiányt pótolni kellett, hát így megy ez. ;-)

A káposztás cvekedli - írta SzergelyButov írása

... nincsenek már gerófok, se herczegek, az egyik váltóról a másikra élőket dologházakba csuktuk, megvalósult az esélyegyenlőség. Mindenki egyenlő eséllyel éhezett a fővárosban. Élt ebben a nagyszerű korban három öregecske úriasszony. Szebb napokat is láttak már. Gyermekeik nem születtek, ezt hozta a sorsuk. Férjeik már rég elhaltak. Az egyik tán a fronton? A másikat elvitték. A harmadik meg? Ki tudja azt már... Álltak a pesti ingyenkonyha előtt, hogy hátha még kapnak abból a kevéske ebédből, amit mérnek. Szegény idők voltak ezek, sok az éhes száj, kígyózott a sor. Hármukra már csak egy műfogsor jutott. Sorsot húztak melyikük ehet vele először. Az pedig boldogan tette a szájába ezt a becses darabot és állt be a sorba. Tizenöt perccel később elégedett arccal érkezett vissza az öregasszony, szájában a fogsorral.

- Na? Mi volt asz ebéd? - nyekeregte az egyik fogatlan öregasszony.

- mammm, mammm, mammm, cviff, cviff, cviff - nyammogott és szívogatta elmélyülten a műfogsorát, majd megfordult, kivette a szájából és átnyújtotta a következőnek a nyálas protézist.

- cviff, cviff, cviff - kezdte szívogatni az is a fogsort - jaj már megint káposztás cvekedli van ebédre?!

- Igeny, djágám, asz ...

 

PTL, Könyvfeszt, Macsó, Halálcsillag, Szellemház, Főzőtanfolyam

Hazaérkezett a család ma este fél nyolckor, és elhangzott a kulcsmondat: - Apa, csináltál garnélát?

Hát nem csináltam (Helyette aludtam. Sokat. Mosogattam. Takarítottam, rendberántottam a lakást, igazi macsóként). De nekiálltam. Nem volt itthon fehérbor (persze vörös az több ládával, de ilyen jó időben már nemigen fogy), ezért rozét tettem bele a garnélás spagettibe, kedvesem és fiam azt nyomták este nyolc után (nem is beszélve rólam) a lányomnak pedig tejfölös sajtosan készítettem el. Nemrégen végeztünk, most kerültek az ágyba.

Tegnap délelőtt kiugrottam a Könyvfesztre, beszereztem egy Barnás Ferenc (Másik halál)  és egy Szvoren Edina (Nincs és ne is legyen) kötetet, aztán hazafelé jövet olvastam el a Háy interjút, és kedvet kaptam a Mélygarázsra is, majd a jövő héten utánajárok.

Tegnap délután szintén alvás (elmulasztottam egy könyves sörözést, Kelt invitált, köszönöm ezúttal is, pedig hát félig vagy talán egészen ismeretlenként hívott), aztán kedvesemmel nekiindultunk az éjszakának (hehe, így negyven felett azért már más ez is), de lett belőle két koncert (Ricsárdgír és Presszó Tangó Libidó), egy kis pogózás, jópár vodka lecsúszott, és egy kis bor is, aztán pedig éjfél után valamivel sétáltunk a belvárosban (annyi ember hömpölygött, mint hétköznap délután), majd megmutattam neki Wichmann kocsmáját.

Hajnali két óra felé az Ellátó tacós épületében nyomtam két tacót, aztán nemsokára már taxiztunk is hazafelé (Érdekes dolog ez több mint húsz év együttélés után elmenni szórakozni, kicsit dadogósan, de jól működött.).

Hajnali fél tízkor persze a telefon ébresztett, a kisfiam egyik osztálytársa agresszívan próbálkozott, hogy megtudja a magyarházit, meg tudtam volna érte ölni...

Ha már így történt, a fiammal kibicikliztünk a sportpályákra,  és nekiálltunk az egyik füves pályán focizni. Nem annyira komfortos dolog ez másnaposan.

Pénteken elmentem egy olasz főzőtanfolyamra - Sapori di mare, fogások a tenger szerelmeseinek. Giulió, az olasz szakács tanított nekünk (öt sorstársam volt, négy lány egy fiú) főzni Borsos kagylót, Cukkínis, borsós rizottót tenger gyümölcseivel, Lazacot ropogós bundában, Spenótot római módra, Rozmaringos tepsis krumplit, és desszertként Földiepres mascarpone krémdesszertet. Jó móka volt, sokat röhögtünk, a három órás program alatt berántottunk a négy fogás mellé négy üveg bort, és egy kis grappát is. 

Giulióval dumáltunk egy kicsit Camilleriről, a szakácsok sorsáról, gasztronómiáról.

Ha már gasztronómia, akkor a hisztis és jó ízlésű Montalbano mellett meg kell hogy említsem Cserna-Szabó András új könyvét, a Szíved helyén épül már a Halálcsillagot, már régen szórakoztam könyvön ilyen jót, ami (ahogy mondani szokták), szívem legmélyebb húrjait pengette (vagy mi a lófaszt). Kiváló írás a szerelem és az emberi hülyeség bugyrairól, és az evésről, persze. A western betét is működik.

Végezetül: Tana French - Szellemház. Nem is tudom, miért szólít meg mindig ilyen bensőségesen ez az ír írónő (hehe), aki az egyik kedvenc krimiszerzőm a Hallgatag erdő óta. Mélylélektani krimi, ahogy mondani szokták, erejét a főszereplőjének belső monológjai és vívódásai adják.

Közben elfogyott a rozé. Nahát.

 

Parti Nagy Lajos - Halk, talmi vers az irodalom házához

Halk, talmi vers az irodalom házához

Ne csak papír, de légy, te ház, a Ház,

hol majd a szellem megteáz,

és megkávéz. S a test is.

Ott éri majd nap is, napest is,

hol súlyosul és sűrül alkonyatkor

a Károlyi-kert fáin a konyakpor,

s úgy hull reá estére kelve

a mélabú, mint nők testére kelme.

S ha jő az éj, e jobbadán dekoltált

kommersz sötét, rendel egy könnyű sajttált,

ringatja szőke, keserű sörét,

míg fönt a lámpák barna réz

nyelén szikráz a méz.

Ne kábéház, ne virtuália

s ne csak papír légy, légy, te Ház,

hol élő és holt szimbióz’ időz,

piros, fehér, zöld, híg és mélylila

füstöl szépelg és kosztol,

aranylik, ottlik, és babitslik,

a versek jól tömött staniclik,

nagy dunnazsák a próz’,

s tán mégse minden anything, ha goes.

Ki ott belép, úgy fogjad, mint a lép,

ha már papír, hát légypapír, te Ház,

mit jószándékok zümmögése ráz,

hogy végre mégis elrepülni kész,

nem egyfelől, de kissé egyfelébb,

röpülj te kő, te könnyű és nehéz,

s ne csak papírröpülj, te Ház!

A húsleves

... előbeszéd ... ez egy többék-kevésbé kitaláltnak tűnő történet, olyan kifejezéseket szedtem össze benne, amiket ez alatt a pár évtized alatt itt-ott hallottam és nagyon kedvelek. Szószedetet nem csinálok hozzá, aki nem bírja (latinból tud, képes valamire) a magyar nyelvet, az inkább nézze a trubadúrládát, ne engem olvasson. ;-) Nem kell semmi továbbit hozzáfűznöm, ma ezt volt kedvem megírni és ez így kerek...

 

A húsleves – írta: SzergelyButov írása

Történ egyszer, hogy a keresztanyáék, ezek a „fínom úri pösti népök” meghívták Pistikét, a falusi keresztgyereküket magukhoz a városba... Ebédre.
Mielőtt az édesanyja útnak indította volna Pistikét erre a nagy útra, jól kioktatta a dolgokról.

-         Tudod kerösztanyádék kényös, fínom pösti úri népök. Visölködjé nekem rendössen! Fönt laknak ők abba a nagyfaluban, oszt oda kimönnek öléd az óllomásra válámi vasszökérrel. Osztán tedd bé ám azt a cserfös szájadat édös fiam, csak akkor felelé, ha mögkérdeznek! Ne felödd körönytanyád fősztjit mögdícsérni!

-         Úgy lösz ídesanyám, úgy lösz áz! – bólogatott Pistike.

Megérkezett a nyugati-pályaudvarra a vonat. A keresztszülők már várták Pistikét, aki az ünneplő gúnyájában érkezett. Bár ne tette volna, azt már tavaly előtt kinőtte, de nem volt pénzük másikra. Így szerencsétlen Pistike olyanképp festett, mint egy ruhagyuri, vagy lelencgyerek.

-         Szervusz kisfiam, hogy telt az utazás? Elég fáradtnak nézel ki!

-         Agysten körösztanyám! Nem tudtom óludni az íccaka, mert az éjbátor felzargatta a lemestert a hózunk előtti zsizserefára. Hióba dobtam utónuk a kutácsot, osztán egész éjjel vernyákútak. Mög aztán én még nem utaztam ilyen tüzes igyekezettel soha... – mutatott félelemmel vegyes tisztelettel a mozdonyra Pistike.

-         Na gyere kis legény – próbálta oldani a hangulatot a keresztapa – megmutatom az automobilt, az biztos tetszeni fog neked.

Volt ám nagy csodálkozás, álmélkodás. Pistike még soha nem látott automobilt, villamost, emeletes házat és ezt a sok csuda dolgot...

-         Körösztanyám, mökkora nagy pajták ezök ottan? És ezek a vasszökérök, ahogy csattognák a kövekön?

-         Nem pajták azok kisfiam, hanem házak, csak emeletesre építették őket. Na, menjünk és ebédeljünk meg, ahogy illik.

Az egész család az ebédlő asztalnál ült, a cseléd éppen a leveses tálat hozta. Elmondták az asztali áldást, a házigazda intett a cselédnek, hogy merje ki mindenkinek a levest. Amikor Pistikére került a sor, ránézett a levesre és eszébe jutottak az anyja intelmei ...

-         Ez oszt levös körösztanyám! – kiáltott fel Pistike nagy örömmel -  Van bönne akkorá répa mint a fászóm, oszt olyan fínom, púha mint áz á töhénszar, ámibe reggöl böleléptöm!

Erre azok a fínom pösti úrinépök már nem tudtak szólani, a keresztmama abroszostul,  tányérostul, eszcájgostul diszkréten leájult a székről...

Poszton...

Előbeszéd... akár alul, vagy szellemileg felültáplált az olvasó, ez a szót, hogy "Poszton" sehogy sem fogja érteni. Mivel ez a 70-es évek közepén született meg, egy beszélni tanuló gyermek szájából. Már nem emlékszem, hogy pontosan mit takar, csak nagyon bonyolult módon tudnám körül írni harminchárom évvel fiatalabb énem gondolatvilágát a nyugalomról, a csendről és a biztonságot adó sötétről... Azt egyszerűbb megfogalmazni, hogy mit nem jelent... Nem jelenti az internet világában elterjed angol post szó félre-magyarított formáját...  :-) Hogy mik jönnek a fejemből elő egy átlagos szerda éjjel? Mit akarok ezzel? Azt hittem nincs ihletem, aztán hirtelen valamit megfogtam önmagammal kapcsolatban, amit a maga teljességében közvetíteni valószínűleg nem fogok tudni... de nekem fontos és ez elég volt ahhoz, hogy leírjam...

   

Poszton... - írtam SzergelyButov írása

Történ egyszer hogy anyumék konyhabútort cseréltek... Apum (aki egyébként, ha mások kérdezték a világ legerősebb embere, karatézik, úgyhogy nagyot lekever, ha szemtelen vagy) akkor sem volt komoly kondival rendelkező férfiember. Úgyhogy derekasan elfáradt, mire felszerelték az újat. A régi szekrény egy része már lekerült a pincébe. Az utolsó, termetesebb darabot kezdték el huzigálni, amikor kitipegtem a konyhába és kijelentettem, hogy ez nekem kell. A fáradtság nagy úr, egy értelmiségi családban. Szegény apum épphogy le nem fosta kínjában a narancssárga vasárnapi trapéz nadrágját... Leroskadt a konyhai padra, megtömött egy pipát, nagyon finom rumos illatú dohánnyal. Meggyújtotta és pöfékelt, közben a hosszúra hagyott barkóját igazgatta. Anyu már kezdte volna a replikát, hogy "tratta ratta", de aztán ránézett apum fáradt arcára...

Úgyhogy rám hagyták... A szekrény ideiglenesen megmenekült és a szobámba került... Igen az előző lakó, Héjja Júlia néni zsírosbödön, liszt, avas dió és száraztészta szagú szekrénye, belül Délker-es csomagolópapírral... Igen a kívül steril-világoszöld műanyaggal bevont, fa keretes, nyers pozdorja ajtajú, piros műanyag betétes, bádog ajtógombos szekrény... Tetszett, végre van egy saját szekrényem! Egy darabig kerülgettem, majd rájöttem az ajtó kinyitásának furmányos technikájára és Buksi kutyával, a velem egyidős plüss jószággal beleköltöztem. Úgy neveztem el a saját szekrényemet, hogy "Poszton". Ahányszor haza értem az óvodából, oda bújtam be, magamra csuktam az ajtaját és nem jöttem ki. Na az volt az igazi élet... elzárkózva mindentől!
- Hol van ez a gyerek?
- Á a Posztonban játszik ...

Végre a Posztonban vagyok... nem kellett szívnom az óvónéni savanyú pina-szagát... Megvédett az avas dió és zsír illata... Tényleg bele gondolt már (rajtam kívül) bárki abba, hogy a gyerekek milyen kínokat élnek át? A nők illatozó nemi szerve pont fej magasságban van... és nem kellett foglalkoznom azzal, hogy Kósa Zoli megint beszart a délutáni alvás közben. Jó büdöset, savanyú fos pfujj... A dada káromkodott mint a kocsis, amikor fürdette, én öklendeztem. Ugyan úgy, mint amikor nejlonzacskó volt a tökfőzelékben, csoda ha utálom... Mondjuk annak örültem, hogy Melinda, a szőke göndör hajú kislány hálából, megmutatta a punciját. Igen, mert megvédtem a nagycsoportosoktól, akik húzták a haját...

Azt hiszem akkor csúsztam le végleg az agyamról, amikor kidobtátok Posztont.... Őszintén és pokolian meggyűlöltem az egész világotokat... emiatt... mert kidobtátok... 
Állítólag az én érdekemben történt ez így, mert túl sok időt töltöttem el benned kedves Poszton... Egy nagycsoportos fiú már nem ül naphosszat Posztonban! Meg kell az íróasztalodnak a hely! Valami iskolába, vagy hova fogsz hamarosan járni! Na persze ...

Aztán pár évvel később megtaláltam Posztont a krumplis pincében, majdnem sírva fakadtam... Anyum mondta, hogy felhozhatjuk ha kell, mondta apum... de én sokkal nagyobbra emlékeztem és eltűnt a zsírosbödönös, lisztes, avas diós száraztészta szaga is, ez már így valahogy nem az igazi ... 

Mellesleg... kár volt erőlködni... attól, hogy kidobtátok a Posztont, nem lettem kevésbé dobozember, sőt...

Pí-eSz és az Igazi

Előbeszéd... Az esetleg betévedő szenzitív olvasó kedvéért elmondom, hogy a történetnek semmilyen aktuális vonzata nincs! Több évtizedes emlékeimben turkálok, az adta a témát... Továbbá a történetben nincs semmilyen szürreális elem, ez nem álom, ez a valóság. Most pedig a témában tájékozatlanok részére szükséges fogalmak meghatározása következik. Három fajta női genitáliát különböztet meg a szakirodalom, van a "Kossuth" (gyakorlatilag kihalóban van) és a sokkal kedveltebb "Vágópista", illetve "Kojak". :-) A férfiak egy része, úgynevezett "deákvári" körszakállat visel, köztük Pí-eSz is. Pí-eSz arról kapta a gúnynevét, hogy beszéd közben (diszkréten tik-kel) a vállára hajtja a fejét és közben még a száját is megnyalja. Ez sajátosan, egy arccal szimbiózisba lépett "Vágópista" külsejét kölcsönzi neki. Ennyi magyarázat után remélem érthető a történet ... ;-)

Pí-eSz és az Igazi - írta SzergelyButov írása
... amióta kijárták a technikumot Jocika és Pí-eSz ritkán találkoztak. Úgyhogy egy szép tavaszi napon a két barát leültek sörözni. A régi MÁV Klub jégpályája mellett kialakított kerthelyiséget választották. Csendes kis hely volt ez, mélyebben fekszik, mint a vasúti töltés, meredek lépcsőn kell leereszkedni, ezért kapta a gödör gúnynevet. Szép öles fák és gondozott bokrok között ülve az ember könnyen elfelejti, hogy  ötven méterre egy forgalmas rendező-pályaudvar található, ahol mindig nagy a nyüzsgés. Régen naponta jártak le ide suli után sörözni. A péntek estéket is itt töltötték, a helyi tróger zenekarok koncertjét hallgatva. Az utolsó ilyen buliban tavaly voltak együtt, akkor az azóta már feloszlott OkáddLeTokádBokádVokál zenekar játszott. Nagy buli volt, jól toltál a srácok a bugi-vugit. Jocika azóta is emlegeti, akkor repedt fel a szemöldöke, amikor Pí-eSz-el maláj részegen összefejeltek.
Jocika kihozott két sört, megy egy csomag szotyit és letelepedtek az egyik asztalhoz. Döcögve indult a beszélgetés, Pí-eSz nagyon le volt törve, mint a bili füle.
- Na, mi a helyzet haver? Ezer éve nem láttalak, mesélj! - kezdte Jocika.
- Ááá, a szokásos... - válaszolta szomorúan Pí-eSz.
- Megint a csajoddal van gond?
Csend ült az asztalukra... Csak az időnként sört nyeldeklő gigák hangját lehetett hallani. Nem sokkal később Pí-eSz felállt és bement egy újabb körért, de ezúttal két portorico rum is került a sörök mellé, hogy hasson. Néhány körrel később Pí-eSz végre megszólalt....
- Tudod haver, én már kétszer megtaláltam az Igazit!
- Na, ez tök jó dolog haver! Akkor hol a gond? - kérdezte Jocika.
- Hát ez olyan ciki, nem tudom, hogyan mondjam el...
- Hé haver! Tudod nekem bármit elmondhatsz, én nem adom tovább, becs szó! Nem állt fel? Vagy mi volt a gond? - biztatta Jocika.
- Na jó... - Pí-eSz megadóan sóhajtott - Az egyikük folyton fingott, a másiknak meg nagyon büdös volt a lába... - válaszolta szomorúan Pí-eSz és még a nyakát is a vállai közé húzta.
Hát igen... Na ezekre a problémákra már a folyton okos Jocika sem tudott mit válaszolni, inkább ittak tovább...

Katódsugár

Előbeszél... na még mit nem, nagyon késő volt amikor elkezdtem ezt írni, nem fogok "szómenni" hozzá. Ellenben kínzóan rövid és unalmas történet megírása következik... ;-)

Katódsugár - írta SzergelyButov írása
Megszokásból időnként rápillantott a műszerek inaktív kijelzőjére....a teremben majdnem teljesen sötét volt, csak a készenléti fények égtek... 
- Jól van, miden csendes ... - gondolta és úgy ahogy volt ruhástól tovább szundított a székében. Percek teltek el? Vagy órák? E ezt nem tudta, amikor hirtelen halk pittyegésre riadt fel. A közelséget jelző műszer katódsugara enyhe kilengésbe kezdett az Y tengely mentén, valami közeledett. Lusta volt a radart bekapcsolni, a keresőfény bántotta volna a szemét. A jel intenzitásból egész apró objektumokra következtetett. - Az évek, meg a rutin! - gondolta E. Komótosan kinyújtotta a kezét és eltekert egy méretes potenciométert. Az állomás tengely körüli forgása kissé felgyorsult és megkezdte a pályamódosítást.
Az órájára pillantott - augusztus 12-e van? -  a homlokára csapott - hát persze... a Perseidák ... - és az állomás tovább rótta a végtelen útját. A sötétben pár katódsugárcső még halványzölden foszforeszkált, csak E horkolása hallatszott...

DigitalHomeLess Blues

... a szokásos Előbeszéd ezúttal elmarad, csak a lényegre szorítkozom. :-)

DigitalHomeLessBlues - írta SzergelyButov írása

... már órák óta fagyoskodott a közlekedési lámpánál,  teljesen elgémberedtek a lábai a sok állástól. Utálta ezt a huzatos kereszteződést. Itt télen nyáron hűvös volt a Duna felől a Ferdinánd híd felé fújó szél miatt... de nem volt mi tennie, a terület fel van osztva, nem állhat át máshova...
- Jó volna végre össze kalapozni pár kreditet, nagyon kéne egy kis kaja és amilyen hideg van rám férne pár korty is...
A villanyautók végre megálltak a pirosnál, ő pedig egykedvűen kezdett el közöttük ballagni, kezében a kredit termináljával és egy FN újsággal. Minden vezető előtt udvariasan biccentett és felmutatta a kezében tartott félig már nedves papírcsomót. Sokan intettek neki, hogy mars az útból, mások dudáltak rá, egy tag pedig arra vetemedett, hogy kikiabáljon az autója megafonján.
- Ne kéregessél, te őskövület, menjél el dolgozni... Felháborító, hogy ilyeneknek is jogaik vannak, már régen
be kellett volna ezeket ...
- De kérem Uram... - kezdte volna, de aztán belátta, hogy csak pazarolná az energiáját, a hangszigetelt biztonsági üvegen keresztül úgy sem hallják a válaszát - de legalább nem löktél fel... Valaki aztán megkegyelmezett neki és a szélvédőhöz nyomta a saját kredit terminálját. Egy pittyenés és már is gazdagabb lett 10 kredittel...
- Ez aztán a nagylelkű ipse - gondolta és udvariasan meghajolt. Most hogy összejött a pénz, több is mint elég, komótosan összeszedte a motyóját és elindult a Vágány utcai hajléktalan szálló felé. Nem telt buszra, persze nem is engednék fel rá ilyen állapotban, ennyire olajosan és koszosan.
Út közben betért egy kapualjban üzemelő kis közértbe az italért.
- Nagyon ócska itt, valamivel pancsolják. Alig bírja ki a mínusz fokokat, romlik a viszkozitása.  Sajnos máshol nem szolgálnak ki és nem is bírnám kifizetni a jobb minőséget...
Megérkezett.... A szállót több egymással összekapcsolt, ütött-kopott mágnesvasúti kocsiból alakították ki, sóhajtva állt meg előtte.
- Hm... ép hogy visszaértem, napról napra kevesebb az energiám... Hiába no, a magamfajtának nincs már
becsülete, amióta divatba jöttek az androidok. Kinek is kell manapság egy rozsdásodó robot?
Gyorsan magába döntötte az előzőleg vásárolt kannás olajfelét, ami azonnal vékony sugárban szivárogni kezdett az eresztékeinél elöregedett gumi szigetelésekből, majd befizette a 2 kreditet, elhelyezkedett a sarokban és töltőre rakta az öregedő akkumulátorait...

A döntés

Teste felhúzott íjként feszült meg. Körülötte a kiválasztottak sokasága. Az adrenalin még halkan duruzsolt az ereiben, de a szíve egyre őrültebb tempóban pumpálta a vért.

Végigpergett előtte az élete. A szélmalomharcok sora. A lelkesedés, és jobbító szándék, amely soha nem talált megfelelő táptalajra. Az elmulasztott lehetőségek. A hiábavaló szerelmek. Kisszerű élete.

Anyjának makacs, de szelíd, kedves szeretete.

Gyermekei, kik rengeteg energiáját emésztették fel, és a maguk félig öntudatlan módján foszlányokat adtak cserébe.

Kedvesének meg nem érdemelt hűsége.

Ballépései, kudarcai.

A végzetszerű döntések sora, melyekkel az életét egyengette.

A kompromisszumok, kisszerű lázadásai, konformizmusa.

A zümmögés egyre erősödött.

Érezte a körülötte állók visszafojtott lélegzetvételét.

Fokozódó dübörgés, fénypászmák.

A tömeg egyként, csendben felhördült.

Az adrenalin robbanásszerűen áramlott a vérében.

Vajon a megfelelő döntést hozta meg?

Vállainál vállak, érezte a szorosan mellette állók elfúló lélegzetvételét.

Fülsüketítő dübörgés.

Megérkezett!

És igen, pontosan eltalálta, hol fog megállni!

Az ajtóval szemben. Ma elsőnek szállhat be, és megint lesz ülőhelye a metrón.

Gasztroblog, satöbbi

Olvasom a Neccharisnyás papnő pajzán szigetét (Christopher Moore), a cím ugyan megjegyezhetetlen, de a könyv hasonlóan őrült, mint a Biff evangéliuma.

Az Átkelést fejeztem be valamelyik nap - Cormac McCarthy tud valamit, amit csak nagyon kevesen. A könyv az egyik legjobb, amit az utóbbi időben olvastam, kemény, szikár, végzetszerű, több novellával a könyvön-, történetekkel a történeten belül. Szívesen kilovagolnék a világból - és nemcsak néha - jómagam is. 

És ha már Gasztroblog, akkor Spagetti garnélával és paprikával:

A garnélákat leöblítjük (a fagyasztott garnélát forró vízzel lemossuk) és megszárítjuk. Egy vöröshagymát apró kockára vágjuk. Ha van otthon paprika (persze most éppen nem volt), kimagozzuk, csíkokra vágjuk. Felhevítünk három evőkanál olivaolajat, a vöröshagymát megvárjuk, míg üveges lesz, aztán beletesszük a paprikacsíkokat. Volt egy kis póréhagyma otthon, azt hosszúra vágva beletettem a paprika helyett. Jól megsózzuk, aztán lefedjük, és alacsony lángon puhára pároljuk (előtte nem égetjük egy kicsit oda a hagymát, mint én).

A spagettit ízlés szerint kifőzzük. Ez nálam vizet jelent (hehe) és kis olivaolajat, sót.

Három evőkanál olajat egy nagyobb serpenyőbe öntünk, felforrósítjuk (használjunk ehhez tűzhelyet), aztán a garnélákat belezuttyoljuk, majd rövid idő alatt átsütjük. Felöntjük fehérborral (nálam Gere Olaszrizling), aztán megsózzuk, majd kábé három percig főzzük. Hozzáadjuk a hagymás és paprikás cuccot, és főzzük egy kevés ideig.

Közben kóstolgatjuk a fehérbort.

Ha kész, a serpenyőbe bele a spagettit, jól összeforgatjuk, és megszórjuk közben petrezselyemmel, kis lángon közben azért melegítsük. Végül még megszórjuk borssal, és már kész is van a cucc.

Közben kóstolgatjuk a fehérbort.

Azért nem árt egy kis citrom is hozzá.

Egészségetekre!

A Heli Kopter esete a zemberrel

Előbeszéd... az ihlet nem kerül el és a téma pláne nem, egyszerűen sok a dolgom. Tudom, ez a legsutábban hangzó mondat egy blogger szájából, a pontos kifejtése nem ide való.  Elég beírni a keresőbe ReTRo Tauta és meg is van az elfoglaltság oka. Na szóval felléptem ma a fészkakúkk-ra és megláttam egy bejegyzést Bill-től, plusz egy másik témán felhúztam magam, plusz meleg front lett. Na hát így születik egy ilyen villám szösszenet...

 
A Heli Kopter esete a zemberrel - írta SzergelyButov írása

Ezen a szép tavaszi délutánon Heli Kopter a szemüveges, forradásos homlokú varázslótanonc a körút mellett ácsorgott. A szemüvegét tologatta zavarában, tanácstalanul lóbálta a varázspálcáját.
Hm! Vajon mit kéne itt jobbá tenni? - morfondírozott. Varázsoljam ismét színessé a szmogtól megszürkült házak falát? Vagy varázsoljak malacfarkat a gyorsétterem teraszán fejüket tömő hájas alakokra? Vagy inkább konfetti eső? Ááá az olyan nyálas dolog.
A muglik egykedvűen kerülgették, miközben a dolgukra igyekeztek. Az autók áradatában időnként felhangzott egy-egy rövid dudaszó, ahogy elhaladtak mellette. Egyszer csak megállt előtte egy zember, se nem kicsi, se nem nagy és szó nélkül fejbe rúgta a bakancsával. Szegény Heli Kopter homloka felrepedt, elöntötte a vér az arcát és összerogyott, mint egy rongy baba.
- de miért ember? - nyöszörögte.
- Emósnak nézel ki, gondoltam konzultálhatnánk egyet úgy nemzeti módon - mondta a zember - és ahogy elnézlek ebben a szerkóban, akár még ballib is lehetsz... Ez elég indoknak? - folytatta.
- Igen, köszönöm! - mondta Heli Kopter és elájult a langyos tavaszi aszfalton.
A muglik pedig "mit fekszik itt ez a hómlesz" arckifejezéssel, egykedvűen kerülgették, miközben a dolgukra igyekeztek.

Bëlga

Tegnap este koncerten voltam a Muzikumban. Transzcendentális élmény volt, komoly időviharba kerültem, és most keményen másnapos vagyok. 

Kettesével fogytak előtte a felesek, sör volt a kísérő, majd áttértünk a borozásra - igen erős respektünk volt a pultos lánynál (később, a koncert után is ittam különböző dolgokat, de nem emlékszem, hogy micsodákat).

A műsor fergeteges volt - nem tudom, hogy absztinensen hogyan éltem volna meg - végigugráltam és csápoltam, együtt énekeltük a tömegben a legfaszább számokat Bauxittal, Tokyoval és Mégötlövéssel. Nem emlékszem, hogy Titusz énekelt-e, talán igen, talán nem de a zenét nyomta, az biztos.

Utána a terem átalakult, jött egy dídzsé, és benne volt a lábamban a bugi. Egyszóval kibebaszott jól sikerült az este, szép keménymellű kislányok voltak a parketten, meg csúnya nagylányok, és volt egy pár punk is, közülük az egyik csaj melltartóban ropta.

Alig egy-két hete történt, hogy a kedvesemmel elindultunk este moziba, aztán valahogy lekéstük a filmet, helyette autóba ültünk, én vezettem, ő nyomta a cidereket, közben a hangfalakból a Belga szólt kábé két órán keresztül, míg keresztül-kasul jártuk és bámultuk az éjszakai Budapestet.

A Belgát sokáig infantilis zenének tartottam (mindenki tévedhet, jelen esetben nagyot), egy-egy szám alapján ítélkeztem. Komplett lemezeket kell végighallgatni, hogy rájöjjön az ember arra, hogy milyen többrétegű szövegeik vannak, mennyi ötlet bújik meg bennük, és a káromkodás sem öncélú: mocskos szájú, de nem trágár! Vagy csak nagyon az, ami bizony jót tesz a daloknak.
Mostanában sokszor a Belga bújik meg a fülesemben, és ha láttok az úton egy csúnya, kopasz embert nagy borostával, aki vigyorog, és ütemesen bólogat, az valószínűleg én vagyok.

Minden élethelyzetre reflektálnak:

Vállalkozás

Mese

Lelkiállapot

Biológia

IT, a felgyorsult világ

Nyelvek

Ezotéria

Gasztronómia, borkultúra

Környezettudatosság

Szerelő

És még mennyi minden másra!

Ha már más (egy baromi gyorsan készült instant dal) tőlem, nektek:

Mi tette a vagányt
írta búkfaló bill rövid idala

(hip-hop ritmusra)

mi teszi a vagányt

hát a makkos cipő

elegáns susogós

és ha jó az idő

alul fehér zokni

felül lyukacsos póló

svejci sapka koronázza

mert bizony nem csóró

ami rajta van

a fuksz ami csocsesz

legalább magában

van vagy száz rugesz

isteni példány

kemény mint a beton

ha meglátod méltán

fagy beléd a piton

kell még egy jó nő

na jó, nem az anyád

kinek hosszú lába

eléri a pedált

Éhes koca makkal álmodik...

Camilo Jose Cela

Az archidoniai bájdorong páratlan és dicsőséges hőstette

(részlet)

Beszélik, egy pöcs lenn Archidonában
titkon, de eltökélve, kőkeményen
felállt egy mozi hűvös szegletében,
s fejét magasra szegte nagy vidáman.

Egy értő női kéz fontolva, lágyan
fogdosta-rázta – ó, maroknyi éden! –,
s ő feljebb hágott, mint a hold az égen:
a Tibidabo lett Barcelonában.

De mert tűzzel játszani veszélyes,
az ágyúcső elsült, s a rendre éhes
nézők sorában szörnyű rendet vágott;

s egy hölgynek, kit alkalmatlan időben
s kívülről kettyintettek meg (de bőven),
ondolált haja ondóleltre váltott.

1977.

Nem fájt?

Előbeszéd... meg mondom őszintén, hogy így péntek este fél délben (most ültem le írni) már meglehetősen fáradt vagyok, gyakorlatilag alig látom a bötűket... Úgyhogy nem érdekel, hogy hány helyesírási hiba, vagy elütés-elírás lesz ebben a posztban. A változatosság kedvéért fika fog következni, tőlem, de legalább rólatok. Mi más is lenne, hiszen erre áll rá a kezem... Hozzáteszem, Arisztid egyébként egyáltalán nem bajszos, de ebben a történetben most az lett és szerintem azt is össze keverem, hogy melyikük az okostojás és melyik az együgyű. :-P Vallom, hogy az a hibás aki elolvassa, nem az aki megírja. ;-)

Nem fájt? - írta SzergelyButov írása

Arisztid és Tasziló, a két agglegény, akik tulajdonképpen ki nem állhatták egymást, aznap ismét egy asztalhoz kényszerültek. Minden nap a Muskátli presszóban ebédelnek. Itt a legfinomabb a marhapörkölt nokedlivel. Ezt minden pesti tudja, ráadásul olcsó a hely, hát mindig zsúfolásig megtelik... Arisztid éppen végzett az ebédjével, elégedetten dőlt hátra a ósdi műbőr fotelben és elmélyülten törölgette a rongyszalvétával a bajuszát. Tasziló arisztokratikus nyugalommal törölgette ki a tányérjából, egy kenyérhéjjal a sűrű szaftot.

- ... és mond csak gedves Taszilókám, nem fájt? - kérdezte átszellemült arccal a jóllakott Arisztid.

- őőőő gérleg? Pahancsolsz? - zavarodott össze Tasziló.

- Azt gérdeztem gérleg alássan Taszilókám, hogy nem fájt e?

- őőőő az értettem gérleg. Arisztidkém, azt nem értem gérleg...

- Na hát ilyet! - méltatlankodott Arisztid - Igazán válaszolhatnál gérleg őszintén, mint férfi a férfinak... báááár, ahogy így jobban elnézlek.

- Miért gérleg, mi kivetni való van rajtam gérleg? - emelte fel a szemöldökét Tasziló.

- Semmi, semmi gérleg alássan, fess vagy mint mindig. Csak hát nem válaszolsz...

- Na mire gérleg alássan Arisztidkám?

- Arra gérleg, hogy nem fáj e?

- Semmit nem értek gérleg, ezt már az előbb is gérdezted... -álmélkodott Tasziló, még az átázott pörkölt szaftos kenyérhéj is megállt a kezében.

- Akkor válaszolnál gérleg aláásan?- szegezte neki komolyan a kérdést Taszilónak Arisztid.

- Mire válaszoljak gérleg alássan?

- Arra, hogy nem fájt e? - mondta komolyan Arisztid.

- Na most aztán elég ebből a kutyakomédiából gérleg alássan! Mi nem fájt Arisztidkám? Mi nem fát?

- Ááá semmi, semmi, csak úgy éppenséggel eszembe jutott, hogy... - húzta el a száját Tasziló és kinézett a Muskátli presszó méltán híres, muskátlikkal kirakott teraszára.

- Na gérlek, most már én ragaszkodom hozzá gérleg! Áruld el gérleg alássan, hogy mi nem fájt?

- Na jól van gérleg alássan, ha ennyire ragaszkodsz hozzá gérleg, akkor... - mosolyodott el Arisztid.

- Igen gérleg, határozottan ragaszkodom hozzá gérleg! - mondta Tasziló.

- Tasziló gérleg, mond gérleg alássan. - kezdte komoly arcot vágva Arisztid - Nem fájt, amikor a komplett spanyolviaszt egyedül kikakáltad?

- Mars kifelé!

- Gérleg alássan! - emelte meg a kalapját Arisztid és távozott.

A bizonyíték

Fáradt arcok tekintettek ki az ablakon, az emberek többnyire ültek a villamoson, csak néhányan kapaszkodtak, ők is csak azért, mert nem volt jobb dolguk.

A szerelvény közepe táján egy idős ember üldögélt, kopottas, de tiszta, jó szabású öltönyében, puhakalapban. Igazi úr, egy olyan világban, ahol az urak nemkívánatos vendégek. Ötvenes évek. Budapest.

Amikor a villamos az óbudai templom mellé ért, a bácsi alig észrevehetően megemelte a kalapját.

- Miért emelgeti, talán látta már az istent, honnan tudja, hogy létezik? - kérdezte egy fiatal nő, pökhendi, magas hangon.

- Kedves hölgyem, a maga picsáját sem láttam még soha, mégis tudom, hogy ott van, a szoknyája alatt. - mondta a bácsi, majd visszafordult, és tovább nézte a piszkos üvegen át az ismerős, mégis idegen várost.

A Bagdadi Tolvaj

Előbeszéd... ebben az írásban semmi szürreális nincs, ez nem álom, ez a valóság.

A Bagdadi Tolvaj : írta SzergelyButov írása

Jolánka a szövőnő korán megözvegyült. Évek óta nem járt sehova, de minden nap megnézte a híradót. Néha átsétált az utcában lévő gyülekezetbe, szép és tartalmas program lenne ez egy nyugdíjasnak, de oda is egyre ritkábban. A végén kalapoznak és bizony kinézik, ha nem dobott be legalább ötezret. Kis nyugdíjából nem olyan egyszerű ez... Ma is korán leengedte a redőnyt és nyugovóra tért. Hajnal kettőkor arra riadt, hogy valaki a lépcsőházban az ajtaja előtt motyog... Nem kapcsolt villanyt, kicsoszogott az előszobába.

- Kiazs? – kérdezte félénk vékony hangján.

- Bagdadi Tolvaj hukkk - hallatszott kintről egy borízű hang.

- Kiaazs? – nagyot is hallott, meg is volt ijedve.
- Engedj be te nylontetű – hallatszott ismét a borízű hang.

- Hogy a fene ezzsen magába, azstat! Kiaaaazs? – követelte a választ Jolánka.

- Megjöttem az indián nyárból hukkk! – és a nyomaték kedvéért rugdosni kezdte az ajtót.

- Átkozsott! Mit képzsel magáról? Lezs zsólva annak a Zsoltinak!

- Hukk! Ich heiße, auf wiedersehen, hukkk... engedj be te nylontetű! – rugdosta tovább az ajtaját az ittas idegen.

- Mit zsaklat! Nem itt lakik, takarodjon innen! Rézseg dizsnó! – Jolánka kezdett mérges lenni.
- Ez magánügy, hukkk! Én nem vegyülök, maga egy nylontetű, hukkk! Tóth Anna nyisd ki a hukkk...

- Lezs zsólva annak a Zsoltinak! El lesz intézsve a valagad te átkozsott! Az bizstozs! – kiabálta Jolánka mérgesen.

Az ittas úr, akinek sürgős dolga lett volna, végül nem bírta tovább és a vizeletével illette az ajtót, Jolánka pedig nyakon öntötte egy vödör vízzel és reggel szólt annak a Zsoltinak...