ikszboksz

Karácsonyra a Jézuska hozott a fiamnak (és egy kicsit a lányomnak is) egy XBOX 360 Kinect gépet.

Mert Jozsó ugye tudja, mit szeretne a gyerek.

Idén a Karácsonyt ihletetten, csak a kis családom körében töltöttük el. Kezdődött a tegnap esti karácsonyfa-állítással, ami már nem a szokásos -

mikorelalszikakétgyerekleapincébefelafátanegyedikrebelefaragniatalpbafeldíszítenivégigsepernianégyemeletetéjfélutánközbenfelébredagyerekmertizgatottmegnyugtatnielaltatniaztánbecsomagolniazajándékot 

- történet, hanem - szégyenszemre, vagy okosan - műfenyőállítással telt. Az sem könnyű menet, főleg első alkalommal. Csomagolással, miegymással együtt egy órakor már ágyban is voltunk,  ez nálunk szinte fáklyásmenetnek számít.

Reggel nagy volt az öröm, sok ajándékot hozott JC, mindkét gyerek megkapta a hőn áhított játékait. Nekem könyves-karácsonyom volt, mint sok alkalommal. Kaptam mellé egy túlélőbicskát, ki tudja, mit hozhat a jövő...

Aztán jött az ikszboksz. Összeraktam, párosítottam a tévével, beindítottam, és... Semmi.

Kipróbált szülők már ismerik azt a pillanatot, mikor a gyerek csillogó szeme előtt kell megoldani az atombomba hatástalanítását. Mindezt lehetőleg biztató, sugárzó, cseppet sem ideges arccal. Természetesen  (technikai analfabéta révén) fingom sem volt arról, hogy mi lehet a baj, a szerkezet bekapcsolást követően, ígéretes 10 mp után magától, előre megfontolt szándékkal kikapcsolt. Aztán újra. És újra. És megint. Ki tudja miért? Két órával később, új dugalj, új hosszabbító, szétszerelés, összerakás után, ismét ki tudja miért, elkezdett működni.

És fasza. Sőt, faszájos! A Kinect érzékeli a mozgást, a megvett kisgyerekeknek való kalandjátéknál tökéletesen működött, a Star Wars-os fénykardozós demót is szépen vitte. Az autóverseny csinos a lapostévén!

Elkezdtem szemezni egy lövöldözős játékkal, megveszem stikában, csak a család meg ne tudja...

Egy gáz van, amikor legutóbb próbáltam a Doom-ra hasonlító játékkal játszani, félbe kellett hagynom, mert szégyenszemre még virtuálisan sem tudtam emberre lőni. Ezen talán már túlestem, egy ideje már kézigránát a jelem az oviban.

Aztán jövőre se olvasás, se szerelem, se más. 

Csak játék.

Legyen 2013 a JÁTÉK ÉVE!

Karácsony, BÚÉK

PJRM, azaz: Pálinkás Jó Reggelt Mindenkinek!

Holnap jön a Karácsony, vagyis inkább a karácsony, csakúgy mint nemecsek ernő (ami ugyan igazságtalan a Karácsony eszméjével szemben, de az élet nem egy habostorta...).

Ma fokhagymás garnélás spagettit fogok készíteni. 

Karácsonyra vegyes halászlé jön az Öreg Halászból. Már két hete megrendeltem, huszonnegyedikén reggel ott fogok állni a többi sor(s)társammal együtt az étterem előtt, egy öblös fazékkal a kezemben.

Kétféle töltöttkápi is lesz, napláne az előbb emlegetett halászlé, plusz valami spagetti készül még hozzá, vettem sonkát és pangasius filét, lesz még bejgli, éhen halni nem fogunk.

Nem is beszélve a kenyérről, amit saját kezűleg fogok sütni (a Moulinex rendszerű házikezeimmel).

Van közel száz üveg borom (mindenféle színű), vettem pár kézműves sört, vigasság az lesz, feleim!

Meg szeretet.

Mindenkinek Kellemes Ünnepeket Kívánok, de tényleg, érezzétek jól magatokat, sikerüljön jól ez az ünnep, és a jövő év is!

...karráááácsony

Előbeszéd... Na szóval az a nagy helyzet, hogy az év végem a láblógatásos, otthoni vakarós, pukkangatós helyett... A papírforma szerinti rémálommá változott... De olyan szintű rémálommá, hogy csak az elmúlt két hétben egyrészt trappbaszartam, másrészt kihordtam lábon vagy két tucat agyérgörcsös idegösszeomlást és a dühroham volt rajta a porcukor... Leírtam, mert ide kívánkozik az előbeszédbe, hogy a mentális állapotom évtizedes mélypontra süllyedt...

Az időjárás is annyira "kegyes" volt velem, hogy éjszakák óta nem aludtam... Valahogy olyan megfoghatatlan nyugtalanság szállt meg. Jön egy dagadt állat (Buddha te vagy az?) és a fejemre ül, ettől egész éjjel verejtékezve forgolódom és vakarózom kínomban... Végül megunom az egészet és felkelek... Szóval végül ki fog itt maradni majd velünk a Világnak az Végére? Egyetlen nap van hátra, kevesebb, mint 24 órácska és jön a nagy kampeca! A sterblichkeit (tudod, az unsterblichkeit ellentéte)... Szóval, akkor fahéjas fondorlat legyen Veletek! Ráadásul jön a "karráááácsony" is :-( előre rosszul vagyok az egésztől... legpokolibb és legmélyebbre (húst, csontokat, inakat) vágó élmények köthetők ehhez az időponthoz... Ha tehetném ilyenkor kilőném magam a Holdba, de sajnos ott sem lennék elég messze önmagamtól...
Úgyhogy mivel én ilyen torz vagyok, Ti meg olyan torzak vagytok, hogy mi egy torz Világban, ráadásul egyetlen nappal a vége előtt... Tehát jöjjön egy icike-picike írás a "karráááácsony"-otokról...

...karráááácsony - írta SzergelyButov írása

Peti és Julcsi kint álltak az erkélyen és az éjszakai eget kémlelték. A szüleik már rég aludtak, hogy ne bukjanak le csak suttogva mertek beszélgetni...
- Jó lenne ha idén végre eljönne a Télapó és elhozná a Karácsonyt! Már nagyon sok levelet írtam neki! - mondta suttogva és csillogó szemekkel Julcsi.
- Ó de buta vagy! Már elmondtam, a Télapó nem létezik! Azt a Karácsony izét pedig olyan régen betiltották, hogy én sem emlékszem rá, hogy milyen! - oktatta komoly képpel a kishúgát a tíz év forma Peti.
Eközben Lappföldön a Télapó gondterhelten könyökölt az asztalán, a hasábfák recsegve égtek a kandallójában. Egy manó szaladt be a szobába és hátulról rángatni kezdte a Télapó piros kabátját.
- Télapó bepakoltuk az ajándékokat, Rudolfék is készen állnak, elindulunk? - kérdezte a pici zöld sipkás manó.
- El, hogy a fene essen az egészbe ... - morgott az öreg. Feltápászkodott és idegesen kezdte húzogatni fehér szakállát.
- Ma meg kell próbálnunk nagyon de nagyon gyorsan repülni! - mondta gondterhelten a manó.
- Igen, tudom... Ma tényleg jó lenne odaérni, mielőtt... - sóhajtotta. - hogy a fene essen bele...
Nem sokkal később, gyorsan mozgó sziluett jelent meg a radarernyőn, az ügyeletes tiszt teli tenyérrel csapott a riadó gombjára. A szirénák felüvöltöttek a bázison, a kövérkés parancsnok izzadva és szitkozódva rohant végig a folyosón és rontott a kommunikációs szobába.
- Mi a franc folyik itt?  Jelentést!
- Parancsnok Úrnak jelentem, ismét bemértem azt a bizonyos ismeretlen objektumot. Mi a parancsa, próbáljak meg rádiókapcsolatot teremteni vele?
- Szükségtelen! Kívülről tudom a szignált, amit sugároz... "Jingle bells, jingle bells, Jingle all the way...". Pfujjj a fejem megfájdul tőle... Indítsa el az automata légelhárítót, ez parancs...
A rénszarvasok húzta szán óriási sebességgel fordult a város fölé, a manó vadul kapaszkodott az ülésbe, a Télapó egyik kézzel kormányzott, a másikkal idegesen rágta a körmét.   
- A fene essen az egészbe... mindjárt megérkezünk, rázós lesz! Kapaszkodj manó! Karráááácsony! - ordította elszántan a Télapó.
- Karráááácsony! - kontrázott vékony hangján a zöld sapkás manó.
- Duhhh, duhhh, duhhh! - ugatott fel a radar vezérlésű ágyú.
- Azért is karráááácsonnnnnnnnnnnnnyyy! - üvöltötte rekedt hangon, de nagyon elszántan  a Télapó.
- Karráááácsonnnnnnnnnnnnnyyy! - sikította a manócska.
- Dadada dadada dadada dadada - zendített rá egy gattling torony.
- Duhhh, duhhh, duhhh - vágott közbe az ágyú.
- Karááááááááááááááááá... - kaaaaabummmmm, a szán hátulja telitalálatot kapott és cafatokra robbant...
a Télapó megpörkölődött szakállal és elkeseredve nézett a manóra...
- Nézd Peti milyen szép a tűzijáték! - mondta Julcsi - és nézd, konfetti eső is van...
Julcsi kinyújtotta a kezét az alá hulló még langyos pernyedarabok irányába, egyszer csak egy apró műanyag baba leszakadt és megpörkölődött keze pottyant pici tenyerébe...
- Óóóh! - elmosolyodott -  Látod Peti, te soha nem hiszel nekem, mondom, hogy a Télapó... - de Peti már nem állt mellette az erkélyen, bement a szobába...

Curcuma Vitális

... előbeszéd, Bill kitett egy ilyen beköszönő írást... Ezzel a (heveny fordításban) Fűszerezett Elevenség reposzttal nem gúnyolódni szeretnék Vele. Bár kétlem, hogy bárki is kristály tisztán megértené a szavaimat... A terjedelem miatt előre is elnézést kérek, pokoli hosszú és lassan döcögő éveimet nem tudom három mondattal, de még három oldallal se...

Nem kérem, hogy bárki megengedje számomra a bemutatkozást. Azért, mert az olvasó magával a tevékenységével hallgatólagos beleegyezik az egyoldalú adatfolyam befogadásába. Vagyis kiszolgáltatott helyzetbe hozza magát, amit kap, azt „eszi”meg, kevés interaktív visszajelzési lehetőséggel. Itt egy kicsit szerencsésebb a történet, mert, lehet hozzászólásban re-anyázni...

A nevem Szergely Szergejevics Butov.

Anyum és Apum persze nem így hívott, az eredetileg két tagból álló polgári nevem hamar feledésbe merült és felváltotta a Bubus (kedveskedő becenév olyan lények számára, akik aranyosnak mutatkoznak). Köztudott, a gyermekekben elsősorban a nagyszülők génállománya erősödik fel. Nos én nem kaptam szerencsés génválasztékot, így hamarosan a huliGuszti (kevésbé kedves becenév, a Huligán Gusztáv rövidítése) névre hallgattam leginkább. Először hat évesen buktam le szipuzással (technokol rapid rulez!), szerintem az jópofa dolog, remekül lehet tőle hallucinálni (mások szerint szörnyű, de a véleményük nekem nem számít). ;-) Az apai nagyapám mosolya néz vissza rám a tükörből, meg a vonásai, a mentalitása, a szavai... Nem volt amúgy ő sem rossz mber, én sem lettem az. Közös vonásunk, hogy mindketten a létező legnagyobb tökéletlenséget hordozzuk (ő már múlt időben, olyannyira hogy soha nem találkozhattunk élőben, csak meséltek róla, meg olvastam az írásait) magunkban, amit mber hordozhat. Vagyis tökéletesnek születtünk, erre a tökéletlenül elvetélt és tökéletesen elszart világra. Ez nem lenne baj, ha hordoznánk mellé a hallgatás bölcsességét (az együgyűség paralel fogalom) és a megbocsájtás kegyét. Valahogy nem sikerült megtanítani, se kussolni, se elnézően bólogatni. Elárulom, az mberek betörésre amúgy alkalmas módszerek (mint ahogy ezt vele meg is próbálták komolyabban), csak az ellenkező hatás kiváltására alkalmasak... Ez a „hajlamunk” egyszerűen genetikailag rögzült. Szegény nagyinak, akit angolkisasszonyok neveltek, bele is tört a terelgetésembe a bicskája... Nem hiszek a sorsban, se a karmában, bár gyanús nekem, hogy mindig irdatlan szenvedést okozott a bőrömben elférni. Magam sem tudtam mit keresek, egészen addig, amíg meg nem értettem... van utam és a maga járhatatlanságában előre ki van járva. Húzhatom az időt, vagy szenvedhetek attól, ha makacsságom okán nem akarom járni. Meg lehet másképp is... Hát másképp lett, Szergely Szergejevics Butov hosszú kínkeserves vajúdás után, valamikor a harmadik X környékén született meg. Kezdeti önmagamból, azzal a céllal, hogy a helyembe lépjen... Nagyon félénk volt szegény, mint minden lárva állapot. Azóta megbékéltem vele, egyre nyilvánvalóbb, hogy a kitalált figura, nem kitalált, hanem valódi önmagam.

Egyedüli gyerek vagyok, tehát a nagy, a középső és a kicsi is egy személyben, a tripla figyelem terhes dolog... Ha bármit valaha szóvá tettem (be nem áll a pofám azóta se), azt a környezetem automatikusan kötekedésnek vette (a stílus maga az mber, szokták volt mondani) ... Ahelyett, hogy belegondolnának a probléma valódi okába és természetébe. Ez kiválóan alkalmas arra, hogy elszaporodjanak és állandósuljanak körülöttem a mozgásra képtelen rendszerek. Ez zavar, tehát egyre több dologba kötök bele... öngerjesztő a folyamat. Az mberekkel való viszonyom finoman szólva torz... Szokták volt mondani, hogy „az mber társas lény”, meg azt is, hogy „a hason-ló a hason-lónak örül”... Tehát hol vannak azok a sokat emlegetett „társak”? Megmondom, ők lópikulába mentek cintányérozni, vagyis nincsenek! Tarhálásra és beszélgetőségre nincs igényem. Az mber alapvetően egyedül születik meg és hiába fogod meg a kezét, egyedül is hal meg... Tegyük hozzá azt is, hogy pszichológiai értelemben hazánk legterheltebb és legnehezebben élhető megyéjében lakom és a fővárosában dolgozom...

A piszkos tizenkettő (a 12 legszennyezettebb magyar város) egyikében születtem meg, azóta is itt lakom. Jó itt élni, szerves főösszetevőim hamar kiegészültek cementporral, korommal, észterekkel és ólommal. Manapság már félig szervetlen életforma vagyok... Ha akarnék, akkor sem tudnék tájszólással beszélni. Két furcsa szót dafke használok, az magosságos mberek mentális sanyargatása érdekében, de ez csak allűr. Az egyik a „bolt”, a másik a „máma”, azt már nem is mondom ki, hogy „zsizserefa”, vagy „kutács”, mert „kutli” vagy, úgy sem érted mi az. :-) Több mint három és fél évtizede lakom ugyan azon a környéken, de egy kezemen meg tudom számolni azokat az mbereket, akikből a „Jónapotkihányok – Kezeitcsonkolom”-on kívül többre van igényem. Ez így is van rendjén. Tartalmas mberi kapcsolataim a beton házak közötti kutyaszaros térhez (tudod, ahol a hinta volt és a Torony Bisztróból kitámolygó igazságos férfiak egymást szurkálták meg), az iskoláimhoz, a munkahelyeimhez, az ingázáshoz és a virtuális térhez köthetőek és köszönhetőek. Amúgy pedig szólok, minden mberi közösségetek halott...

Egyenlőre tizennyolc évet ültem le (iskolapadban), volt amit utáltam, volt ami érdekelt és volt amiért rajongtam. Zseniális tanáraim mindegyike lelki beteg alkoholista volt. Hát megtanultam inni... és uralkodni magamon. Ne hozzam a dékán tudomására, hogy ne rabolja a drága időmet ilyen szarral (ő előadásnak gondolta). Meg azt, hogyan kell szigorlat előtt tömény szeszt körbe kínálni, anélkül, hogy kibasznának. Két műszaki diplomám keletkezett, ez is vicc. Dehumanizált humán beállítottságú vagyok, mi közöm a reálhoz, ha kettő meg kettőt is jelentős hibával adok össze... ;-)

Nem voltam katona, mert nem érzem úgy, hogy bármivel tartoznék ennek az erőltetménynek (baszományt is írhatnék). Persze, a produktumomat fel tudom ajánlani, szívesen rálazulok a szalagparkettára és szétkenem seggel, a nagybecsű köz érdekében! Nem óhajtottam eltűrni egy szellemileg sérült alkoholiker, félelem motivált Mancika őrmester üvöltözését. Persze ha büntetlenül fel lehetett volna neki dugni egy vimes dobozt, akkor jöhetett volna ez a kancsó is. Életszerűtlen társadalmi alakulatnak tartom a lázasság „intézményét”. Menjen a biztonsági öves gumimaci-kódexes nyanya a bánatos hátsó fertályba. Nem tudok róla, hogy lenne gyerekem, de őszintén sajnálnám szegény kis ördögöt...

Ha jut rá időm, alszom pár órát, nem csinálok ebből ügyet, majd kipihenem magam, ha megpercentem. Na persze ez nem teljesen igaz, harminc felett érzem, hogy fáradok és eldőlök mint a zsák. Egyszer sikerült az anyagcserémet annyira lelassítani (dohányzás és stressz mellőzésével), hogy elkezdtem hízni, kb. mint egy zsírsertés. A tömegem tartósan és jelentősen meghaladta a túléléshez szükséges-optimális 75kg-ot. Szerencsére a környezetem olyan inger gazdag, hogy hamar „kikezelték”... Zörögnek a csontjaim, szokták volt mondani, de ez elég megtévesztő.

A tanulás alatt még elment, de amióta dolgozom, azóta folyamatosan küzdök a környezetem leépítő, butító, lehúzó, ürülékdobáló hatása ellen... Nem csak mentális, fizikai értelemben is megtörtem... alul maradtam, 40%-al kevesebb latin közmondásra emlékszem, mint 4 éve... :-P

Véleményem szerint a hétköznapok gazdasági kompromisszumai pokoli unalmasak... Szerencsére maga az élet rengeteg élvezetes dolgot tartogathat azok számára, akik hajlandóak észrevenni, hogy olyan is van... Lehet fűszerezett elevenséggel élni, a teljesség igénye nélkül (mert átlag háromévente váltok érdeklődési kört) említem meg az ejtőernyőzést, a lövészetet, az úszást, a vadvízi evezést, a túrázást (2000m felett gyakrabban kék az ég), a hódeszkázást, vagy bármely testgyakorlást... A utazást (úton lenni élet, megérkezni halál), az olvasást, a gondolkodás, az írást és a jó ...

Meguntam mások írásainak firtatását és az arról való értekezést, de természetesen most is szívesen olvasok. Mostanában inkább befelé figyelek... Nem lehet átlagot vonni, hogy mennyit írok, kötelező karakterszámom nincs. ;-) Az ihletődés folyamatát több részre lehet bontani. Fix képek darálják az agyam, azokat próbálnám magamból kiírni, kevés sikerrel... Tabu témák, amikhez még mindig nem merek nyúlni, a szexualitás, a nyers erőszak, az agresszivitás, vagy a halál... Sokat számít, hogy milyenek az aktuálisan beérkező ingerek. Valamikor pillanatok alatt alakul ki nagyon komoly írógörcs... Jelenleg több elektronikus naplóba írok és időszakosan publikálok ide-oda. Amúgy a befogadók annyira elképesztően passzívak, hogy normális fikát elvétve kaptam az elmúlt három esztendőben (pedig jó lenne, lehet belőle tanulni)...

Évek óta nincs tévém... Nem homo-erotikus vallási erekció okán tartom tisztátalan dolognak az egyirányú sallang audióvizulási stream passzív befogadását. Teljesen idegen a jelenlegi gondolkodásmódomtól. Sokkal jobban tisztelem magam, mint hogy ilyen szart nézzek az életem helyett. Azt hiszem, hét könyvespolc van a lakásban, kb. 2000 kötetnél elfogyott a hely. Kényszeredetten és fanyalogva (nagyobb lakás beszerzéséig) megbarátkoztam az elektronikus olvasással, mint kisegítő lehetőséggel.

Jelenleg nagyon keveset iszom, bár zseniális ízlelő bimbó bizsergető borokat lehet kapni, ezt bátran ajánlom mindenkinek (tudod, a bor a száraz vörösnél kezdődik, a többit igya meg a csajod). Már régen nem én vagyok Válium tartomány hercege. ;-) De ha nagyon erőlteted (fetrengve szeretnél trottyolni mint a tehén), akkor kiállok ellened töményben. ;-) Tényleg, az hogy lehet, hogy a tehénszar mindig lapjára esik? Imádom a hasam (nem látszik meg), egyesek szerint jól főzök és szeretek is főzni, szerencsére ritkán teszem (ha napi meló lenne, akkor nyilván utálnám az egészet). Kedvenc ételem pl. a pacal pörkölt sült burgonyával, szétcsapatva hortobágyi húsos palacsintával, de szeretem a szemérem (Rákosi elvtárs óta nem írjuk le, hogy tök) főzeléket is zónapörkölttel és lágy kenyérrel. A finomfőzeléket viszont utálom...

A fejemmel dolgozom, így nem a bicepszem fárad el. Aki ismeri ezt a parttalan, végtelen, monoton, értelmetlen ökörszart, az tudja miről beszélek. Tizenhat év ülőmunka, állandósult derékfájás és négyszázhatvankettő lábon kihordott idegösszeomlás után meguntam az egészet... Jelenleg az „akaraterő útja” (nem, ez nem kravtegezés) elnevezésű harcművészetre járok (hiába keresed, ilyen stílus nem létezik, mert nincs fent a neten) hetente háromszor. Újra kezdem érezni, hogy élek (nem kell hónapokat várni a ritka hajmeresztő mutatványaimra). Valami még lesz mellé, ez még nem elég arra, hogy teljesen ellensúlyozza azt, amit hétköznap a „legyek” összehordanak...

Nincsenek nézeteim, nem kell mások gondolataira támaszkodnom, vannak sajátjaim. Meggyőződésem, hogy a mindent elborító orrfacsaró mentális odor jelentékeny része a credo-ból árad. A XXI. századra illene ezeken a babonamadzagokon, megegeresedésken és barlangiigénytelenségeken túlhaladnotok, vagy ha nem, akkor legalább fogjátok be! Fogalmam sincs, hogy állok a dolgokhoz, egyszerűen csak teszem őket.
Soha nem barátkoznék meg a múló idővel, jobban tetszene az öröklét (nagyon sok a dolgom és a tervem). Ha holnap le kell tennem a pacskert, akkor azt nyugodtam teszem meg, teljes életet éltem... de egy valamit sajnálnék, ha nem jönne össze, lógok nagyapámnak (tudod, aki a tükörből néz vissza) ...

... Isiász és Ösztrogéna

Előbeszéd... igazából nincs mit mondanom (itt az írásom helyette). ;-) Volt elfekvő másfél órám, írtam egy sci-fit, mert napok óta nem hagyott békén az ötlet... Pedig megfogadtam, hogy a büdös életben többet sci-fit nem írok! Erre egyszerűen ez buggyant ki (tudod, megnyomják, oszt az buggyan, hiába szólok, nyomkodod), ami tök véletlenül rólatok szól, csak éppenséggel nem nektek, de ez részletkérdés... Na a Monolit legyen veletek tezsvíreim! :-) Ennyi...

... Isiász és Ösztrogéna : írta Szergely Butov írása

Heves nyári vihar tombolt az elvadult táj felett, a faágakon gubbasztó kezdetleges majom szerű lények hevesen rikácsolva méltatlankodtak. Az eső miatti felháborodásuk hamarosan páni félelemmé változott és eliramodtak a dzsungel mélye felé, amikor Isiász gigantikus méretű monolitja előtűnt az erdejük felett a semmiből. A statikus villámok és a lökéshullámok több négyzetkilométernyi őserdőt taroltak le és tépáztak meg a szürke monstrum alatt. Ez a tárgy magasan a fák fölött állapodott meg, egykedvűen, felfelé mutató ujjként törte át a sötét felhőtakarót és mutatott fel az égre. A vihar már órák óta tombolt, de ez a mesterséges hegy, ez a szögletes szürke gigász mozdulatlanul tűrte, ahogyan a bolygó elemei neki feszültek. Sok kilométeres oldalain lévő kiszögeléseiből óriási vízesések zúdultak alá a frissen megbolygatott mélységbe. Félelmetesen dörgött és villámlott, a szél az oldalának sodorta a dió nagyságú esőcseppeket, jégdarabokat és az összetört faágakkal kevert sarat. A nap lassan már lemenőbe fordult, kezdődő homályba borítva a tájat, de a monolit felhőkön is túlnyúló teteje még javában fürdött a fényben. A legfelső kiszögelésen két alak ácsorgott, szembe fordultak a nappal és időnkét egymásra néztek. Amikor alább hagyott a vihar zúgása, a beálló csöndet a filigrán vékony hangja törte meg.

- ... olyan gyönyörű ez a hely... hm, úgy örülök, hogy elhoztál magaddal ide... és most mi a terved drága Isiászom?

- Ó kedves Ösztrogénám... - dörmögte mélyebb hangon az erőteljesebb alak - ha odalépsz a kijelzőkhöz rögtön meglátod!

Ösztrogéna odatipegett a számítógép konzolokhoz és érdeklődve kezdte tanulmányozni a villogó színes ábrákat...
- Tegnap éjszaka mindent gondosan beprogramoztam... – mondta Isiász

- Urbanizátor? Mit jelentsen ez Isiászom?

- Indítsd el a programot drágám, mindjárt megtudod...

... és Ösztrogéna engedelmesen elindította az Urbanizátor névre keresztelt programot...

A monoliton alig érezhető rázkódás futott végig, a kijelzőkön megjelent a lassan résnyire nyíló alsó rész. Az anyamonstrumhoz képest aprónak tűnő robot fej tűnt fel az egyre szélesedő nyílásban, majd egy hosszúkás potroh, végtagokkal. Ez a bizarrnak tetsző szülés percek alatt ment végbe. A magzat lassan az átázott talajra ereszkedett, a köldökzsinórja levált és visszahúzódott a bezáródó szürke téglalapba.

- Ó Isiász, hát ez csodálatos! – örvendezett vidáman Ösztrogéna -... és most mi fog történni?

- Pillanat és meglátod... – kacsintott Isiász és a konzolhoz lépett, lenyomott pár billentyűt és az Urbanizátor programja azonnal tovább futott...

A robot lassan térdre ereszkedett a sárban, szétnyomva maga körül a gőzölgő talajt és a növényzet maradványait. Lánctalpakat növesztett és egy hatalmas földevő géppé változott át. Mohón kezdte elnyelni a környező szerves és szervetlen anyagot, hátán a kéményei erdejéből szürke füst, gőz, korom és por csapott fel az égre. Ahogy haladt előre egykedvű útján, óriási szürke kocka tömböket pottyantott ki és hagyott maga után, szikláig lecsupaszította a talajt.

- Jaj, Isiászom! Kérlek, ne haragudj meg rám... – kezdte bátortalanul Ösztrogéna.

- Mi a baj kedvesem?

- Ilyet már csináltuk, ez így olyan unalmas lenne!
- Akkor javasolj valamit. – méltatlankodott Isiász.
- Naaa, ne sértődj meg mindjárt. – kérlelte Ösztrogéna - kellenének ezekbe az épületekbe lakók...

Isiász a fejét vakargatta, majd az ujjai a konzolon kezdtek táncolni, ennek hatására az Urbanizátorból pókháló szerű karok ezrei nyúltak ki a szélrózsa minden irányába és kapkodták el a környező fákon rémültem szűkölő, üvöltő majmokat... A bekebelezett apró élőlények kissé átalakítva, csupaszon, bamba pofával és csorgó nyállal pottyantak ki a gépezet fenekén. Kissé kábultam, de lassanként csoportokba verődtek és a kezükben tartott apró fekete tárgyakon marakodva eliramodtak a szürke kocka épületek irányába. Az épületek belsejében színes fények villantak, majd kaotikus hangzavar támadt.
- Jaj de szépek! – álmélkodott Ösztrogéna – Minek nevezzük el őket drágám?

- Legyenek ők a TéVéNézők! Jó lesz így kedvesem?

- Óh! – lehelte szerelmesen Ösztrogéna – Gyönyörű a nevük és a tevékenység is oly vonzó és csodálatos, amiért ennyire rajonganak!
Egy darabig elégedetten szemlélték művüket, gyönyörködtek a nagy betűs Teremtés nagyszerűségében. Az Urbanizátor egyre nagyobb köröket leírva újabb és újabb szürke tömböket pottyantott ki a hátsójából és népesített be igazi TéVéNézőkkel.

- Hiába ezek emberhez méltó dolgok! Olyan büszke vagyok magunkra! – mondta Isiász patetikus hangon.

Ösztrogéna hevesen bólogatott, majd lassan elkomorult...

- Mi a baj drágám? – kérdezte Isiász.

- Nagyon megharagszol rám, ha én is teremtenék egy új fajt? – kérdezte félénken.

- Dehogy drága Ösztrogénám, hova gondolsz?! Sőt, én igazán és nagyon büszke lennék rád!

Ösztrogéna odafordult a konzolhoz és némi gondolkodás után megnyomott pár gombot.
A csupasz nyálcsorgató bamba lények egy része ezúttal nem iramodott el az épületek irányába. Irdatlan rikácsolás közepette kezdtek marakodni az apró fekete tárgyakon, amit időnként a fülükhöz kapkodtak, belerikoltoztak, majd pedig földhöz vágtak. Eztán jól szervezett rohangálásba kezdtek a különböző épületek között és a fekete tárgyakat lóbálták és muzsikáltak vele.

- Hm, ez így tényleg sokkal érdekesebb... – nevette le magát Isiász – nevezed el őket gyorsan drága Ösztrogéna!

- Ó, hát lehetnének ők a SzámHordozók drága Isiász... – lehelte hálásan Ösztrogéna.

- Csodálatos ötleteid vannak drágám, nagyon kreatív vagy! Na menjünk drágám - karolt bele Isiász Ösztrogénába - még nagyon sok a dolgunk ebben  a galaxisban!

Isiász intésére a monolit komótosan elindult felfelé, a lemenő nap fénye pedig vidáman csillogott Isiász és Ösztrogéna makulátlanul polírozott színes oldallemezein...