Skagboys

A Skagboys Irvine Welsh új könyve, a Trainspotting, és a Pornó előzményregénye.
A könyv Renton és Beteg Srác korai - még a heroinfüggőség előtti - éveit mutatja be.
(A "Skag" Welsh egyik kedvenc kifejezése a heroinra.)
A Cartaphilus ez évben tervezi kiadni a regényt.
Ami a Kings of Cool Don Winslow-tól, az a Skagboys Irvine Welsh-től.

Önreklám..., mert csak

Még nem tudom, hogy büszke leszek-e rá... kemény meló volt.

A többire boruljon fátyol.

Betűfaló étrendje

Utánanéztem, hogy ebben az évben mivel etettem Betűfalót.
Tudom, tudom, az ilyesmi posztokat év végén, visszatekintésként szokás elkövetni, de hát, istenem, ez a  bloggerek körében kialakult szokás különösebben nem zavar jelenlegi tevékenységemben. Naszóval, összeszedtem a memóriámat, meg a molyolós jelölgetéseimet, mindenféle minőségi sorrend nélkül jöjjön hát az a menü.

Desmond Morris: A csupasz majom
Albert Einstein: Hogyan látom a világot?
Lauren Beukes: Zoo city
Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a halhatatlan
Christopher Moore: Biff evangéliuma
John Scalzi: Vének háborúja
Orson Scott Card: Végjáték (újraolvasás)
Orson Scott Card: Ender árnyéka
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Monty Python: Brian élete
Monty Python: Gyalog galopp
Suzanne Collins: Éhezők viadala
Suzanne Collins: Futótűz
Suzanne Collins: A kiválasztott
Richelle Mead: A szukkubusz dala
Philip K. Dick: Frolix-8 küldötte
Andreas Esbach: Hajszőnyegszövők
George R.R. Martin: Trónok harca (újraolvasás)
George R.R. Martin: Királyok csatája (újraolvasás)
George R.R. Martin: Kardok vihara (újraolvasás)
George R.R. Martin: Varjak lakomája (újraolvasás)
Antal József: iDeal (jelenlegi olvasmányom)
Umberto Eco: A tegnap szigete (jelenlegi olvasmányom)
Ian Watson: Teljes Warhammer 40000 univerzuma (jelenlegi olvasmányom)
C.J.Sansom: A bosszú nyilai (jelenlegi olvasmányom)

Úton-útfélen, buszon, villamoson, vonaton, metrón, megállóban, kocsmaparton dekkolva, árokparton napozva, lépcsőn kucorogva, járdaszegélyen csücsülve, khmelőtte- khmutána, éhgyomorra, telipocakkal, ágyban, kádban, fotöjbe'... csak huszonöt könyv... év végéig a következőket tervezem elolvasni, a jelenleg olvasottakon kívül:

Ross Macdonald: Barbár part
Ross Macdonald: Csontketrec
Ross Macdonald: Veszélyes ellenfél
Richard Dawkins: Önző gén
Jane Goodall: Az ember árnyékában
Stephen Hawking-Leonard Mlodinow: Az idő még rövidebb története
Faludy György: Pokolbéli víg napjaim
Joe Abercrombie: Miután felkötötték őket
Joe Abercrombie: A királyok végső érve
Dan Simmons: Hyperion
Stephen Baxter: Időhajók
Szergej Sznyegov: Istenemberek
Frank Herbert: Védett nők
Frank Herbert: Lélekvadász
Frank Herbert: Csillagkorbács
Frank Herbert: Dosadi kísérlet
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj
Gonda János: Jazzvilág (még beszerzésre vár!)
Nyilasi Judit: Wan-Wan és a kacagóvirágok (mert szeretem az igazi meséket is, még beszerzésre vár!)
Alistair Reynolds: Napok háza
Steven Saylor: Róma
George R.R. Martin: Sárkányok tánca
Joe Haldeman: Örök háború
Lissa Price: Testbérlők
Brandon Hackett: Az ember könyve

...kétséges, hogy év végéig mindezzel végezni fogok, depláne, hogy közben az aktuális őszi-téli megjelenéseket is nyomon kell követnem, hiszen azért kapunk tiszteletpéldányokat a kiadóktól az SFportal.hu számára, hogy elolvassuk azokat, és recenziót írjunk róluk.
Az olvasmányaim nagy része tehát munkaköri olvasás, két átlagos és két ultrapocsékra jut egy valóban élvezetes darab, de anyagi megfontolásból mindenképpen jó üzlet ez nekem.
Minden, ami nem aktuális megjelenés tehát a fenti listákban, az saját igény és elhatározás, sok esetben az évek óta vágyott nászra várakozás öröme színesíti.
Mert olvasni intim élmény.
Annyira bensőséges, hogy néha, mikor recenziót írok, erőt kell vennem a szemérmességemen.
Ne kuncogjon, kedves Olvasó, ha másban nem is -annyira-, de igenis e tekintetben kifejezetten szemérmes vagyok!
Inkább szurkoljon nekem, vagy küldjön kölcsönbe egy időkibővítőt.

Teljesítménytúra

Mai szerzeményem Török András - Budapest könyve (avagy Simplicissimus szerint a világ). 

Az Olvassbele.com-on olvastam róla először, pedig (állítólag, de hihető módon) legendás könyv. Kíváncsi lettem rá, kerülgetem egy ideje, ma meghozta a postás bácsi, akarom mondani elmentem érte, és a megrendelt többi sorstársáért a boltba.

Belelapoztam, az eleje táján van egy lista - 33 dolog, amiért feltétlenül érdemes Budapestinek lenni - melyből (érdeklődési körömnek megfelelően) felkeltette az érdeklődésemet az alábbi tétel:

"- Wichmann kocsmája a Király utca és a Kazinczy utca sarkán, amelyet felirat nélkül is ismernek az igazi pestiek"

Hohohó! Átlagos szar napjaimnak megfelelően cseppnyi, de annál zavartabb lelkemet beragyogta a lehetőség, gondoltam megnézem a legendás kocsmát, megiszom egy sört, és olvasgatok egy kicsit.

Ugyan közel már húsz éve élek Budapesten, a város igazi arcát csak az elmúlt egy évben fedeztem fel. Janus-arcú ez a város (természetesen), azonban mostanában többször, és több helyen látom meg, és fedezem fel a hangulatos, megkapó nagyvárost, mint korábban két évtizedig sohasem. Az eltelt egy évben, mint egy mérgezett egér jártam a várost, sokszor órákig kóboroltam az utcákon, fedeztem fel egyes részeit, a budai oldalra csak nagy ritkán átrándulva.

Sorsszerűen került elém ez a könyv - ami vagy beváltja a reményeimet, vagy nem - mert egy ideje azon rágódom, hogyan lehetne szisztematikusan, mégis sajátos módon felfedezni a fővárosunkat.

Szürreállattal pár hónapja indítottunk egy "romkocsma felderítő projektet", melynek kettős célja volt, az állítólag sajátos bájú kocsmarendszert megismerni, megtapasztalni a légkörét, másrészt annyit inni, amennyi csak belénk fér (nyár=szomjúság).

Pár helyet végigjárva (Tündérgyár, Kuplung, Ellátó kert, ...), rájöttünk, hogy az élet túl rövid, hogy ilyen felesleges hívságokra pazaroljuk, mert minden romkocsma művendéglátóhely. Ennek ellenére némelyiknek - sötétedés után - tényleg kialakult valamilyen sajátos hangulata, talán a tömeg tette, vagy a közönség összetétele, nem tudom. A Tündérgyárban például kifejezetten jól éreztem magam (dacára az elfogyasztott italok nagy mennyiségének). A romkocsma hívószavai - egyedi környezet, olcsó italok, jó közönség - által keltett öröm már a második helyszínen szertefoszlott, mert a környezet - a berendezés, a festések mintája és színei - ugyanazok, vagy hasonlóak, az italok drágák, és többnyire étellel nem tudnak szolgálni. A közönség, az bizony eléggé vegyes, nem a kocsmák szokásos alkeszei, hanem - ránézésre - főképp turisták, bulizni vágyó - többségükben pénzes - fiatalok, és pár középkor felé közeledő (hehe) hozzánk hasonló kiöregedett korsóforgató lumpen elem.

A legjobb kocsma, amit e rövid projekt során találtunk, igazából nem is romkocsma, hanem egy sajátos szórakozóhely, mely inkább közelített a romkocsmáról alkotott elképzeléseinkhez, mint e valós címkével rendelkező helyek. Ez a Lokál Bár, ahol volt zene (rég szórakoztam már ilyen jól koncerten, egy Guns N' Roses emlékzenekaron /az eredetijét ki nem állhatom/, egyszerűen el sem hittem, amit látok és hallok, annyira rossz volt, hogy már szinte jó), rengetegféle pia, és étel. Sok sörrel indult az este, még több csapolt és üveges ciderezéssel   (állítólag az országban csak két helyen lehet csapolt cidert kapni) folytatódott, majd méltó zárásként jó pár whiskyvel ért véget. A duma, és a kibővült társaság sem volt rossz, még egy kutya is nyalogatta a lábszáramat - ha jól emlékszem. Arra, hogyan kerültem haza, sajnos nemigen.

Kicsit elkanyarodtam a témától, mert a Wichmann kocsmájánál jött ugye egy elágazás. Nem véletlenül, ugyanis a legendás kocsma nem volt nyitva. Hogy ilyenkor zárva szokott-e lenni, vagy nem, hogy végleg bezárták-e, vagy sem, azt nem tudom, de erősen elszontyolodtam. Pedig az ajtót is jó erősen megráztam, de hiába. Mostanában nem igazán jön össze semmi sem.

Ha az ember egy kicsit továbbmegy a Kazinczy utcában, 50 méteren belül egy csomó ivási lehetőség adódik (Ellátó, Pirítós, Rés, 400, Bobek, és még van több is, csak nem tudom a nevüket), nem is beszélve a környező utcákról! Lehet, hogy ezek miatt nincs nyitva a Wichmann?!

Mindegy. A legendás kocsmába nem jutottam be, de egy új projekt körvonalazódott rögtön a fejemben, egy sajátos teljesítménytúra, egy kifinomult Tar-túra, ahol a lényeget ugyan nem annyira az irodalom szolgáltatja,  hanem az ivás, mégis kulturális a jellege.

A Király utcától elindulva végig kell menni a Kazinczy utcán, minden helyen elfogyasztva egy sört (vagy egy pohár bort, vagy egy whiskyt) szigorúan csak egy italt. Ki meddig bírja, az a kérdés.

Korábban több alkalommal is végigjártam az utcát, bizony lehetőség a fogyasztásra van bőven! Kíváncsi is vagyok, hogy mikor, és meddig jutok/jutunk el, mert a túra nem egyszeri, és egyedül nem is szívesen iszogatok. Aki szeretne, csatlakozzon.

Társaságban inni ugyanis már a szociális érzékenység, és a kulturális sokszínűség között van valahol,  akár beszélgetni is lehet, egyszóval a civilizációhoz, a differenciált társadalmi élethez (bármit is jelentsen ez) kapcsolható magatartásforma.

Frissítés 20120823: Tegnap este 0. verziós túraként este 6-tól közel 11-ig az alábbi helyekre jutottam el:
Wichmann - Bobek - Abszolút - Pirítós - Mika - Ellátó kert - Kőleves - Szimpla kert

Nouvelle Vague

A Nouvelle Vague (új hullám) nevű francia formáció szól mostanában elég gyakran a fülesemen.

(Ha problémád támadna vele, nagyon egyszerű kiejteni a nevüket, csak be kell fognod az orrod, a többi jön magától.)

Kellemes, fülbemászó dallamú feldolgozásokat készítettek bossa nova stílusban - többek között - Clash, Buzzcocks, Dead Kennedys, Joy Division, Cure, Blondie számaiból.

A kedvencem az alábbi daluk (eredetije Dead Kennedys) a Too Drunk To Fuck.

Itt egy Cure szám feldolgozása is:

BÚKFALODA

Az az észrevétel ért ma a Búkfalodával kapcsolatban, hogy csökkent a színvonal.

Sok a saját vers.

Sok a pina.

Több az énblog jellege a kívánatosnál.

Mielőtt bárki is kiásná a csatabárdot, és (főleg szerzőként) vadul kommentelni kezdene, le kell szögeznem, hogy ez a blog csak játék.

(És az észrevétel is csak froclizás volt, persze.)

A Búkfalodának nincs küldetése, nincsenek szerkesztési elvei  (egyáltalán elvei), minden meghívott szerző arról ír, amiről csak akar, illetve az olvassa, aki rászánja az időt.

Játék, ami jobbára csak a szerzők frusztrációját akarja csökkenteni.

Ha ennél több is sikerül néha, az csak (el nem várt, de persze kívánt) hab a tortán.

Könyvesblognak szántam annak idején, de könyves blogokból tele van a padlás. És már magam sem nagyon érdeklődöm - csak nagyon ritka esetekben - mások könyves írásai iránt.

Lesz itt szó a jövőben is azért könyvekről, filmekről, pináról, és minden másról, amiről éppen csak írni vágyik az ember.

Bárki, aki (akár szerzőként, akár olvasóként) ennél többre vágyik, az vegyen magának egy kiskutyát, irodalmi folyóiratot, vagy pornómagazint, vérmérsékletétől függően.

Félreértés ne essék, nem szarjuk le az Olvasót. De még mennyire, hogy nem! Az Olvasó: KINCS.

Jöjjetek, olvassatok, sokasodjatok, szaporodjatok. Jelezzetek vissza. Vagy ne. Ahogy szeretnétek.