2012. június 25., hétfő

Baráth Katalin - A borostyán hárfa



A borostyán hárfa Apolló lantján csüng
írta búkfaló bill verse






Veronika szíve csurig

Támaszt keres most a kedve

De jáj, ifj. Fráter már másé, hisz

Gyönyörű a kis Irénke keble lelke



Ki mérges lett, mert italát

Datúra ízesíti

Testvére Mór, ki e kis Deszdemónát

Sajnos már nem isteníti



Traján színre lép, s bodicsekkel

Kétvállra nyomja Sanyit rögtön

Jovánka számára Ó

Kanizsa immár maga a börtön




Vékony doktor egyensúlyoz

Menyegző és Zsike terhe a vállán

Segítség kell, mert nincs Lázó most

Ezen álmos kisvárosi vártán



A mozi talmi csillogás

Senki sem az akinek látszik

Mosolygó grófné a városnak

És emésztő vágyainak játszik



Schneiderné agya menetrend

Tudja ki jön meg, mikor, és vissza

Mert pletyka és kíváncsiság nélkül

Asszonyi lélek se szép, se tiszta



Vajon Remete lesz-é Pista?

Vagy megleli élete párját?

Szívesen elmondanám, de inkább

Olvasd el Pikszi eme újabb talányát.

2012. június 22., péntek

Pajzán dalocska a babgulyásról, avagy a dugába dőlt sztereotípia esete

Néma sikoly lapult torkomon, szent istenem,
ez az szívem, már majdnem jó nekem,
s éppen csak, éppen csak... mikor...: jajj nekem
kedvesem óvakodj, közeleg belem lehellete!

A bab bosszúja lecsapott, vitt pasit, nyelvet, huzatot;
segglyukkra csak nem tehetsz lakatot?!
Imígyen dönti e tény romba a reményt, s vágyat.
Hiába paskoltam magam mellett az ágyat.

Hódolóm eszét-hevét vesztve rohant tova,
szeles bendőm miatt pirulva kérdém: hova?
Az ablak szárnya! - hörgé, s mint agár suhant oda!
Arca vádló: De drágám, pont, mint a szódás lova!

Mondom én, édes szívem, női bendő se más,
mint a férfiak bele, s néha váratlan jő a fingás
kényszere, de érvem nem hatotta meg, úgy hagyott el,
egyszál zokniban, s azt se a lábára húzta fel.

Íly gyorsaságot ritkán lát az ember lánya.
Tanulság: ne egyél babgulyást vacsorára.

Egy regisztrálás margójára

Mondhatnék igazat és jót, mondhatnék félig sem valót, virtuálmappába szuszakolt kósza-kusza fals adatot …sem jelentene semmit.
Egyik sem lennék se én, se Betűfaló, velemszületett éhem, cseppsárkányom.
Születtem amikor, élek most, mellékes körülmény. Vagyok, míg leszek, s addig, de mindaddig… ó, csak is most. Élek a mának, a holnap.. szép álom, tegnapom elszállt… siratom, de sosem bánom; hajnaltól hajnalig görgetem éveim.
Nevetek, táncolok, megélem perceim. Szállok, égek, olvadok, hervadok, néha szeretőt, néha bánatot hoznak az évszakok, de mindíg új tapasztalatot.
Harsány, lázas, pörge, csetlő-botló apró manó, komolytalan, huncut és csibész, táncolni, lumpolni mindíg kész férfivész, de…
… amikor csendem-derűm hallgatom merengve kitekintve vonatablakon, elfeledem, hogy emberként emberül míly bután hangzik mindez, s mennyi sablont habogok… úgy általában...
majd visszatérek a könyvemhez, és újra olvasok… sárkány, tündér, hős vagyok. Utazó és bátor, királylány, szajha, vagy épp disznópásztor. Fényévekre távol, de -elhittem, ha mondták nekem-, élet van talán máshol, s én oda is utaztam… betűkből szőtt űrhajóval. Hej, de mennyivel, és de hányszor!
A szó mágia.
Élj vele.
Élj.
Vele.

2012. június 18., hétfő

Könyvheti szerzeményeim, avagy rúzs, gyöngy és nemmeglepi

Felsorolás következik mélyen tisztelt nagy- és -a nondiszkrimináció jegyében-, kisérdemű publikum!

Nemolyrég kint jártam a Vörösmarty téren. 
Mint évente mindig, a könyv ünnepének alkalmából  megtisztelem Athénét avagy Minervát; nőként járulok oltára elé, s otthon hagyok dorkót, bakancsot, farmert, slamposságot. Macskakőbökő topánt húzok, színes, pörgős leányálom ruhácskát, apró bolerót, és szempillásítót, orcabarackosítót, ajakrózsásítót pamacsolok a képemre. A puha vagy keménymellényű, varrott/ragasztott gerincű szószövetek hódolója vagyok hamvas gyermekkorom óta, amit tudok, vagy tudni vélek a világról, azt mind tőlük, belőlük, általuk tudom, megérdemlik hát, hogy szépen kiöltözzek a kedvükért.
Ímigyen tettem június kilencedikén is, és a délelőtti kóruspróba után a nyakamba vettem a várost. 

A beszerzett példányok egy része recenzióra kapott, munkaköri olvasás céljára igényelt darab. 

 Táskaháton izibe' -dedikálás előtt- dedikálva. 

Időközben -csitt, csak magunkköztititokban jegyzem meg-, tízujjas törvénytiprásom eredményeként sikerült beszerezni az eredetit is.

Kóros kíváncsiságom átka, hogy nem tudok ellenállni neki :) Remélem ezzel nem fogok úgy járni, mint ama danoló szukkubusszal

Egészen halkan suttogok, mert újfent törvényen tapodtam ujjbegyeimmel, de remélem azért hallani, ennek is sikerült megszerezni az eredeti változatát is.


A vágyva várt ötödik rész! Tolom magam előtt, valami perverz örömmel váratom saját magamat. Pedig viszket érte az ujjam-szemem-agyam, de neeeem... még várok egy picit. Mindennap elmondok egy mantrát: nemsokára, nemsokára, nemsokára...
Asszem nem vagyok noooormális. :)

Más részük pedig önnön örömömre összegyönyörködött csecsebecse, csapongó fantáziámnak szánt manna.


Nem titkolt szenvedélyem az ékszerkészítés,-tervezés. A teljes mértékben legálisan beszerzett példány egyelőre csupán díszíti a polcomat, de amint elérkezik az augusztus, és a megérdemelt szabadságom ideje, izibe' tűt-cérnát-gyöngyöt ragadok, és ágyő szépvilág, megfeledkezem rólad.
Csak én a gyöngyök, a könyv, és a fantáziám. Hiszen hiába vannak ott a leírások, magamat ismerve úgyis valami egészen más fog kikerülni az ujjacskáim alól :) (A könyv csak az ihlet névre hallgató szajha megidézéséhez szükséges pszichés katalizátor)  A kreativitás "átka" a szellemi csavargásra való hajlam, amiből nekem bónuszcsomag is jutott. Bizonyára ezért vagyok ilyen picike. Amit lespórolt a Teremtő a magasságomból, azt belegyömöszölte a készségputtonyomba. :D


Mert nem csak gyöngyből, fémből, kőből, fából, makaarónitésztából, fogaskerékből, biztosítótűből, gyurmából lehet ám ékszert készíteni. Szebbnél-kedvesebb filigrán virágokból is lehet, és nem muszáj romaharsányra cizellálni, szép szolid borongós ódonréz, patinás antikzöld, avagy antracitszínben is himbálózhat ama fülönfüggő rózsabimbó, csipetnyi gyönggyel a közepén. És természetesen miért ne boríthatnám meg a rendszert már az alapjánál?! Horgolt recealapra gyöngyből készített virágok, makramérojtok, és a hippihangulat kedvéért színes fagolyócskák is kerülhetnek akár, nyakpántnak, karpántnak; vagy akár az ezeréves, szerényaljatöltelékként tengődő, valaha jobbnál szebb napokat látott, puhára tört bőrkabátból, mellényből hihetetlen csodákat lehet ám alkotni némi horgolófonállal és pár szem gyönggyel. :) 

Egy pedig édesanyámnak szánt születésnapi nemmeglepi. Mert anyut fel kell hívnom minden évben -hogy hirtelen hevületében meg ne vegye magának az aktuális Fable-újdonságot, avagy a kifiaborjának kölcsönadott és azóta sem látott, köddé vált, nekemugyannemadtad kötet helyébe beszerzendő pótlást-, hiszen legidősebb és egyben legkisebb gyermeke szeretné megörvendeztetni az ajándékozás örömével mindkettejük szívét.



Hát eddig tartott az idei lajstrom.
Jövőre, veletek ugyanitt. :)











2012. június 12., kedd

Temesi Ferenc könyvheti megnyitóbeszéde

Temesi Ferenc könyvheti megnyitóbeszédét a Bárka Folyóiratban olvashatjátok.

Pár gondolat, kiragadva a beszédből (kommentár nélkül):

"Nyugi, az írók is az éhhalál szélén vannak, négy-öt figurát kivéve, akik külföldi jogdíjakból élnek. Itthon azok élnek meg, akik méterszámra fércelnek össze lapokat, de fele annyit nem olvastak. A fantáziátlanok birodalma a fantasy, az életnélkülieké a tényirodalom, a törvénytesztelőké a krimi, a nőiességet keresőké az ún. női könyvek.  Azt a bizonyos négy-öt játékost, akit minden magyar elismer, mert a műveletlen nyugaton ismerik a nevüket, őket se olvassák, mert olvashatatlanok. Ők nem hazai pályán fociznak, lelkük rajta, ha volna nekik. De eladták német gazdáiknak rútul, mert hogy ott készülnek az irodalomtalanított Nobli-díjak, úgy ám."


Plusz egy Temesi interjú, a Literán.

2012. június 5., kedd

Arigato, avagy a fekete szurok esete a Búkfalodával

Kedves Olvasó, kedves szerzőtársak!

Kissé megilletődve írom e pár sort, hiszen illusztris társaságba keveredtem, ráadásul, ha jól sejtem -elolvastam ám a szerzők fül alatt felsorolt pár nevet/nicket-, egyetlen nőneműként kell helytállnom, és domborítani a domborítanivalóm.
Kivételesen nem a mellbőségemre vonatkozik a megjegyzés, hanem, ama csekély értelmű medvebocsként felmutatható intelligenciámra, mely oly könnyen konvergál a nulla felé pár feles tekila avagy tátratea elfogyasztása után. Ez utóbbi különösen aljasmód hat a libidóra -akár szakítóskekszről, akár kószakekszről van szó-, ugyanis erősen hajlamosít a fullkontakt körülményektől független kivitelezésére, de azt hiszem elkalandoztam egy pettyet.
Naszóval, itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok!
Nem mondom, hogy mosttól aztán hűdehajde megváltom a világot, és én leszek a a blogolás világcsúcstartója, avagy a huszonegyedik századi filozófiai irányzatokat túlszárnyalva  magvas gondolatokat fogok ideirkálni, depláne, hogy mostanság igencsak karcsú a hozzáférésem a világszőtteshez (copirájt báj sínárd).
Hetente kétszer beülök a Lószerszámos András (copirájt báj Szergej Szergejevics Butov, ha az emlékezetem nem csal, de az is lehet, hogy maga Bill, a Búkfaló ötölte ki eme nicknevet) fogadójába -polgári nevén Patkó Bandi vendéglő-, és pár órácska alatt igyekszem behozni a lemaradásomat hírszerkesztés, koordinálás, mindenbebelekotyogás terén.
Szeretném előrebocsátani, hogy meglehetősen szókimondó asszonyszemély vagyok, ha bárki is érzékeny a penetráns arroganciára, mellyel nőnemű létemre igencsak elhalmozott a Teremtő -azt hiszem, isten irtó komolyan veszi önmagát, de néha nála is kiakad a beépített szarjelző, olyankor gondol egyet, és egy magamfajta őrülttel átkozza meg a világot bosszúból-, az vagy ne olvassa a bejegyzéseimet, vagy tartson önvizsgálatot, s ha a legapróbb jelét is felfedezi annak, hogy homo sapiensnek képzeli magát, sürgősen keressen fel egy elmeszakértőt, pszichológust, sarki kurvát, avagy fűszerszámárust a Nyugati aluljáróban. Bármely opció feltérképezése után minden bizonnyal rádöbben majd arra, hogy az élet, a világ  szép, sőt, még annál is szebb, és sokkal elviselhetőbb, ha csupán megélni akarja, nem pedig megérteni, depláne megváltani.
Egyet biztosan megígérhetek, mindig hű leszek... magamhoz.

Drága Bill, szívem kuglófjának féltve őrzött mazsolái közül a legmagasabb, köszönöm a meghívót, igyekszem megszolgálni a bizalmad.
Tsóközön.

Rhewa



2012. június 3., vasárnap

Kedvenc mondat 18. William Wharton - Büszkeség

William Wharton furcsa kívülállója és egyben az egyik legmarkánsabb képviselője az amerikai irodalomnak. Egy barátom szerint szülőhazájában kevesen ismerik (gondolom, túlságosan is európainak számít), a regényei nem találhatóak meg az ottani könyvesboltokban. 



Albert Du Aime néven látta meg a napvilágot, megjárta a 2. világháborút (Éjfélre kitisztul, Srapnel), ezt követően pszichológiát és művészettörténetet tanult, majd Európában telepedett le a családjával. 

Elsősorban festőnek tartja magát, ám szerencsére jó pár könyvet is írt. Érdekes módon utolsó könyvei csak Lengyelországban jelentek meg, ám a Cartaphilus jóvoltából az életmű-sorozat részeként remélhetőleg ezek is olvashatóak lesznek itthon.

Az Éjfélre kitisztul és a Madárka voltak azok a regényei, melyek miatt elköteleztem magam Wharton mellett.
Különleges élményt nyújtanak a könyvei, humanizmusa és egyszerűsége mindig lenyűgöznek.

A Büszkeség a nagy gazdasági válság idején játszódik. Két szálon fut a cselekmény, egyrészt a kisiskolás Dickie Kettleson szemszögéből látjuk a válság-, és családja éveit, másrészt a svéd bevándorló szülők sarja, a furcsa ám zseniális Cap Sture Modig életén keresztül. A két történetet Cap nem mindennapi barátja és falkatársa, Tuffy (a hímoroszlán) kapcsolják össze.

Pár kedvenc mondat a regényből:



"Laurel szalad, anya pedig úgy jön, ahogy szokott, mintha még mindig középiskolás lány volna, és nem egy anyuka. Senki másnak az anyukája nem jár így."





"Még mindig megvan benne az irracionális félelem a kétértelmű, kiszámíthatatlan dolgoktól, mint a művészet, a zene, a betegség és különösen a nők."
 "Egy családos embernek a biztonságra is gondolnia kell. De ahhoz, hogy ezt a biztonságot megteremtsük, fel kell adni valamennyit a szabadságunkból is."

"A lényeg az, hogy ne a rácsokat nézd, hanem nézz keresztül rajtuk! Mert, ha csak a rácsokat látod, soha nem jutsz semmire, és egy szemernyi örömöt sem találsz majd az életben."



William Wharton - Büszkeség (Pride, 2009, Cartaphilus Könyvkiadó, fordította Illés Róbert).