ikszboksz

Karácsonyra a Jézuska hozott a fiamnak (és egy kicsit a lányomnak is) egy XBOX 360 Kinect gépet.

Mert Jozsó ugye tudja, mit szeretne a gyerek.

Idén a Karácsonyt ihletetten, csak a kis családom körében töltöttük el. Kezdődött a tegnap esti karácsonyfa-állítással, ami már nem a szokásos -

mikorelalszikakétgyerekleapincébefelafátanegyedikrebelefaragniatalpbafeldíszítenivégigsepernianégyemeletetéjfélutánközbenfelébredagyerekmertizgatottmegnyugtatnielaltatniaztánbecsomagolniazajándékot 

- történet, hanem - szégyenszemre, vagy okosan - műfenyőállítással telt. Az sem könnyű menet, főleg első alkalommal. Csomagolással, miegymással együtt egy órakor már ágyban is voltunk,  ez nálunk szinte fáklyásmenetnek számít.

Reggel nagy volt az öröm, sok ajándékot hozott JC, mindkét gyerek megkapta a hőn áhított játékait. Nekem könyves-karácsonyom volt, mint sok alkalommal. Kaptam mellé egy túlélőbicskát, ki tudja, mit hozhat a jövő...

Aztán jött az ikszboksz. Összeraktam, párosítottam a tévével, beindítottam, és... Semmi.

Kipróbált szülők már ismerik azt a pillanatot, mikor a gyerek csillogó szeme előtt kell megoldani az atombomba hatástalanítását. Mindezt lehetőleg biztató, sugárzó, cseppet sem ideges arccal. Természetesen  (technikai analfabéta révén) fingom sem volt arról, hogy mi lehet a baj, a szerkezet bekapcsolást követően, ígéretes 10 mp után magától, előre megfontolt szándékkal kikapcsolt. Aztán újra. És újra. És megint. Ki tudja miért? Két órával később, új dugalj, új hosszabbító, szétszerelés, összerakás után, ismét ki tudja miért, elkezdett működni.

És fasza. Sőt, faszájos! A Kinect érzékeli a mozgást, a megvett kisgyerekeknek való kalandjátéknál tökéletesen működött, a Star Wars-os fénykardozós demót is szépen vitte. Az autóverseny csinos a lapostévén!

Elkezdtem szemezni egy lövöldözős játékkal, megveszem stikában, csak a család meg ne tudja...

Egy gáz van, amikor legutóbb próbáltam a Doom-ra hasonlító játékkal játszani, félbe kellett hagynom, mert szégyenszemre még virtuálisan sem tudtam emberre lőni. Ezen talán már túlestem, egy ideje már kézigránát a jelem az oviban.

Aztán jövőre se olvasás, se szerelem, se más. 

Csak játék.

Legyen 2013 a JÁTÉK ÉVE!

Karácsony, BÚÉK

PJRM, azaz: Pálinkás Jó Reggelt Mindenkinek!

Holnap jön a Karácsony, vagyis inkább a karácsony, csakúgy mint nemecsek ernő (ami ugyan igazságtalan a Karácsony eszméjével szemben, de az élet nem egy habostorta...).

Ma fokhagymás garnélás spagettit fogok készíteni. 

Karácsonyra vegyes halászlé jön az Öreg Halászból. Már két hete megrendeltem, huszonnegyedikén reggel ott fogok állni a többi sor(s)társammal együtt az étterem előtt, egy öblös fazékkal a kezemben.

Kétféle töltöttkápi is lesz, napláne az előbb emlegetett halászlé, plusz valami spagetti készül még hozzá, vettem sonkát és pangasius filét, lesz még bejgli, éhen halni nem fogunk.

Nem is beszélve a kenyérről, amit saját kezűleg fogok sütni (a Moulinex rendszerű házikezeimmel).

Van közel száz üveg borom (mindenféle színű), vettem pár kézműves sört, vigasság az lesz, feleim!

Meg szeretet.

Mindenkinek Kellemes Ünnepeket Kívánok, de tényleg, érezzétek jól magatokat, sikerüljön jól ez az ünnep, és a jövő év is!

...karráááácsony

Előbeszéd... Na szóval az a nagy helyzet, hogy az év végem a láblógatásos, otthoni vakarós, pukkangatós helyett... A papírforma szerinti rémálommá változott... De olyan szintű rémálommá, hogy csak az elmúlt két hétben egyrészt trappbaszartam, másrészt kihordtam lábon vagy két tucat agyérgörcsös idegösszeomlást és a dühroham volt rajta a porcukor... Leírtam, mert ide kívánkozik az előbeszédbe, hogy a mentális állapotom évtizedes mélypontra süllyedt...

Az időjárás is annyira "kegyes" volt velem, hogy éjszakák óta nem aludtam... Valahogy olyan megfoghatatlan nyugtalanság szállt meg. Jön egy dagadt állat (Buddha te vagy az?) és a fejemre ül, ettől egész éjjel verejtékezve forgolódom és vakarózom kínomban... Végül megunom az egészet és felkelek... Szóval végül ki fog itt maradni majd velünk a Világnak az Végére? Egyetlen nap van hátra, kevesebb, mint 24 órácska és jön a nagy kampeca! A sterblichkeit (tudod, az unsterblichkeit ellentéte)... Szóval, akkor fahéjas fondorlat legyen Veletek! Ráadásul jön a "karráááácsony" is :-( előre rosszul vagyok az egésztől... legpokolibb és legmélyebbre (húst, csontokat, inakat) vágó élmények köthetők ehhez az időponthoz... Ha tehetném ilyenkor kilőném magam a Holdba, de sajnos ott sem lennék elég messze önmagamtól...
Úgyhogy mivel én ilyen torz vagyok, Ti meg olyan torzak vagytok, hogy mi egy torz Világban, ráadásul egyetlen nappal a vége előtt... Tehát jöjjön egy icike-picike írás a "karráááácsony"-otokról...

...karráááácsony - írta SzergelyButov írása

Peti és Julcsi kint álltak az erkélyen és az éjszakai eget kémlelték. A szüleik már rég aludtak, hogy ne bukjanak le csak suttogva mertek beszélgetni...
- Jó lenne ha idén végre eljönne a Télapó és elhozná a Karácsonyt! Már nagyon sok levelet írtam neki! - mondta suttogva és csillogó szemekkel Julcsi.
- Ó de buta vagy! Már elmondtam, a Télapó nem létezik! Azt a Karácsony izét pedig olyan régen betiltották, hogy én sem emlékszem rá, hogy milyen! - oktatta komoly képpel a kishúgát a tíz év forma Peti.
Eközben Lappföldön a Télapó gondterhelten könyökölt az asztalán, a hasábfák recsegve égtek a kandallójában. Egy manó szaladt be a szobába és hátulról rángatni kezdte a Télapó piros kabátját.
- Télapó bepakoltuk az ajándékokat, Rudolfék is készen állnak, elindulunk? - kérdezte a pici zöld sipkás manó.
- El, hogy a fene essen az egészbe ... - morgott az öreg. Feltápászkodott és idegesen kezdte húzogatni fehér szakállát.
- Ma meg kell próbálnunk nagyon de nagyon gyorsan repülni! - mondta gondterhelten a manó.
- Igen, tudom... Ma tényleg jó lenne odaérni, mielőtt... - sóhajtotta. - hogy a fene essen bele...
Nem sokkal később, gyorsan mozgó sziluett jelent meg a radarernyőn, az ügyeletes tiszt teli tenyérrel csapott a riadó gombjára. A szirénák felüvöltöttek a bázison, a kövérkés parancsnok izzadva és szitkozódva rohant végig a folyosón és rontott a kommunikációs szobába.
- Mi a franc folyik itt?  Jelentést!
- Parancsnok Úrnak jelentem, ismét bemértem azt a bizonyos ismeretlen objektumot. Mi a parancsa, próbáljak meg rádiókapcsolatot teremteni vele?
- Szükségtelen! Kívülről tudom a szignált, amit sugároz... "Jingle bells, jingle bells, Jingle all the way...". Pfujjj a fejem megfájdul tőle... Indítsa el az automata légelhárítót, ez parancs...
A rénszarvasok húzta szán óriási sebességgel fordult a város fölé, a manó vadul kapaszkodott az ülésbe, a Télapó egyik kézzel kormányzott, a másikkal idegesen rágta a körmét.   
- A fene essen az egészbe... mindjárt megérkezünk, rázós lesz! Kapaszkodj manó! Karráááácsony! - ordította elszántan a Télapó.
- Karráááácsony! - kontrázott vékony hangján a zöld sapkás manó.
- Duhhh, duhhh, duhhh! - ugatott fel a radar vezérlésű ágyú.
- Azért is karráááácsonnnnnnnnnnnnnyyy! - üvöltötte rekedt hangon, de nagyon elszántan  a Télapó.
- Karráááácsonnnnnnnnnnnnnyyy! - sikította a manócska.
- Dadada dadada dadada dadada - zendített rá egy gattling torony.
- Duhhh, duhhh, duhhh - vágott közbe az ágyú.
- Karááááááááááááááááá... - kaaaaabummmmm, a szán hátulja telitalálatot kapott és cafatokra robbant...
a Télapó megpörkölődött szakállal és elkeseredve nézett a manóra...
- Nézd Peti milyen szép a tűzijáték! - mondta Julcsi - és nézd, konfetti eső is van...
Julcsi kinyújtotta a kezét az alá hulló még langyos pernyedarabok irányába, egyszer csak egy apró műanyag baba leszakadt és megpörkölődött keze pottyant pici tenyerébe...
- Óóóh! - elmosolyodott -  Látod Peti, te soha nem hiszel nekem, mondom, hogy a Télapó... - de Peti már nem állt mellette az erkélyen, bement a szobába...

Curcuma Vitális

... előbeszéd, Bill kitett egy ilyen beköszönő írást... Ezzel a (heveny fordításban) Fűszerezett Elevenség reposzttal nem gúnyolódni szeretnék Vele. Bár kétlem, hogy bárki is kristály tisztán megértené a szavaimat... A terjedelem miatt előre is elnézést kérek, pokoli hosszú és lassan döcögő éveimet nem tudom három mondattal, de még három oldallal se...

Nem kérem, hogy bárki megengedje számomra a bemutatkozást. Azért, mert az olvasó magával a tevékenységével hallgatólagos beleegyezik az egyoldalú adatfolyam befogadásába. Vagyis kiszolgáltatott helyzetbe hozza magát, amit kap, azt „eszi”meg, kevés interaktív visszajelzési lehetőséggel. Itt egy kicsit szerencsésebb a történet, mert, lehet hozzászólásban re-anyázni...

A nevem Szergely Szergejevics Butov.

Anyum és Apum persze nem így hívott, az eredetileg két tagból álló polgári nevem hamar feledésbe merült és felváltotta a Bubus (kedveskedő becenév olyan lények számára, akik aranyosnak mutatkoznak). Köztudott, a gyermekekben elsősorban a nagyszülők génállománya erősödik fel. Nos én nem kaptam szerencsés génválasztékot, így hamarosan a huliGuszti (kevésbé kedves becenév, a Huligán Gusztáv rövidítése) névre hallgattam leginkább. Először hat évesen buktam le szipuzással (technokol rapid rulez!), szerintem az jópofa dolog, remekül lehet tőle hallucinálni (mások szerint szörnyű, de a véleményük nekem nem számít). ;-) Az apai nagyapám mosolya néz vissza rám a tükörből, meg a vonásai, a mentalitása, a szavai... Nem volt amúgy ő sem rossz mber, én sem lettem az. Közös vonásunk, hogy mindketten a létező legnagyobb tökéletlenséget hordozzuk (ő már múlt időben, olyannyira hogy soha nem találkozhattunk élőben, csak meséltek róla, meg olvastam az írásait) magunkban, amit mber hordozhat. Vagyis tökéletesnek születtünk, erre a tökéletlenül elvetélt és tökéletesen elszart világra. Ez nem lenne baj, ha hordoznánk mellé a hallgatás bölcsességét (az együgyűség paralel fogalom) és a megbocsájtás kegyét. Valahogy nem sikerült megtanítani, se kussolni, se elnézően bólogatni. Elárulom, az mberek betörésre amúgy alkalmas módszerek (mint ahogy ezt vele meg is próbálták komolyabban), csak az ellenkező hatás kiváltására alkalmasak... Ez a „hajlamunk” egyszerűen genetikailag rögzült. Szegény nagyinak, akit angolkisasszonyok neveltek, bele is tört a terelgetésembe a bicskája... Nem hiszek a sorsban, se a karmában, bár gyanús nekem, hogy mindig irdatlan szenvedést okozott a bőrömben elférni. Magam sem tudtam mit keresek, egészen addig, amíg meg nem értettem... van utam és a maga járhatatlanságában előre ki van járva. Húzhatom az időt, vagy szenvedhetek attól, ha makacsságom okán nem akarom járni. Meg lehet másképp is... Hát másképp lett, Szergely Szergejevics Butov hosszú kínkeserves vajúdás után, valamikor a harmadik X környékén született meg. Kezdeti önmagamból, azzal a céllal, hogy a helyembe lépjen... Nagyon félénk volt szegény, mint minden lárva állapot. Azóta megbékéltem vele, egyre nyilvánvalóbb, hogy a kitalált figura, nem kitalált, hanem valódi önmagam.

Egyedüli gyerek vagyok, tehát a nagy, a középső és a kicsi is egy személyben, a tripla figyelem terhes dolog... Ha bármit valaha szóvá tettem (be nem áll a pofám azóta se), azt a környezetem automatikusan kötekedésnek vette (a stílus maga az mber, szokták volt mondani) ... Ahelyett, hogy belegondolnának a probléma valódi okába és természetébe. Ez kiválóan alkalmas arra, hogy elszaporodjanak és állandósuljanak körülöttem a mozgásra képtelen rendszerek. Ez zavar, tehát egyre több dologba kötök bele... öngerjesztő a folyamat. Az mberekkel való viszonyom finoman szólva torz... Szokták volt mondani, hogy „az mber társas lény”, meg azt is, hogy „a hason-ló a hason-lónak örül”... Tehát hol vannak azok a sokat emlegetett „társak”? Megmondom, ők lópikulába mentek cintányérozni, vagyis nincsenek! Tarhálásra és beszélgetőségre nincs igényem. Az mber alapvetően egyedül születik meg és hiába fogod meg a kezét, egyedül is hal meg... Tegyük hozzá azt is, hogy pszichológiai értelemben hazánk legterheltebb és legnehezebben élhető megyéjében lakom és a fővárosában dolgozom...

A piszkos tizenkettő (a 12 legszennyezettebb magyar város) egyikében születtem meg, azóta is itt lakom. Jó itt élni, szerves főösszetevőim hamar kiegészültek cementporral, korommal, észterekkel és ólommal. Manapság már félig szervetlen életforma vagyok... Ha akarnék, akkor sem tudnék tájszólással beszélni. Két furcsa szót dafke használok, az magosságos mberek mentális sanyargatása érdekében, de ez csak allűr. Az egyik a „bolt”, a másik a „máma”, azt már nem is mondom ki, hogy „zsizserefa”, vagy „kutács”, mert „kutli” vagy, úgy sem érted mi az. :-) Több mint három és fél évtizede lakom ugyan azon a környéken, de egy kezemen meg tudom számolni azokat az mbereket, akikből a „Jónapotkihányok – Kezeitcsonkolom”-on kívül többre van igényem. Ez így is van rendjén. Tartalmas mberi kapcsolataim a beton házak közötti kutyaszaros térhez (tudod, ahol a hinta volt és a Torony Bisztróból kitámolygó igazságos férfiak egymást szurkálták meg), az iskoláimhoz, a munkahelyeimhez, az ingázáshoz és a virtuális térhez köthetőek és köszönhetőek. Amúgy pedig szólok, minden mberi közösségetek halott...

Egyenlőre tizennyolc évet ültem le (iskolapadban), volt amit utáltam, volt ami érdekelt és volt amiért rajongtam. Zseniális tanáraim mindegyike lelki beteg alkoholista volt. Hát megtanultam inni... és uralkodni magamon. Ne hozzam a dékán tudomására, hogy ne rabolja a drága időmet ilyen szarral (ő előadásnak gondolta). Meg azt, hogyan kell szigorlat előtt tömény szeszt körbe kínálni, anélkül, hogy kibasznának. Két műszaki diplomám keletkezett, ez is vicc. Dehumanizált humán beállítottságú vagyok, mi közöm a reálhoz, ha kettő meg kettőt is jelentős hibával adok össze... ;-)

Nem voltam katona, mert nem érzem úgy, hogy bármivel tartoznék ennek az erőltetménynek (baszományt is írhatnék). Persze, a produktumomat fel tudom ajánlani, szívesen rálazulok a szalagparkettára és szétkenem seggel, a nagybecsű köz érdekében! Nem óhajtottam eltűrni egy szellemileg sérült alkoholiker, félelem motivált Mancika őrmester üvöltözését. Persze ha büntetlenül fel lehetett volna neki dugni egy vimes dobozt, akkor jöhetett volna ez a kancsó is. Életszerűtlen társadalmi alakulatnak tartom a lázasság „intézményét”. Menjen a biztonsági öves gumimaci-kódexes nyanya a bánatos hátsó fertályba. Nem tudok róla, hogy lenne gyerekem, de őszintén sajnálnám szegény kis ördögöt...

Ha jut rá időm, alszom pár órát, nem csinálok ebből ügyet, majd kipihenem magam, ha megpercentem. Na persze ez nem teljesen igaz, harminc felett érzem, hogy fáradok és eldőlök mint a zsák. Egyszer sikerült az anyagcserémet annyira lelassítani (dohányzás és stressz mellőzésével), hogy elkezdtem hízni, kb. mint egy zsírsertés. A tömegem tartósan és jelentősen meghaladta a túléléshez szükséges-optimális 75kg-ot. Szerencsére a környezetem olyan inger gazdag, hogy hamar „kikezelték”... Zörögnek a csontjaim, szokták volt mondani, de ez elég megtévesztő.

A tanulás alatt még elment, de amióta dolgozom, azóta folyamatosan küzdök a környezetem leépítő, butító, lehúzó, ürülékdobáló hatása ellen... Nem csak mentális, fizikai értelemben is megtörtem... alul maradtam, 40%-al kevesebb latin közmondásra emlékszem, mint 4 éve... :-P

Véleményem szerint a hétköznapok gazdasági kompromisszumai pokoli unalmasak... Szerencsére maga az élet rengeteg élvezetes dolgot tartogathat azok számára, akik hajlandóak észrevenni, hogy olyan is van... Lehet fűszerezett elevenséggel élni, a teljesség igénye nélkül (mert átlag háromévente váltok érdeklődési kört) említem meg az ejtőernyőzést, a lövészetet, az úszást, a vadvízi evezést, a túrázást (2000m felett gyakrabban kék az ég), a hódeszkázást, vagy bármely testgyakorlást... A utazást (úton lenni élet, megérkezni halál), az olvasást, a gondolkodás, az írást és a jó ...

Meguntam mások írásainak firtatását és az arról való értekezést, de természetesen most is szívesen olvasok. Mostanában inkább befelé figyelek... Nem lehet átlagot vonni, hogy mennyit írok, kötelező karakterszámom nincs. ;-) Az ihletődés folyamatát több részre lehet bontani. Fix képek darálják az agyam, azokat próbálnám magamból kiírni, kevés sikerrel... Tabu témák, amikhez még mindig nem merek nyúlni, a szexualitás, a nyers erőszak, az agresszivitás, vagy a halál... Sokat számít, hogy milyenek az aktuálisan beérkező ingerek. Valamikor pillanatok alatt alakul ki nagyon komoly írógörcs... Jelenleg több elektronikus naplóba írok és időszakosan publikálok ide-oda. Amúgy a befogadók annyira elképesztően passzívak, hogy normális fikát elvétve kaptam az elmúlt három esztendőben (pedig jó lenne, lehet belőle tanulni)...

Évek óta nincs tévém... Nem homo-erotikus vallási erekció okán tartom tisztátalan dolognak az egyirányú sallang audióvizulási stream passzív befogadását. Teljesen idegen a jelenlegi gondolkodásmódomtól. Sokkal jobban tisztelem magam, mint hogy ilyen szart nézzek az életem helyett. Azt hiszem, hét könyvespolc van a lakásban, kb. 2000 kötetnél elfogyott a hely. Kényszeredetten és fanyalogva (nagyobb lakás beszerzéséig) megbarátkoztam az elektronikus olvasással, mint kisegítő lehetőséggel.

Jelenleg nagyon keveset iszom, bár zseniális ízlelő bimbó bizsergető borokat lehet kapni, ezt bátran ajánlom mindenkinek (tudod, a bor a száraz vörösnél kezdődik, a többit igya meg a csajod). Már régen nem én vagyok Válium tartomány hercege. ;-) De ha nagyon erőlteted (fetrengve szeretnél trottyolni mint a tehén), akkor kiállok ellened töményben. ;-) Tényleg, az hogy lehet, hogy a tehénszar mindig lapjára esik? Imádom a hasam (nem látszik meg), egyesek szerint jól főzök és szeretek is főzni, szerencsére ritkán teszem (ha napi meló lenne, akkor nyilván utálnám az egészet). Kedvenc ételem pl. a pacal pörkölt sült burgonyával, szétcsapatva hortobágyi húsos palacsintával, de szeretem a szemérem (Rákosi elvtárs óta nem írjuk le, hogy tök) főzeléket is zónapörkölttel és lágy kenyérrel. A finomfőzeléket viszont utálom...

A fejemmel dolgozom, így nem a bicepszem fárad el. Aki ismeri ezt a parttalan, végtelen, monoton, értelmetlen ökörszart, az tudja miről beszélek. Tizenhat év ülőmunka, állandósult derékfájás és négyszázhatvankettő lábon kihordott idegösszeomlás után meguntam az egészet... Jelenleg az „akaraterő útja” (nem, ez nem kravtegezés) elnevezésű harcművészetre járok (hiába keresed, ilyen stílus nem létezik, mert nincs fent a neten) hetente háromszor. Újra kezdem érezni, hogy élek (nem kell hónapokat várni a ritka hajmeresztő mutatványaimra). Valami még lesz mellé, ez még nem elég arra, hogy teljesen ellensúlyozza azt, amit hétköznap a „legyek” összehordanak...

Nincsenek nézeteim, nem kell mások gondolataira támaszkodnom, vannak sajátjaim. Meggyőződésem, hogy a mindent elborító orrfacsaró mentális odor jelentékeny része a credo-ból árad. A XXI. századra illene ezeken a babonamadzagokon, megegeresedésken és barlangiigénytelenségeken túlhaladnotok, vagy ha nem, akkor legalább fogjátok be! Fogalmam sincs, hogy állok a dolgokhoz, egyszerűen csak teszem őket.
Soha nem barátkoznék meg a múló idővel, jobban tetszene az öröklét (nagyon sok a dolgom és a tervem). Ha holnap le kell tennem a pacskert, akkor azt nyugodtam teszem meg, teljes életet éltem... de egy valamit sajnálnék, ha nem jönne össze, lógok nagyapámnak (tudod, aki a tükörből néz vissza) ...

... Isiász és Ösztrogéna

Előbeszéd... igazából nincs mit mondanom (itt az írásom helyette). ;-) Volt elfekvő másfél órám, írtam egy sci-fit, mert napok óta nem hagyott békén az ötlet... Pedig megfogadtam, hogy a büdös életben többet sci-fit nem írok! Erre egyszerűen ez buggyant ki (tudod, megnyomják, oszt az buggyan, hiába szólok, nyomkodod), ami tök véletlenül rólatok szól, csak éppenséggel nem nektek, de ez részletkérdés... Na a Monolit legyen veletek tezsvíreim! :-) Ennyi...

... Isiász és Ösztrogéna : írta Szergely Butov írása

Heves nyári vihar tombolt az elvadult táj felett, a faágakon gubbasztó kezdetleges majom szerű lények hevesen rikácsolva méltatlankodtak. Az eső miatti felháborodásuk hamarosan páni félelemmé változott és eliramodtak a dzsungel mélye felé, amikor Isiász gigantikus méretű monolitja előtűnt az erdejük felett a semmiből. A statikus villámok és a lökéshullámok több négyzetkilométernyi őserdőt taroltak le és tépáztak meg a szürke monstrum alatt. Ez a tárgy magasan a fák fölött állapodott meg, egykedvűen, felfelé mutató ujjként törte át a sötét felhőtakarót és mutatott fel az égre. A vihar már órák óta tombolt, de ez a mesterséges hegy, ez a szögletes szürke gigász mozdulatlanul tűrte, ahogyan a bolygó elemei neki feszültek. Sok kilométeres oldalain lévő kiszögeléseiből óriási vízesések zúdultak alá a frissen megbolygatott mélységbe. Félelmetesen dörgött és villámlott, a szél az oldalának sodorta a dió nagyságú esőcseppeket, jégdarabokat és az összetört faágakkal kevert sarat. A nap lassan már lemenőbe fordult, kezdődő homályba borítva a tájat, de a monolit felhőkön is túlnyúló teteje még javában fürdött a fényben. A legfelső kiszögelésen két alak ácsorgott, szembe fordultak a nappal és időnkét egymásra néztek. Amikor alább hagyott a vihar zúgása, a beálló csöndet a filigrán vékony hangja törte meg.

- ... olyan gyönyörű ez a hely... hm, úgy örülök, hogy elhoztál magaddal ide... és most mi a terved drága Isiászom?

- Ó kedves Ösztrogénám... - dörmögte mélyebb hangon az erőteljesebb alak - ha odalépsz a kijelzőkhöz rögtön meglátod!

Ösztrogéna odatipegett a számítógép konzolokhoz és érdeklődve kezdte tanulmányozni a villogó színes ábrákat...
- Tegnap éjszaka mindent gondosan beprogramoztam... – mondta Isiász

- Urbanizátor? Mit jelentsen ez Isiászom?

- Indítsd el a programot drágám, mindjárt megtudod...

... és Ösztrogéna engedelmesen elindította az Urbanizátor névre keresztelt programot...

A monoliton alig érezhető rázkódás futott végig, a kijelzőkön megjelent a lassan résnyire nyíló alsó rész. Az anyamonstrumhoz képest aprónak tűnő robot fej tűnt fel az egyre szélesedő nyílásban, majd egy hosszúkás potroh, végtagokkal. Ez a bizarrnak tetsző szülés percek alatt ment végbe. A magzat lassan az átázott talajra ereszkedett, a köldökzsinórja levált és visszahúzódott a bezáródó szürke téglalapba.

- Ó Isiász, hát ez csodálatos! – örvendezett vidáman Ösztrogéna -... és most mi fog történni?

- Pillanat és meglátod... – kacsintott Isiász és a konzolhoz lépett, lenyomott pár billentyűt és az Urbanizátor programja azonnal tovább futott...

A robot lassan térdre ereszkedett a sárban, szétnyomva maga körül a gőzölgő talajt és a növényzet maradványait. Lánctalpakat növesztett és egy hatalmas földevő géppé változott át. Mohón kezdte elnyelni a környező szerves és szervetlen anyagot, hátán a kéményei erdejéből szürke füst, gőz, korom és por csapott fel az égre. Ahogy haladt előre egykedvű útján, óriási szürke kocka tömböket pottyantott ki és hagyott maga után, szikláig lecsupaszította a talajt.

- Jaj, Isiászom! Kérlek, ne haragudj meg rám... – kezdte bátortalanul Ösztrogéna.

- Mi a baj kedvesem?

- Ilyet már csináltuk, ez így olyan unalmas lenne!
- Akkor javasolj valamit. – méltatlankodott Isiász.
- Naaa, ne sértődj meg mindjárt. – kérlelte Ösztrogéna - kellenének ezekbe az épületekbe lakók...

Isiász a fejét vakargatta, majd az ujjai a konzolon kezdtek táncolni, ennek hatására az Urbanizátorból pókháló szerű karok ezrei nyúltak ki a szélrózsa minden irányába és kapkodták el a környező fákon rémültem szűkölő, üvöltő majmokat... A bekebelezett apró élőlények kissé átalakítva, csupaszon, bamba pofával és csorgó nyállal pottyantak ki a gépezet fenekén. Kissé kábultam, de lassanként csoportokba verődtek és a kezükben tartott apró fekete tárgyakon marakodva eliramodtak a szürke kocka épületek irányába. Az épületek belsejében színes fények villantak, majd kaotikus hangzavar támadt.
- Jaj de szépek! – álmélkodott Ösztrogéna – Minek nevezzük el őket drágám?

- Legyenek ők a TéVéNézők! Jó lesz így kedvesem?

- Óh! – lehelte szerelmesen Ösztrogéna – Gyönyörű a nevük és a tevékenység is oly vonzó és csodálatos, amiért ennyire rajonganak!
Egy darabig elégedetten szemlélték művüket, gyönyörködtek a nagy betűs Teremtés nagyszerűségében. Az Urbanizátor egyre nagyobb köröket leírva újabb és újabb szürke tömböket pottyantott ki a hátsójából és népesített be igazi TéVéNézőkkel.

- Hiába ezek emberhez méltó dolgok! Olyan büszke vagyok magunkra! – mondta Isiász patetikus hangon.

Ösztrogéna hevesen bólogatott, majd lassan elkomorult...

- Mi a baj drágám? – kérdezte Isiász.

- Nagyon megharagszol rám, ha én is teremtenék egy új fajt? – kérdezte félénken.

- Dehogy drága Ösztrogénám, hova gondolsz?! Sőt, én igazán és nagyon büszke lennék rád!

Ösztrogéna odafordult a konzolhoz és némi gondolkodás után megnyomott pár gombot.
A csupasz nyálcsorgató bamba lények egy része ezúttal nem iramodott el az épületek irányába. Irdatlan rikácsolás közepette kezdtek marakodni az apró fekete tárgyakon, amit időnként a fülükhöz kapkodtak, belerikoltoztak, majd pedig földhöz vágtak. Eztán jól szervezett rohangálásba kezdtek a különböző épületek között és a fekete tárgyakat lóbálták és muzsikáltak vele.

- Hm, ez így tényleg sokkal érdekesebb... – nevette le magát Isiász – nevezed el őket gyorsan drága Ösztrogéna!

- Ó, hát lehetnének ők a SzámHordozók drága Isiász... – lehelte hálásan Ösztrogéna.

- Csodálatos ötleteid vannak drágám, nagyon kreatív vagy! Na menjünk drágám - karolt bele Isiász Ösztrogénába - még nagyon sok a dolgunk ebben  a galaxisban!

Isiász intésére a monolit komótosan elindult felfelé, a lemenő nap fénye pedig vidáman csillogott Isiász és Ösztrogéna makulátlanul polírozott színes oldallemezein...

R.I.P

Hát elment Borisz Sztrugackij is.

Béke poraira.

esti szösszenet az alkoholról

... (előbeszéd) egész rövid szösszenet fog következni (egy orbitális pályán keringő közhely) az alkoholról és az alkoholistákról, ha már szóba került drága Frici bácsi a latin tanár, aki annyit ivott, hogy felrobbant a mája és milyen jól tette (mármint az ivást, a felrobbanást nem) ...

esti szösszenet az alkoholról - írta Szergely Butov írása

... az alkoholisták bölcs emberek, sokkal bölcsebbek, mint az absztinenciától szenvedők. Bölcsességük ebben rejlik. Felismerték, hogy valami nincs rendben a világunkkal. Ezért isznak. Világunk, világunk... Tulajdonképpen milyen világunk van nekünk egyáltalán? Mert hogy világtalanok vagyunk...
A gyengeségük pedig abban áll, hogy ezt a felismerést nem tudják feldolgozni...

és artista nélkül?

... előbeszéd, azt gondoltam rögtönözök már valamit ide is... Azon okból, mert már 25-óta Pábóló Nem-Roda verse az utolsó bejegyzés. Meguntam nézegetni, na nem mintha valaha is izgalmat okozott volna ... úgyhogy megtettem a szükséges előkészületeket, negyven szál cigi, öt kávé, betoltam a szokásos tífusz pszichedelikus trance zenét, felvettem a fejhallgatómat és megkértem az ujjaimat, hogy írjanak. :-)

és artista nélkül ? - írta Szergely Butov írása

... egy szép tavaszi napon Frici bácsi, a mindig kapatos, dohány szagú latin-angol szakos tanár... Akit egyébként nagyon szerettek, csak sajnos annyit ivott, hogy felrobbant a mája, isten nyugtassa. Megemlítette, hogy a káptalan utcájában lévő kegytárgy boltban kapható az a latinkönyv, amit kiválóan lehetne forgatni órán. Fúk lányok szíveskedjenek megvásárolni, ha már a tankönyvek között nem fér el ez az olvasmány. Soha nem fogják elolvasni, ismerem én magukat, de nem drága a könyv. Hogyan is lenne az, hiszen ilyen avitt dolgokra manapság a kutya sem kíváncsi? Másrészt jobb ha az áll a polcunkon, mint mondjuk egy halom Errare humanum est Rómána, dr. Stefán Krank füzet... Na jó a fiúknak nyilván valami más... Pénteken suli után, úgy is arra mennek hazafelé, beugorhatnak és megvehetik. Pénteken mindig piacnap van, feljön a sok vidéki öregecske busszal a városba, hogy kipakolja az árúját a standokra. Élő tyúkot, nyulat, tojást, füstölt kolbászt, szalonnát, zöldségeket, terményt, gombát, gyümölcsöket és minden elképzelhetőt hoznak magukkal, ami falun megterem. A diákok csapatostul fordultak a káptalan utcájára és szembe találták magukat a piacra igyekvők forgatagával. Városi járókelők, paraszt asszonyok rakott szoknyában, tele hátival (vesszőből fonott hátikosár) a vállukon, szatyrokkal a kezükben őgyelegtek... Pár diák megállt a kegytárgy bolt előtt és tanakodtak...

- Te Tamás, mit is mondott Frici bácsi? Mi annak a könyvnek a címe?

- Őőő, ha jól emlékszem Nota bene... Nézd, ott van a kirakatban.

A diákok bementek a boltba, de mivel az egész pici helységben néhány polc és pult gyanánt egy íróasztal is volt, így elég szűken voltak iskolatáskával a vállunkon, csak lapjával. A pult előtt egy termetes rakott szoknyás, kendős ősz hajú asszonyság állt és a kirakott tárgyakat nézegette. Se kikerülni, se átugrani nem lehetett volna, az eladó tanácstalanul tárta szét a kezét, miközben a diákokra nézett. A mámi egyszer csak felvett egy műanyag feszületet a pultról és kedves hangján megkérdezte...

- Lelkecském, mennyibe kerül ez a kis Jézuska?

- Száz forintba kerül. - mondta kedvesen az eladó...

- Eeez a kiiis szaaar? - kérdezte, már rikácsolva a hölgy

A diákok között általános derültség lett úrrá, a hölgy zavartan tette le a műanyag feszületet és oda fordult, amikor is Tamás jó hangosan megszólalt.

- Csókolom és artista nélkül? Mennyi lenne?

Már senki nem nevetett, Sic transit gloria mundi. Kínos csönd telepedett az üzletre. A diákok zavartan, egyesével kihátráltak a boltból és szégyenkezve útnak indultak, ki-ki a dolgára. Persze Frici bácsinak nem szóltak az incidensről, hogy miért nem vette meg senki azt a bizonyos könyvet...

Pablo Neruda - Száz szerelem szonett

17. szonett

 Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő

vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:

úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző

dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.

Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,

és virágai fényét magába rejtve hordja,

szerelmed tette, hogy testemben él sötéten

a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.

Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre,

gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek,

így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,

csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én,

oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen,

oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.

csütörtök reggeli abszurd

csütörtök reggeli abszurd: írta Szergely Butov pszichoszomatikus verse

csütörtök reggeli abszurd

reggel a zuhany alá állva, elért a meleg víz,
a röhögőgörcs és agyamat a pára...
eszem helyére ötlött, hogy éjjel álmomban járva,
a kedvenc barátnődnek sírásra állt a szája...
szegénynek az éjjel valaki a bal csecsbimbaját lerágta...
meg kéne néznem álmoskönyvben,
hogy mit jelent bal melled eme nemtelen hiánya...
vajon hova jut nélküle az ember lánya,

egyáltalán mi végre böffennek ilyen gondolatok a világra?

Fürge újak költőmagazin

*

Elment Emese

Kubában szív art

festőnek készült

helyette beszerzett

egy gazdag szivart

*

Üres szemek, halotti maszk

megdermedt közönyös vért

Tényleg Őérte ontottam volna

szívet, belet és vért?

*

most még nincs arom, de lesz

*

Wartburgban jó dolog az üllés

Ringló mint üvegben a szilva

Barackot is adnék ha nem lenne

Fejed már kívül belilulva

 

*

Sültkolbászt vettem én

Nem bírja a karmám

Disznó volt nem tehén

Ma már nem akarnám

 

*

Nézek ismeretlen két kezemre

Lassan lefoszlik rólam az átok

Az életet csont nélkül nem veszem be

Néha nagyon mellétrafálok

 

*

Mire jó egy szép baba dísznő?

Hézagot tölt mint fogban a vízkő

 

*

Garatos a lepedék

Fáj a májam

Kaptam pár pofont, és

Nem kívántam

 

*

...cukros Lenin

... előbeszéd gyanánt most már tényleg nem tudok mit mondani... :-) Az lett, hogy változtatni kényszerültem bizonyos dolgaimon. Komoly következményként oda lett a jó öreg szplín, oda biz... ;-( Kezdtem úgy érezni nem vagyok tovább önmagam, belül valami elhagyott, ÖnAmagam csak az már egy másÖn... Fényévekre került bármi frusztrálatos... Persze a környezetem nem irigy, így mindent megtesznek, hogy az általuk oly kedvelt bipoláris visszatérjen... Jól elhelyezett megjegyzések, kitekert szituációk tömkelege kíséri  utamat... De még küzdök... nem szoktam győzni, nem is nyerek (igény nincs rá)... Ennyit rólam. :-P
Szóval, ez az írásom egy péntek esti sírva röhögős egymás ugratás következménye lett. Magához az estéhez csak a címében kapcsolható... Minden ellenkező híresztelés ellenére kiba. jó szórakoztam az elejének megírásakor, az már más kérdés, hogy bele tört a bicskám...    

...cukros Lenin - írta Szergely Butov írása

 

... egy szép keddi napon Szuhonyik elvtárs behívatta a városi művésztelep összes alkotóját a pártszékházba. „délelőtt tízre fáradjanak ide az elvtársak”, így szólt a párttitkár elvtárs rövid üzenete. Blazsek és Végh elvtársak már ott toporogtak a lépcsőházban kialakított előtérben és idegesen szívták a cigarettájukat. Vajon mit akarhat a párttitkár elvtárs? Ráadásul az egész művészteleptől? Majorosi elvtárs, a művésztelep igazgatója a dohányzó asztal melletti piros műbőr fotelben üldögélt. Keresztbe rakott lábbal komótosan kavargatta a kávéját. Az asztalon lévő Pravda-t lapozgatta, nem mintha tudott volna oroszul... Kicsit késve ugyan, de megérkeztek Kottyán és Rezeda elvtársnők is. Körülnézve a büszkeségtől dagadó mellel és ragyogó arccal kezdték szemlélni a folyosót ékesítő munkáikat.

-        Blazsek elvtárs, maga még nem is látta ezeket a hímzett drapériákat! Képzelje a finom-szövő kollektíva nő dolgozói társadalmi munkában, megadott normaidőre elkészítették a terveim alapján, ezt a Lenin és Sztalin elvtárs portréival ékesített sötétítőfüggöny kollekciót! Gyönyörű lett, tán még sorozatban is gyártani fogják!

-        Kiváló munka Rezeda elvtársnő... nyögte idegesen Blazsek elvtárs.

-        De ezt biztosan nem látták még az elvtársak! Dicsekedett a faburkolatra mutogatva Kottyán elvtársnő. A kézzel készített Kreml intarzia is az én munkám! A Fényes Ösvény asztalos üzemben készült! Nézzék ezt a finom csiszolást és lakkozást! Hát nem gyönyörű?

-        Bravó Kottyán elvtársnő, bravó! Kiváló munkát végeztek! tapsoltak mind az elvtársak...

Kivágódott a párttitkár párnázott iroda ajtaja, Vetyerok elvtársnő szólt ki rajta, Szuhonyik elvtárs titkárnője. Mindenki oda nézett... húszas évei közepén járó hirtelen szőke nő, erős sminkkel, fehér, szinte átlátszó blúzban, méretes keblekkel...

-         Csendesebben legyenek az elvtcsak! Szuhonyik elvcs éppen telefóóónál! Budapesttel, ugye ééértik elvcsak!

Súlyos csend ereszkedett az előtérre, Blazsek elvtárs rémülten pislogott...

-        Kááávééét kérnek amúúúgy? Most tettem fel... nyekeregte Vetyerok elvtársnő, de a választ nem várta meg, már húzta is volna be az ajtón a formás hátsóját...

-         Vetyerok – Betyaroook... na, te sem társadalmi munkában baszol aranyom... gondolta Majorosi elvtárs, aki közben szépen elkortyolgatta a kávét, elmosolyodott és megszólalt.

-         Elvtársnő drága! Megnézné kérem, hogy beszél e még Szuhonyik elvtárs a telefonján?

-         Drága Majorosi elvtcs! Persze... Jaj, hááát éééppen most tette leee... igazgatta a haját a nő.

-         Értem... Akkor mi most bemennénk a pártitkár elvtárshoz. Elvtársnő, kérem, jelentsen be Szuhonyik elvtársnál, hogy mindannyian megérkeztünk.

Vetyerok elvtársnő előre hajolt, hátrafelé tolta kerek fenekét, a szoknya belátást engedett. Ő diszkréten kopogott a belső ajtón és fülelt. Majd, mivel nem érkezett válasz, benyitott az irodába... Szuhonyik elvtárs barna öltönyében háttal ült az ajtónak. Lábait felrakta az íróasztalra, hintázott a bőr foteljában és az ablakon bámult kifelé a Lenin körútra.

-         Szúhó eeelvcs, megérkeztek a művésztelepi elvcsak. Bejöheeetnek?

-         Vetyerok elvtársnő, hányszor kértem magácskát, hogy mások előtt ne hívjon Szúhó-nak! Jöjjenek csak, küldje be őket!

-         Jaj, elnéézéést Szuhonyik eltvcs! Majorosi elvcs, a párttitkár elvcs vááárja önöket!

A művész elvtársak, Majorosival az élen, mind betódultak a pártitkár elvtárs irodájába...

-         Ááá Majorosim! Gyertek, foglaljatok helyet, beszédem van veletek! mutatott a tárgyaló részre Szuhonyik elvtárs.

-         Erőt, egészséget Szuhonyik elvtárs! zengték kórusban a művészek és szép sorban leültek...

-         Vetyerok elvtársnő, hozzon kérem vodkát! Most ne zavarjon senki, fontos dolgokat kell megtárgyalnunk az elvtársakkal!

-         Érdeklődve hallgatunk Szuhonyik elvtárs! ...kezdte Majorosi elvtárs... Miben lehet szerény művésztelepünk a szolgálatodra?

-         Ugyan elvtársak! Nem engem kell szolgálni, hanem a pártot és a dolgozó népet! Tehát a pártbizottság úgy döntött, hogy városunkban Lenin szobrot kell állítani...

Néhány hónappal később a sokat emlegetett dolgozó nép kitörő örömmel és szocialista buzgalommal vette birtokba a felújított és Lenin elvtárs szobrával ékesített közparkot.

Egy szép napon megcsörrent Majorosi elvtárs telefonja, Szuhonyik elvtárs volt a vonal végén...

-         Halló Majorosim? Szuhonyik vagyok, a Lenin szobor ügyében kereslek...

-         Hallgatlak Szuhonyik elvtárs, miben lehetek segítségedre?

-         Még is mit képzeltek ti magatokról? Lenin elvtárs egy szikár karizmatikus alak volt, tán idő közben cukros lett, hogy a szobrotok ilyen kövér és ekkora a feje?

-        Hiszen jóvá hagytad a kisplasztikát, te szerencsétlen... gondolta Majorosi elvtárs ... Engedelmeddel Szuhonyik elvtárs. Lenin elvtárs itt nem kövér, hanem jól fel van öltözve... Az volt az előzetes koncepció, hogy a kapitalizmus zord teléből nyit a szocializmus tavaszába...

-         Jó, jó... de azt is rebesgeti a sok prosztó, hogy azért olyan rogyasztott a térde ennek a vén trottynak, mert éppen a reterátra kocog! Tajtékozta Szuhonyik... A múltkor valami marha klozet papírt rakott a kezébe és a kalapjára szart... Hát ezt hogyan magyarázom majd ki a főtitkár elvtárs előtt?

-         Szuhonyik elvtárs, muszáj volt a szoborkompozícióba egy kis dinamikát vinni, érzékeltetni a szocializmushoz vezető rögös utat. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy annak kapuján benyitni nehéz... így Lenin elvtárs sziszifuszi erőfeszítés közben ábrázoltuk...

-        Igazi nagy gazember vagy te Majorosim! kedélyeskedett Szuhonyik elvtárs... Minden córeszből kivágod magad...

-        Te meg egy prosztó vagy és nincs affinitásod a kultúrához.... Gondolta Majorosi elvtárs és letette a telefont...

Last four couples standing in a Chicago dance marathon (1930)

King Kong influenza

... a szokásos Előbeszéd gyanánt most csak annyit említenék meg... halovány lila segédfogalmam sincs róla, hogy bizonyos képek (mint például ?emez?) mi végre bukkannak fel az agyam, ki tudja melyen funkcióért felelős részeiből... Tulajdonképpen mindegy... az ezen való morfondírozásomnak kb. annyi értelme volna, mint egy adag csigahányásnak... ;-) Ma erre futotta...

King Kong influenza - írta Szergely Butov írása

A páciensek lázas aggyal és homályos szemmel, türelmetlenül fészkelődve ültek a váróban. Terjedőben van az influenza, várták az öreg dokit, hátha ő majd mond valami okosat... Az ócska neon ütemesen zúgott és villogott, ezeréves prospektusokkal telezsúfolt dohányzó asztal mellett Gizi néni ült. Időnként felpillantott a skandináv rejtvényből, amikor egy-egy élesebb hangfoszlány eljutott a füléig...

- Már egy órája nem jött ki senki... Mi lehet odabent?
- Ugyan hagyja már, mindig ezt csinálják!
- Persze, mert hátulról mennek be a csókos betegek... legközelebb én is oda állok.
- Tudja az az ötszáz forint nem mindegy nekem, kevés a nyugdíjam.
A zúgolódásra az asszisztensnő kidugta a fejét az ajtón. Zavartan szedte össze a receptet és beutalót kérőktől a papírokat ... általános hőbörgés kezdődött...
- Valika mit csinálnak ott bent ennyi ideig?
- Meg is műti a doktor úr a nénit?
- Mindig ezt csinálják, én már két órája ülök itt...
- Amióta én itt vagyok, még nem jött ki senki...
- Ezért fizetem az adót? - kérdezte egy középkorú úr...
- Kérem! Legyenek türelemmel, a doktor úrnak el kellett szaladnia egy sürgős beteghez... A hölgy csak a beutalójára vár, leültettük...
Ajtó becsukódott, ismét nyomasztó csend telepedett a váróra...  
- A néni cukros?
- Tessééék? Mit mondott aranyom?
- Azt kérdeztem, hogy a néééni cukros e?
- Ja... nem kedveském, én szíves vagyok...
- Hogy mondja?
- Mondom szívgyóóógyszert jöttem íratni...
- Jaaa éértem!
- Itt tetszik lakni a közelben?
- Jönnek értem a lányomék...
- Ne ordítsanak már kérem!
-  Tessééék?
- Az a két diákot előre kéne engedni, nagyon lázasak...
- Szó sem lehet róla! Lehet, hogy maga előre engedi őket, de én nem! Én voltam itt előbb!
- Mit idegeskedik a néni? Tán siet valahova? Nekünk nyugdíjasoknak nincs más dolga, csak ülni, enni, pihenni, tv-zni! - mondja üdvözült mosollyal egy piros arcú néni...
- Nekem ne dumáljon az, aki a pohár után nyúlkál... - mondja ingerülten az előző ...
- Magának ehhez semmi köze!
- Most is be van szeszelve...
- A szemtelenségének is van határa... mondta a piros arcú néni és felpattant a helyéről... Majd visszajövök akkor, amikor maga nem lesz itt!
- Jobban is teszi, ha elmegy...
Erre a piros arcú mindig mosolygós néni az ajtóból visszafordult és rázendített, de már nem mosolygott...
- Gyere ki! Gyere ki, te okoska! Játsszuk le! Megvárlak ám...
- Bezzeg az én időmben, ilyen szabadszájúság nem volt! - kontrázott egy öregúr - Az étkezdében az volt kiírva hogy "szemérem főzelék". Rákosi alatt nem lehetett még azt sem kiírni, hogy "tök", nem hogy ezt...
- Maradjon már Szikora bácsi!
Szerencsére megérkezett az orvos...
- Jaj de sokan vagytok gyerekek, ez a fránya King Kong influenza... Valika jöjjön kérem! Hatkor vége a rendelésnek és még itt ülnek harmincan...

Öles

Mármint a vendégoldal.

Meghívást kaptam ide, és okosságot és/vagy szépségetm vagy legalább (öncenzúra)-át kellene mondanom... Nem nőttem még föl idáig. Ez van:

Money Talks

Megszólal a pénz, s máris nyelveken

beszél. Valamennyin szól, alig talál

süket fület szava, fogást lelkeken

előbb lel a hat nulla ma, mint halál

utáni végtelen élet igéje.

Öröklét nem verheti a könnyű lét,

a Most kínjával csöpög a pénz mérge

az agyba, mi nem érti már lényegét,

mert az eszme védjegy, a könyv áru lett,

így árulóvá mind az írástudó.

Sorsjegy, lottó, póker és pörgő rulett

nyereményén méri föl a gyorsuló

világ az elme élét, a Grál helyett

szerencse lovagja az uralkodó.

Kösz a lehetőséget!

Tony

...mert megint elszakadt a védőhálóm...

...kérdőjelek...

Árnyékok.

Követnek.

Még az álmokba is. Néha, mint egy fátyol, borítják be képeim, s hívatlan-kéretlen közlik, választani kell. Köztem és köztem. Világos futó vagy sötét huszár.

Mert nem ébredhetek két helyen egyszerre.

Eszmélés.

Valóság?

Kis halálból ébrenlétbe révedni, s elhinni, nem érinthet az odaát?

Tolakszik, furakszik, mindent megmérgez. Hályogos tükörkép, szakadt cérnaszál, még a penge is életlen, melyen táncolok. S a mélység, mely halállal vigasztal zuhanás esetére, feneketlen, nincs hát megváltás az aljára érve.

Remény.

Kacagó, festett báb csupán?

Vagy valóban én vagyok, ki kezem nyújtom magam felé, s elhiszem nekem, hogy létem nem csupán árnyék, egy álom, egy libbenő fátyol a feledés könnyűléptű táncosán?

S az arc a fátyol alatt vajon az enyém-e?

Az árnyék a Földön, én vagyok-e?

Az álom, mely kínoz, az sajátom-e?

Vagy magam vagyok a feledés?

2009.02.03.

hipszter blues

hipszter blues

fekete-fehér kockás pulóvert

jesszusom, én is hordtam 

a nyolcvanas évek végefelé

amikor hímszter voltam

hip hip hipszter blues

kezemben barna volt a halál

korsó sörben ott unicum áll

hip hip hipszter blues

közel hatvankilósan
 dípörpűlt daloltam

esténként mint a rollingsztonsz

keményen leckét magoltam

hip hip hipszter blues

hipszter szeretnék lenni

vagy hübrisz? kurva szavak

kocsmicsoda előtt vespa

félregombolt ingen a nyak

hip hip hipszter blues

mint a magyarfociban

esztéká a keret

(alatta műszálas felső

takácsnikolaszkalappal

longdrink konyakkal)

áll az utcán száz

 hipsztergyerek

hip hip hipszter blues

romkocsmák fölött ül a hajnal
eltűnt a hímszterség, együtt a hajjal

hip hip hipszter blues

Petri György - Az szakácsnak Marselliaise-e - részlet

...

Mint legutóbb is a bouillabaisse, azaz marsziliai Hallé

esetében, mely étek leírása avatott tollat érdemel, tehát

leginkább az enyémet. Következzék ezért most eme fenséges lé

készítésének sokféle fortélya, fifikája és fogása nagyjából

a provánszi mód szerént.

Először is kimegyünk a piacra. A piac

a szakácsember agorája. A zabakészítés Athénje.

Halat – legkevesebb – kilenc fajtát veszünk, úgymint:

nyelvhalat, nyúlhalat, compót, angolnát, durbincsot,

kőfejű murénát, tengeri pisztrángot, süllőt, kecsegét,

cápauszony nem rossz, ha van, de megfelel édesvízi

halfarok is, egy-két sügér ugyancsak nem árt.

Mindez tizenkét órát pihen hagymaágyon,

hálósipkául vodkában pácolt fokhagyma és forrázott sóskalevél.

Kell bele még kapor és petrezselyem és könnyű béchamel,

oly finom és selymes, mint a tiszta selyem.

A sárga- és a fehérrépát vékonyra fölkarikázzad,

pár órát mindkettő olívaolajban ázhat,

aztán abárold őket provánszi fűszerekkel,

és pihenjenek így, amíg el nem jön a reggel.

Keverjél ezután el tejföllel kapribogyót,

és ha van éppen a háznál, darálj bele sós mogyorót;

hogyha teszel bele kevéske lazacot, kaviárt,

tengeri gesztenyét, némi mangochutney-t,

azzal rosszul még soha senki se járt.

Tálaláskor mellékelünk hozzá tejfölt, dijoni mustárt, sós tejszínt,

baguette-et, rozskenyeret, félbarnát, és teljessé teendő a helyszínt,

az asztal közepére kerüljön ehető, azaz rántott bodzavirág.

És ehetünk máris! Ugye mégiscsak szép a világ?