Kurt Vonnegut - A repülő macska

Valahogy úgy hozta a sors szeszélye (1), hogy jóval több mint húsz évvel ezelőtt a Delfin könyvekből kinőve az első felnőtt-olvasmányaim kortárs amerikai írók regényei voltak:

Joseph Heller, Norman Mailer, E.L. Doctorow, Richard Brautigan, Saul Bellow, Philip Roth, Truman Capote, James Jones, Bernard Malamud, Kurt Vonnegut - és így tovább, és így tovább - könyvei sorakoztak otthon a polcokon. Szerencsére olyan fogékony korban olvashattam e könyveket, hogy jó részük egy életre szóló támasztékot jelentett "világnézetem" megalapozásában.

Kurt Vonneguttal talán a legszerencsésebb módon ismerkedtem meg, a Bajnokok reggelijén keresztül. Az ötvenedik születésnapjára írt, saját maga által illusztrált (2), formabontó, keserű humorral átszőtt regénye nagy hatással volt rám, és van ma is, akárhányszor olvasom újra. 

Ugye emlékeztek, mi volt Kilgore Trout sírkövére vésve:

"Annyira vagyunk egészségesek, amennyire a gondolataink humánusak"

aminél tömörebb megfogalmazását ma sem tudom elképzelni az emberi természet jó oldala iránti vágyamnak.

Vonnegut az emberi lélek antropológusa volt, azt keresgélte, hogy mitől "jó vagy rossz az emberek közérzete, ... figyelembe véve kultúrát, társadalmat, történelmet".

Állandó kérdése:       Mire való az ember? 

Tömör válasza:          Karbantartásra való.

Humora, melyet abszurdnak, fekete humornak neveznek, mélyen keserű, mely a megváltozhatatlanul hitvány emberi természet miatti depressziójából fakad:
"Természetesen csak tréfálok. Bármivel hajlandó vagyok tréfálni, csakhogy viccesnek tartsanak. Gyakran a legrémesebb helyzetben sütöm el a vicceimet."
"..Azért bohóckodom itt, mert annyira sajnálom önöket..."

Talán nem a humora abszurd, hanem a világ, melyet csak így lehet komolyabb traumák nélkül elviselni.

Vonnegut nem tartotta tiszteletben sem a politikát, sem az államhatárokat. Meggyőződése szerint emberi világunk problémáinak jó részét "ennivalóval, pihenéssel, na meg törődéssel, szeretettel" meg lehet oldani. Elcsépelt dolognak, közhelynek tűnik, de csak gondoljatok bele...

Az ötvenes években, amikor a folyóiratokat a televízió még nem tette tönkre, magazinokba küldte el novelláit. Tisztes jövedelmet kapott értük (ellentétben a könyveiben gyakran felbukkanó alteregójával, Kilgore Trouttal). 

E kötetben megjelent írásait nem tartotta közlésre érdemesnek. Mindenki döntse el maga, hogy igaza volt, vagy sem. Számomra inkább isteni szerencse az eddig nem ismert írásainak felbukkanása (3), így voltam ezzel az Ördögcsapda-, és most, A repülő macska (4) megjelenésekor is.

Az a fajta keserűség és fanyar humor még nem jelenik meg ezekben a novellákban, mint a későbbiekben. Ötletes és szellemes (főként erősebb, néhol kevésbé erős) írások, különböző témákban, sok áthallással, melyek formálódó ötletekkel szolgálhattak a későbbi könyvekhez, elbeszélésekhez.

Legtöbbjük akár erkölcsi példabeszédnek is felfogható (Meghalló, Ed Luby Kulcsos Klubja, Selma dala, A Világmindenség királya és királynője,...), szerencsére azonban Vonnegut nem direktben akar bennünket morálra tanítani, mindez jól elfér a novella műfajának keretei között.

A Meghalló új találmány, mely egyfajta pszichoterapeuta, vagy inkább életvezetési tanácsadó, a hogyan legyünk gyorsan gazdagabbak fajtából. A készülék mint alapvetően jó lényünk rossz lelkiismerete buzdít kíméletlen analízisre, azonban Vonnegut azt sugallja, hogy az effajta őszinteségre a kiegyensúlyozott élethez nincs szükségünk.

A Pelkben Vonnegut schenectadyi helyszíne, Ilium városa tűnik fel. Pelkünket (5) az értelmetlen munkájából, sivár életéből a Bajnokok reggelijének odaadó, és üde Francine Pefkója vezeti át az Édenbe (e novella a Kiadó honlapján az utószóval együtt itt olvasható).

A Háztetőkről harsogjátok narrátora Kilgore Trouthoz hasonlóan viharvédő ablakokat árul. Vajon lehetünk-e őszinték a tágabb környezetünkhöz, vagy legalább szeretteinkkel egymáshoz?
Az Apró vízcseppek és a Selma dala brilliáns darabok, sok humorral. A Hídmester feszültsége szinte tapintható.
Hozzám talán a Kőbe zárt hangyák állt a legközelebb. Vajon honnan ismerheti Vonnegut ennyire testközelből a kommunista világ torz játékszabályait?

A Kedves kicsike emberkék főhősének sorsa sajátos hullámvasutat jár be. Megjelennek a Vonnegut korai írásaira jellemző sci-fi elemek: idegenek érkeznek földünkre (persze mi másban, mint egy papírvágó késre emlékeztető űrhajóban). Ezek az idegenek azonban még antropomorfak, éteri hangon énekelnek. Későbbi műveiben Vonnegut még szabadabbra engedi a fantáziáját, emlékezzünk csak  Zogra a Mango bolygóról, ahol ő és társai fingással és sztepptánccal kommunikálnak...

És így tovább, és így tovább...

A novellákat (illetve egy levelet) keretbe foglalja egy barát és pályatárs - Sidney Offit előszava, és egy hűséges és kiváló magyarító - Szántó György Tibor utószava. A könyv gazdagon illusztrált Vonnegut jellegzetes rajzaival.

Kurt Vonnegut - A repülő macska (Eredeti címe: Look at the Birdie - Unpublished Short fiction; 2010 Maecenas Kiadó, fordította Szántó György Tibor )

Jegyzetek:
(1) és testvérem jó ízlése
(2) Ki ne emlékezne a segglyuk-ábrázolására, valahogy így:

(3) Az Ördögcsapdát (2009 Maecenas) a Kiadó így vezette fel: "Kurt Vonnegut hagyatékának kezelője... és kiadójának hivatalos közleménye szerint jelen kötet az író összes (sic!) eddig még soha, sehol nem publikált írását tartalmazza. Ebből következik, hogy jelen kötet Kurt Vonnegut csakugyan legeslegutolsó könyve. Kíváncsian és reménykedve várjuk a folytatást."
(4) Jelen ismertető megírásához a könyvet a Maecenas Kiadó biztosította. Köszönet érte!
(5) Pelk: piszkosul el lett kúrva...

Drégely vívásának igaz, szép története

Az imént olvastam el a (szeptemberi) Jelenkorban Horváth Viktornak a címben szereplő novelláját.

Micsoda ötlet! 

Micsoda nyelvezet!

Nem lövöm le a poént, az írás kiváló, ha teheted, olvasd el.

Jó ideje szemezek már a Török tükörrel, az Egri csillagok kistestvérével, ez a novella megadta a szükséges kezdőlökést.

3D

Matinén voltam (nyugalom Mati úr, monogám vagyok), a Titkos átjáró alcímű rajzfilmet néztük meg reggel a kis családommal. Fejenként félméteres rakkendroll-szemüveget kaptunk a bejáratnál, ugyanis 3D-s mozielőadás volt. 

A háromdé nem ismeretlen előttem, általában az első kávé után reggel már össze szokott állni nekem a kép ilyen formán is, azonban ettől függetlenül az élmény földöntúli volt. Az első 3D-s mozi, amit láttam és láttunk!

(hihetetlen számomra, hogy a gyerekeim kicsi korukban túljutottak egy csomó dolgon - tenger, repülőút, háromdé, és így tovább, és így tovább - amiket én már csak felnőtt fejjel tapasztalhattam meg...)

Kis teknősökkel, óceán alatti lényekkel, jó és rossz emberekkel benépesített bugyuta, színes és eddig ismeretlen háromdés világ tárult a szemünk elé, mindannyian nagyon élveztük. 

(Megijedtem a felém repülő szigonytól, ahogy kell.)

A bábjátékos

Előkészületben Kollárik Chelloveck Péter - A bábjátékos című könyve.

Téma: Ray Harryhausen (a kockázásos bábanimáció atyjának és pápájának) életrajza.

El sem hiszem, hogy bill milyen sokat olvas. Simán lehagyott a posztolással, ami pontosan jelzi, hogy az olvasás milyen fontos szerepet tölt be az életében, másképp fogalmazva, ráér mint az állat, másképp fogalmazva lófaszt se csinál olvasáson kívül.
Én azért írok ritkán, mert nagyon sok dolgot csinálok a posztolás és olvasás helyett, ami mind érdekes. Ilyen például a vasalás és a borivás. Ezúton jelzem, ha valamelyik borász számottevő mennyiségű üveg borral megszponzorál, felteszem ide a cimkéjét a bornak. Ha jó a bor akkor dícsérem is. Ha nem jó akkor kétszeres mennyiségért dícsérem. A vasalógyártóknak meg üzenem, hogy elég az az egy ami van.
No szóval izgatottan várok.
Node, vissza a kultúrához. A Trainspotting tényleg nagyon jó film, most hétvégén néztem meg angol nyelven. Most már tudom, hogy a skótok shájt-nak mondják a szart, ami dícséretesen sokszor elhangzik a filmben. Ezért is jegyeztem meg, hiába ilyen bonyolult szó.
Megyek is további érdekes dolgokat csinálni, meg kezdődik a híradó is.

Irvine Welsh: Pornó

Egyik kedvenc szerzőm a skót Irvine Welsh: egyike azoknak az íróknak, akik roppant meggyőzően tudják ábrázolni azt a lepattant, rosszéletű prolóréteget, amelybe a szívem mélyén magam is tartozom, hiába is próbálom ezt elkendőzni holmi családalapítással vagy bejelentett munkahellyel. Magyarul eddig három könyve jelent meg, a Trainspotting, az Acid House és a Pornó, amely Welsh első átütő könyvsikerének a folytatása.

A Trainspottingból jól eltalált filmadaptáció is született, sajnos közben elkerülhetetlenül az ún. „kult” státuszba emelkedett, de mindenféle könyvbuzis okoskodás nélkül, teljesen őszintén vallom azt, hogy esetünkben a könyvváltozatnak van igazán ereje. Sokkal több minden történik benne, mint amennyi a vászonra került, sokkal több szereplője is van, és ezeknek a szereplőknek az eszejárását, vágyait, jellemét is sokkal jobban meg lehet ismerni belőle. Sokáig nem is mertem álmodni róla, hogy Welsh második részt ír majd hozzá; tulajdonképpen Renton árulásával tökéletesen lezártnak tekintettem a történetet. De hát maga az élet sem zárulhat le félúton, és a Pornó (hiába akadékoskodik az új könyv filmre vitelét ellenző McGregor) igenis méltó folytatása a Trainspottingnak.

A helyzet röviden összefoglalva a következő:

Tíz év telt el. Renton Amszterdamban éli a világát, a Beteg Srác (aki inkább Simon Williamsonnak hívatja magát) ugyancsak próbál leszámolni a múltjával, és szokás szerint most is ügyeskedik: pornófilm forgatásából szeretné megszedni magát, Spud továbbra is szerencsétlenkedik, de ugyancsak szeretne változtatni, és írói babérokra tör (a maga módján), míg Begbie halált okozó testi sértésért tölti börtönbüntetését. Ők négyen maradtak az előző csapatból, és elsősorban az ő sorsukat követi a történet; természetesen bekerülnek a képbe újabb mellékszereplők is. Míg Simon véletlenül Renton nyomára bukkan, a vadállat Begbie is kiszabadul a börtönből, és azt hiszem, fölösleges ecsetelnem, miféle izgalmak kerekednek ebből a helyzetből.

Szerkezetileg teljesen különbözik a könyv az első résztől. A Trainspotting ugyebár pár helyen igen lazán érintkező novellafüzér volt, míg a Pornó a szó szoros értelmében vett regénynek nevezhető, van eleje is meg közepe (az első résznek csak vége volt). A cselekmény viszont több szálon fut itt is, de lineárisan és a feszültség szakszerű, szabályos és fokozatos adagolásával halad a mégis többszörösen meglepő végkifejlet felé. Aki tehát a Trainspotting zaklatottságát kedvelte, annak talán túl jól fésült lesz ez a történet. A környezetrajz és a jellemábrázolás persze itt is tökéletes, nagyon jól érezni az eltelt tíz évet mind a leírásokban, mind a szereplőkön. És ezen csak még nagyobbat dob a magyar kiadás fordítóváltása is, mert bár első pillantásra csalódás, hogy nem a Dragomán–Polyák páros naivságában és hibáiban is zseniális magyarítását kapjuk, azért Pordán Ferenc is magabiztos kézzel nyúl a szöveghez (amit eredetiben olvasni nem semmi kihívás, jegyzem meg). Az eltelt tíz évben nemcsak a társadalom, a személyiség, a szórakozási forma változott meg, hanem a nyelv is, elsősorban a kötet borsát adó prolószleng, így még csak nem is döccenünk meg olvasás közben, amikor olyasmi kifejezésekkel találkozunk szembe, mint pl. a „vágod”. És Pordánnak sikerült felismerhetővé és ugyanolyan egyéniséggé tenni a már megszeretett (hahaha) hősöket (hehehe), ez előtt pedig meg kell emelni a kalapot.

Egy szó mint száz: irodalmilag talán nem akkora unikum a Pornó, mint elődje volt, a történetvezetése és a váratlan fordulatok viszont garantálják, hogy aki belekezdett, az nem fogja a felénél ingerülten odavágni.

Irvine Welsh - Pornó

Te jó ég! Elkerülte a figyelmemet a Trainspotting folytatása (vagy egyszerűen csak kiment a fejemből)!

2004-ben megjelent a Pornó, benne a Beteg Sráccal, Rentonnal, Begbie-vel, és Spud-dal (Konkrét könyvek, fordító Pordán Ferenc). 

Olvasta valaki, milyen?

Miért nem a Dragomán-Polyák páros fordította?

Az egyik internetes könyváruházban mint erotikus regényt hirdetik. Hehe, attól tartok, minden lesz ez, csak nem erotikus... (és nem lesz könnyű majd ezzel az igazán igényes borítóval elővenni a könyvet a metrón :-) )

Frissítés: Ladusó és Gentlemanusó! Adásunkat megszakítva közöljük, hogy hétfőn bolygóblogközi együttműködés keretében Chelloveck tiszteli meg e blog szerény hasábjait, és ír Irvine Welsh Pornó című könyvéről!

Kedvenc mondat 14 - Don Winslow

Tud valamit ez a Winslow.
(És nem mellesleg az Agave kiadó is...)

A Drogháborúban - a szikrázó keménysége ellenére - az zavart, hogy minden sztereotípiát igazolt, ami a népszerű összeesküvés-elméletekben található az USA kormányáról, a drogellenes szervezetek-, és a drogkereskedelem működéséről valamint mozgatórugóiról.

Spongyát rá.

A Bobby Z-ben ugyanis minden benne van, ami a jófajta lektűrt (a szórakoztató irodalmat) jellemzi, és letehetetlenné teszi: izgalom, kaland, szex, laza keménység, és - a felületes szemlélődő számára könnyen összekeverhető - jó és rosszfiúk hada. És humor!

Az alábbi (pár) mondat ugyan a könyv kemény vonulatát nem-, de a hangulatát jól jellemzi:

"Egyirány egyáltalán nem bánja, hogy kirakták Dana Pointban. Először is, a szemét sokkal jobb, gondolja, ahogy a Chart House étterem mögötti szemetest túrja fel. Talál is egy Caesar-saláta-maradékot, kiválóan néz ki, egy túlvajazott Texas tósztot, amit ennek ellenére elfogyaszt, meg egy szép darab lazacot. Bőven van még a szemétben steakmaradék, sült oldalas, cheesburger, de Egyirány nem eszik vörös húst, mert vigyáz az egészségére."

14. Don Winslow - Bobby Z Halála és Élete (Agave 2009, fordította Varga Bálint)

(És ha minden igaz, a napokban megjelent a Barbár állatok is...
Frissítés: elképesztő, hogy ma egy antikváriumban (!?) már meg is tudtam vásárolni. Nagyon kúl könyv, igaza van a fordító-kiadónak, biztonsági öveket bekapcsolni, aztán indulhat az olvasás!)

William Styron - A nagy menetelés

William Styron - A nagy menetelés (The Long March, Európa Könyvkiadó 2010, fordította Dely István)

Szerelem él bennem a háborús regények iránt.

A kedvenc könyveim jó része is ilyen, a Svejk, a Meztelenek és holtak, az Éjfélre kitisztul, a 22-es csapdája - no meg hozzájuk jöhet még az Ötös számú vágóhíd, és a Most és mindörökké- egytől-egyig az értelmetlen pusztítás miatti egyéni, csoport, valamint civilizációs konfliktusok mély terepei. Ember tud-e maradni az ember ilyen körülmények között? Szembe lehet-e szállni a hatalmi gépezettel? Van-e igazságos háború?

Amikor megláttam Styron - A nagy menetelés című könyvét, felébredt bennem a nosztalgia. Egyrészt a húsz évvel ezelőtti olvasmányélményem (Sophie választ), másrészt a téma miatt. Már előre csorgott a nyálam...

A fülszöveg is csábító, ilyen hívogató szavakkal: tengerészgyalogos kiképzőtábor, koreai háború, katonai mentalitás esztelensége, aknatűz, erőltetett menet...

Csalódás volt a terjedelme, ugyanis ez egy kisregény. Az én hibám, elsiklottam felette. Lehet hogy ez okozza a problémáim nagy részét. A rövidsége, a kidolgozatlansága, a kevés karakter, az eltúlzott reakciók.

Az egyik főszereplő Culver moralizálása követi végig a történetet, ő a narrátora a cselekményeknek. A másik Mannix, aki ellenpólusa a katona archetípusát megtestesítő Templeton ezredesnek. Mindketten tartalékosok, végigcsinálták a második világháborút, de eltelt pár kényelmes, békés év. Félig kívülállóak. Elmúltak harminc évesek, már nem csak zsigerből, hanem értelemmel félve képesek kritizálni a körülöttük lévő egyenszürke világot. Mannix ízig-vérig civil, és makacs ellenszegülő, Culver okos, de opportunista, a hatalomtól félő ember, az a típus, akit beszippant-, és félig szögletesen lök ki a hadigépezet.

Nem hittem a szereplőknek. Sem a mozgatórugóik, sem a cselekedeteik nem voltak számomra hitelesek. Culver ott is hosszan tépelődött, és okokat keresett, ahol inkább tenni kellett volna. Átlátta az átláthatatlant is.

A nagy menetelést sem igazán értettem. Az embertelen voltát. 36 mérföld. Nem keveslem, szó sincs róla. Ez a hátországi menetelés talán nem forgat ki magából egy embert, és nem tesz hullamereven fáradttá százakat. A dagadt boka és feltört láb nem sorsfordító tényezők. Az elején az aknatűz leírásával keltett feszültséget sajnos nem sikerült fenntartani.

Vártam a koreai háborút. Ez is az én hibám, nem olvastam el figyelmesen az ismertetőt. Egy szó sem esik róla, csak a hátországban járunk.

A humor oldaláról közelítve a háború totális értelmetlenségét és kegyetlenségét (Svejk, 22-es csapdája) könnyebben tehető világossá és válik elviselhetővé az abszurditása. Ebben a történetben a humor morzsája sem volt fellelhető.

Szerelmemet, sajnos nem táplálta tűzzel.

True Grit

Új film jön a Coen testvérektől!

Rövid előzetes a westernből:

Árvízi pánikhelyzet